Márciusban indult útjára a Civil Egyetem Törökbálinton. Az Önkormányzat által finanszírozott helyi társadalom-fejlesztés programjába tartozó előadásokkal kapcsolatban többen kifejezésre juttatták ellenérzésüket, miként a Kerthelyiség legutóbbi számában megjelent cikkel kapcsolatban is. A program indításának hátteréről, a várt eredményekről és a – valószínűleg nem várt, szokatlan – „visszhangról” kérdeztük Turai István polgármestert.
Márciusi lapszámunkban cikk jelent meg Varga Csaba, a Stratégiakutató Intézet munkatársa tollából „A Részvétel - Város program” címmel. A cikkben több pozitív megállapítás mellett szerepel egy mondat, mellyel kapcsolatban szerkesztőségünkhöz is eljutottak nem éppen dicsérő megjegyzések. A mondat így hangzik: „…Törökbálint egyébként is – társadalomként – annyira szétesett és lelkileg is szétszabdalt, hogy csak nagyon egyedi megoldások képzelhetők el…” – mármint egy társadalmi szerződés megfogalmazása és elfogadása szempontjából. Mi a polgármester véleménye erről a minősítésről? Valóban szétesett Törökbálint?
Ezt a gondolatot én még kéziratban olvastam. Jeleztem is a szerzőnek, hogy nem vélem igaznak. A válasz az volt, hogy húzzam ki, nincs jelentősége. Mondtam: bár kétség kívül én kértem, hogy írjon cikket a lapba, sem módom, sem eszközöm nincs a cikkek tartalmát „cenzúrázni”. Ha ez a szerző véleménye Törökbálintról, és azt így fogalmazta meg a cikkben, akkor az így jelent meg.
Mondom: nem hiszem, hogy igaz lenne, tapasztalataim sem ezt mutatják. Van Törökbálinton számos civil szervezet, ezek önszerveződőek, nem szól bele működésükbe az Önkormányzat. Véleményt mondani valamiről meg akkor lehet, ha azt megismertem, tüzetesen megvizsgáltam. Egy ilyen átfogó vizsgálatra a Stratégiakutató Intézetnek már csak az idő rövidsége okán sem volt lehetősége. De nincsen ezzel baj, mert a cikkbeli gondolat lényege nem a helyzet minősítése, hanem az, hogy itt, nálunk, „…egyedi megoldásokra…” lesz szükség. Így aztán szerintem, ami fontosabb, hogy mik lennének ezek az egyedi megoldások, célok, és milyen úton jutunk el e célokig.
Ha tehát van civil élet Törökbálinton, akkor miért kellett belekezdeni ebbe a programba?
A helyi közéletben való több mint két évtizedes részvételem tapasztalatai összevágnak a helyi demokrácia kiteljesítésének polgári igényével. Az erőteljesebb közösség-fejlesztésre a Város fejlődését meghatározó fontos, nagytávlatú döntések előkészítésében való civil részvétel végett, a helyi polgárok beleszólási lehetőségének kiteljesítése céljából van szükség. Ennek nyomán készítettük el és foglaltuk előterjesztésbe Hajdu Ferenc alpolgármester úrral és Kailinger Ildikó jegyző asszonnyal a helyi Civil Koncepció kidolgozásának alapelveit, az Önkormányzat foglalkoztatásában álló civil referensi munkakör létesítését, és általában: a helyi civil társadalommal való együttműködés új kereteit. Javaslatunkat a Képviselő-testület tavaly februárban elfogadta, és felkérést fogalmazott meg a Civil Koncepció kidolgozására.
2012. szeptember 6-án került ez a helyi civil társadalommal való együttműködés rendszeréről szóló előzetes koncepció a Képviselő-testület elé. Azért „előzetes”, mert a véglegesítés előtt javaslatainkat széleskörű helyi társadalmi egyeztetésre szántunk. Úgy gondoltuk, hogy ha a helyi civil társadalomról szól a koncepció, akkor éppen őket illeti meg a véleményezés lehetősége. A szándékunk azonban megbicsaklott. Pár nappal a képviselő-testületi tárgyalás előtt levelet kaptunk a Tükörhegyi Közéleti Egyesület vezetőjétől Szőke Péter elnök úrtól, melyben „… a Tükörhegyi Közéleti Egyesület, mint Törökbálint egyik legnagyobb tagsággal rendelkező és egyben egyik legaktívabb civil szervezeteként előzetes véleményt…” nyilvánítanak az előterjesztett dokumentumokról. Előzetes véleményükben idézik Varga Csaba szociológus, társadalomtudós, címzetes egyetemi docens, a Stratégiakutató Intézet elnöke véleményét:  „…Azzal, hogy a civil kerekasztalt az önkormányzat hozza létre, ezzel a folyamatot vezérelni szeretnék.”
És valóban vezérelni szerette volna az Önkormányzat?
Nemcsak, hogy nem gondolom, de amit leírtam az előterjesztésben, az sem szólt felülről vezérlésről! Egy Civil Kerekasztal létrehozását javasoltam, amely kerete és színtere lehetett volna a civil véleményalkotásnak, beleszólásnak. Nem akartam (Önkormányzat: akartunk) semmi felett bábáskodni, és ez nem csak puszta állítás, hiszen példákat is tudok említeni korábban általunk, Önkormányzat által életre hívott szervezetekről, melyek teljes önállóságot kaptak, s a mai napig így, szuverén módon működnek. Az Önkormányzat hívta életre az Idősek Tanácsát, vagy például az Ifjúsági Önkormányzatot. Mindkét szervezet „felülről” hozott döntésünkkel jött létre, de teljes az önállósága, mind szervezetét, tagságát, mind pedig munkáját illetően. És ami a legfontosabb: eredményesek véleményalkotásban, beleszólásban. Tavaly vettük át a Parlamentben az Idősbarát Önkormányzat díjat az Idősek Tanácsával folytatott folyamatos párbeszédünkért. Ebből a díjból mindössze hetet adnak ki egy évben, de Törökbálint közöttük volt. Friss élmény: az április 19-21. közötti hétvégén tartotta itt Törökbálinton a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság regionális találkozóját. A szakemberek, – akiknek országos rálátásuk van az ifjúsági önkormányzatok működésére, – mondták el: kiemelkedően példaértékű a törökbálinti együttműködés.
Végül is nem fogadta el a Testület ezt a civil koncepciót?
Nem, mert visszavontam az előterjesztést és találkozót kértem Varga Csaba úrtól a Stratégiakutató Intézet vezető munkatársától, melyre a Tükörhegyi Közéleti Egyesület két vezetője (Szőke Péter és Deák Bárdos András úr) társaságában került sor még tavaly ősszel. A találkozó előtt igyekeztem felkészülni a Stratégiakutató Intézet nevével fémjelzett „Abai kísérletből”. Amit olvastam, azok kivétel nélkül bíztatóak, előre mutatóak voltak. Több találkozó eredményeként jutottunk el oda idén januárban, hogy ajánlat adásra kértem fel, mely nyomán szerződés-tervezet valamint előterjesztés készült. A szerződés megkötésére, aláírására február 21-én kerülhetett sor, a Város költségvetésének elfogadását követően.
A program része a Civil Egyetem néven közismertté vált előadás-sorozat. A bevezető előadás után többekben az merült fel, hogy az elhangzottak valamifajta ezoterikus, „New Age” világszemlélet népszerűsítését kívánták szolgálni.
Ilyen érzésem nekem is volt. Ott voltam a nyitó előadáson, bennem is támadt némi zavar a tekintetben, hogy akkor most miről is fog szólni ez a Civil Egyetem? Másnap reggel mindjárt lekértem az előadás vetített diáit, hogy részletesebben is tanulmányozhassam. Úgy összegeztem, hogy az elhangzottak valóban rokoníthatók a „New Age” (Új Korszak) néven ismert szellemi áramlatokkal.
A „New Age”-et úgy emlegeti a kritika, hogy kereszténység-ellenes. Valami efféle kérdés a Civil Egyetem nyitóelőadásán is megfogalmazódott. Polgármester úr, mint közismerten vallását gyakorló keresztény ember mit gondol erről az új „vallás”-ról?
Nem helyes vallásként emlegetni, hiszen nem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, melyek a vallás fogalmát meghatározzák. Most vonatkoztassunk el az előadástól, az alapvetés: a „New Age – Új Korszak” meghatározás, onnan ered, hogy az eszmeáramlat szerint a végéhez ért a Halak Kora, belépünk az új csillagkép jegyezte Vízöntő Korába. Elhagyjuk a régi Vaskort, s beköszönt a legújabb Aranykor. Most éppen az átmenet időszakát éljük, amely telis-tele van bizonytalansággal, ingadozással – leginkább identitásunkat, önmeghatározásunkat illetően. A véget érő korszak valamikor 2000 ezer évvel ezelőtt kezdődött, így aztán kimondatlanul is kézenfekvő az azonosítás: a letűnő Vaskor egyben a kereszténység korával azonosítható.
Az ember, a közösség keresi önazonosságát, tisztában szeretne lenni saját magával, céljaival, s e céljaihoz vezető útjával. Az egyre kaotikusabb jelenből a biztosabb, biztonságosabb irány felé vennénk az utunkat. A valamikor tájékozódást jelentő, olyan igazodási pontok, mint Isten, a család, a hit, az erkölcs, vagy éppen: a demokrácia a múlt ködébe vesznek, helyüket a társadalomban a mindennel szembeni bizalmatlanság és önzés veszi át. Az emberek befele fordulnak, magukban és maguknak keresik életük értelmét, s felleléséhez az erőt.
A New Age, az Új Korszak ígérete tetszetős választ kínál a kereső embernek. Látványosan, helyenként harsányan, de leginkább: „ügyes, jól kigondolt marketinggel” mond ellene a kortárs nyugati kultúrának, a hagyományoknak, a fogyasztói, önzéssel teli társadalomnak, mindannak, mely éppenséggel: létrehozója, saját szülőanyja. A kereső ember ennek az Új Korszak-nak a gondolat-áramlataiban talál magára, melyet lehet, hogy az őszinte vágyódás – egy természetfölötti, egy lelki valamihez – fogalmaz meg benne, s amelyek – talán maga sem tudja miként –, de legalább értelmesebbé tehetik zavaros, elidegenedett világát. Ez az eszmerendszer – mint egy képzeletbeli porszívó – magába szívja egyes keleti kultúrák vallási elemeit, ősi korok titkos bölcseleteit, az ezotéria manapság oly széles körben keresett megnyilvánulásait, feng shui-t és paranormális jelenségeket, ufókat és meditációt, hunokat és pártus herceget, meg még sok-sok minden egyebet. Mint egy képzeletbeli porszívó, mindent beszippant: földre hullott aranygyűrűt és szakadt, rongylott cipőfűző darabkát – válogatás nélkül.
Az előadás több olyan kérdést is felvetett, melyekre az előadó tett nagyon is elfogadható megállapításokat.
Így van: sok tekintetben rokonszenves gondolatok hatják át az eszmerendszert, hiszen a jó érzésű ember szívesen fogadja – legalábbis: elvben – a mindennapokat átható önzés elutasítását, a környezetünk jövője fölötti aggódást, a természetfölötti utáni vágyakozást, a vallási tapasztalatokat elutasító materializmus kritikáját. A keresztény ember problémája – így az én fenntartásaim is – nem ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban fogalmazódnak meg, hanem azzal a válasszal, melyet e kérdésekre felmutat és terjeszt.
A bevezető előadásban is elhangzott, hogy az egyes vallások kora lejárt. Úgy gondolom, ez a jövőkép nem egyeztethető össze az én keresztény hitemmel! De tovább megyek: nem lehet keresztény embernek egyszerre hinnie a lélekvándorlásban, a személytelen kozmikus energiában, a meditatív, révülő összeolvadásban és sok minden egyéb ideában, aztán meg vasárnap felállnia a templomban és elmondania a keresztények hitvallását!
Polgármester úr nem gondolja, hogy nem az Ön feladata eligazítani az embereket vallási kérdésekben?
De, én is úgy gondolom, hogy nem az én feladatom. Mindazonáltal: nekem is lehet véleményem, ezt kérdezte, erre válaszoltam. A gondolat szabad, mindenki eldöntheti, mit tart igazságnak, mit nem, még ha vallási kérdésekben is. A közöm a dologhoz azért legalább az, hogy én írtam alá a szerződést a Stratégiakutató Intézettel, amely a Civil Egyetem előadásait rendezi.
Ha jól belegondolunk, mindannyiunk élete valamifajta folyamatos keresés. Ki így, ki úgy keresi az utat élete értelméhez, a találkozást céljaival. A keresztények Urukkal: Jézus Krisztussal keresik a találkozást. A kérdés az, hogy létrejön-e, s ha igen, miként a találkozás. Hogy mit kínál a Jézussal való találkozás, arról a szamariai asszony története tanúskodik János evangéliumában (lásd: Jn 4,11). A szamariai asszonynak Jézus az élet vizét kínálja.
Lehet, hogy jön új kor. A csillagok állása szerint a Vízöntő kora, de én abban hiszek, hogy az új korban Jézus az élő víz „Vízöntője”!

P.I.