Kerthelység

2013. júl 09.

A futballválogatottság kapujában

Írta: admin Kategória: INTERJÚ| SPORT

Az év februárjában Pisont István, a magyar labdarúgó válogatott U17-es csapatának edzője kihirdette a keretét. A nevek között – biztonsági tartalékként – egy, a törökbálintiak számára ismerős névvel is találkozhatunk. Hegedűs János négy évesen öltötte először magára a fekete-fehér csíkos mezt, majd Budaörsön játszott. Jelenleg az Illés Akadémia növendéke és a Haladás NBII-es csapatának tagja. Vele beszélgettünk.
Ez a cikk rólad szól, de nem mehetünk el őseid mellett, hiszen ha valaki fociszerető Törökbálinton és meghallja a Hegedűs nevet, kicsit biztos megdobban a szíve. Édesapád az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb játékosa volt a TTC-nek, aki mai napig is erősíti a TFC csapatát. Nagybátyád szintén a TTC oszlopos tagja volt. Mit hoztál otthonról?
Természetesen nagyon büszke vagyok rájuk és örökre ők lesznek a példaképeim, de ne felejtsük ki nagypapámat se a sorból. Édesapámtól örököltem a fociszeretetet, és persze egy kis csibészséget, ami a fociban létfontosságú!
Ilyen háttérrel egyértelmű volt, hogy focista leszel?
Nem mondanám, hogy egyértelmű, mert a szüleim nem erőltették. Sőt, volt olyan időszak, amikor nagyon sok baráttól, ismerőstől azt hallottam, hogy milyen magas vagyok és, hogy miért nem a kosárlabdát választom, de apu azt mondta, hogy kettőt egyszerre nem lehet csinálni. Úgy éreztem, tehetségesebb vagyok a fociban, ezért választottam azt, amit mára már a világon a legjobban szeretek.
Mikor voltál először az Alsóerdősor utcában?
Megmondom őszintén, hogy nem emlékszem, de mint kiderült, 23 naposan édesanyámmal már jelen voltam a nagyok meccsén, ahol édesapám, nagybátyám (Hegedűs Imre) és keresztapám (Szabó
József) is játszott.
Mikor mentél először edzésre?
Még óvodásként, 4 éves koromban Apukám, Sárdi János, Fábián Béla és Gáznár Tibor edzőnégyes kezei alatt ölthettem magamra először Törökbálint fekete-fehér csíkos mezét. Erre azért is vagyok büszke, mert én voltam a legfiatalabb igazolt labdarúgó Törökbálinton.
Tagja voltál az egyik legsikeresebb törökbálinti ifjúsági csapatnak. Milyen sikereket értetek el?
Sajnos aranyérmet egyik csapattal sem tudtam nyerni, viszont a 2008-2009-es szezonban elcsíptük a második helyet, amiért nagyon hálás vagyok az akkori két edzőmnek Lipők Andrásnak és Gáznár
Tibornak. Az ezüstérem után Budaörsre igazoltam, ahol Papp Gábor és Varga Zsolt próbálta megértetni velem, hogy a focit futás nélkül nem lehet játszani, ugyanis meccseim nagy részét minimális mozgással végeztem.
Jelenleg az Illés Akadémia keretein belül focizol. Mikor kerültél az Akadémiára?
2011. február 20-án voltam próbajátékon, ahol megfeleltem az elvárásoknak, majd egy héttel később végleg beköltöztem az Illés Akadémia
Kollégiumába, ahol már több mint 2 éve nagyon jól érzem magam.
Jelentkeztél vagy valaki felfigyelt rád?
2009-ben Miriuta Vasile kivitt a Hamburger SV csapatához próbajátékra, de az sajnos a korom miatt meghiúsult. Ezek után a 2010-es törökbálinti szilveszter kupán elég jól ment a játék, és a torna végén Catalin Azoitei (Miriuta Vasile sógora), az Akadémia egyik edzője, egy próbajátékot ajánlott fel Szombathelyen.
Mit jelent az, hogy valaki akadémista? Hogyan néz ki egy napod?
Az akadémista szó jelentése nálam azt jelenti, hogy rend, fegyelem, tisztelet és becsület. És úgy gondolom mindegyik szombathelyi játékosnál ez megtalálható, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Egy átlagos napom úgy kezdődik, hogy a kollégiumi házirendnek megfelelően 6 óra 30 perckor van ébresztő, felkészülés az adott napra, majd 7 órától reggeli. 7 óra 45 perckor indulunk a tanterembe. Az első órát követően egy rövidebb (1 órás) edzés zajlik, majd ismét beülünk az iskolapadba és egészen 14 óráig szigorú tanulás van. Az iskola után az osztály közösen megy ebédelni az akadémia éttermébe, ahol külön az akadémisták számára készül a napi menü. Utána ismét edzés következik, ami kicsit hosszabb, mint a délelőtti. Miután a focit „letudtuk”, 1 óra 30 perces tanulószoba vár ránk kötelezően. Amikor végeztünk mindennel, szabadfoglalkozás van, 18 óra 30 perckor pedig a kollégium egy nevelőtanár kíséretével együtt megy vacsorázni. És ha már a vacsora is letudva, 22 óráig ismét szabadfoglalkozás van. 22 órakor mindenki az ágyban, készülünk a következő napra.
Idén bemutatkozhattál a Haladás NBII-es csapatában az NBI, NBII-es mezőny legfiatalabbjaként. Hogy sikerült a bemutatkozás, rendszeresen játszol az első meccs óta?
Az első meccsemen a Kaposvári Rákóczi NBII-es csapata ellen léptem pályára kezdőként és végig játszottam az egész meccset. Nem mondanám, hogy életem legjobb formáját nyújtottam, de kezdésnek nem volt rossz. Egészen a harmadik fordulóig folyamatosan kezdő voltam, ahol a Sopron ellen megsérültem, amit egy hét fekvés követett. Ebből szerencsére felépültem és most azért küzdök, hogy Tóth László és Kuttor Attila ismét kezdőként számítson rám.
Februárban Pisont István, az U17-es válogatott kapitánya, biztonsági tartaléknak hívott a válogatottba. Ez számodra pozitív, vagy inkább arra ösztönöz, hogy még jobb legyél és ne csak tartalék, hanem „rendes” válogatott lehess?
Természetesen pozitívum, hogy egyáltalán szóba került a nevem a korosztályos válogatottban. Szeretném minél hamarabb elérni, hogy meghatározó játékosa lehessek a válogatottnak és az álmaimat valóra válthassam.
Mik a vágyaid a jövőre nézve? NB1? Külföld? Válogatottság?
Az első és legfontosabb, hogy visszakerüljek a Haladás II. kezdőcsapatába, majd minél előbb az első osztályban szerepelni, és természetesen a válogatottba is szeretnék bekerülni. A középiskola befejezése után, ha van rá lehetőség, külföldön is szeretném kipróbálni magam.
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki valamilyen módon segített céljaim elérésében. De a legnagyobb köszönet mindenképpen a szüleimet illeti!!!

N.G.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!