Kerthelység

2013. máj 18.

Szemmel tartjuk a készülő munka minden fázisát

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Konrády Ildikót a közelmúltban bízta meg az önkormányzat a Magyar Állam beruházásában megvalósuló Törökbálinti Iskola és Sportközpont üzemeltetés előkészítésével. Hatalmas feladat vár az üzemeltetést ellátókra, ha befejeződik az iskola építése és az üzemeltetés elkezdődik. Ennek részletei felől érdeklődtünk.

Az Ön előkészítésében elkezdett üzemeltetési feladatról szeretnénk többet megtudni. Ki és hogyan üzemelteti majd szeptembertől ezt a komplex létesítményt?
Amint az közismert, az Önkormányzattól megvásárolt telekingatlanon álló létesítmény együttes tulajdonosa a Magyar Állam, aki jelenleg – beruházóként – építteti a létesítményt. Az állam által a kivitelezővel megkötött szerződés szerint – az uszoda kivételével – a beruházás I. üteme augusztus 15-ig készül el, fejeződik be, az uszoda pedig valamivel több, mint egy hónappal később, szeptember 30-ra. A kivitelező úgy tervezi, hogy a műszaki átadás, a próbaüzem és a hiánypótlások is befejeződnek már erre az időszakra. Várhatóan ekkorra megtörténik az üzemeltetést érintő legfontosabb alapdöntés is a Kormány részéről, amelyben meghatározzák, hogy a tulajdonos milyen jogosítványokkal ruházza fel a jelenlegi üzemeltetési várományost, a Törökbálinti Önkormányzatot. Ez jelentheti csupán a használati, üzemeltetési jogok, kötelezettségek átadását, de – szerencsés esetben – akár korlátozott vagyonkezelői jogok átengedésével is járhat. Ezután a Zimándy Ignác Általános Iskola és a Bálint Márton Általános és Középiskola üzemeltetésének jelenlegi gyakorlatához hasonlóan történik majd a ma még épülő tagiskola mindennapi üzemeltetése is. Az Önkormányzat, a 2012. november 23-án aláírt, többoldalú szerződésben vállaltak szerint, már meg is kezdte az előkészületeket az üzemeltetés – már most érezhetően nagy – feladatának ellátására. Részt veszünk a heti vezetői szintű kooperációs értekezleteken, ahol az üzemeltetést érintő, írásban benyújtott észrevételeinkre is válaszokat kapunk. A februári Képviselő-testületi döntés szerint az üzemeltetési feladatok ellátására a Városgondnokság szervezetének kell felkészülnie. Folyamatos és szoros kapcsolatot ápolunk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyongazdálkodási igazgatójával és munkatársaival, valamint az általuk – a beruházás műszaki felügyeletével – megbízott szervezettel.
A Bálint Márton Általános és Középiskola igazgatójával, tantestületével összeállítottuk az új létesítmény sok ezer tételből álló bútor-, berendezés-, felszerelés-, sporttechnológia tervjavaslatát, s a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület igazgatója Sárközi Márta egyetértésével, jóváhagyásra március 29-én felterjesztettük az MNV Zrt-hez.
Úgy tudjuk jó ütemben halad az iskola építése…
Igen, az épületbelsőben jelenleg számos szakipari munka zajlik, köztük az egyik legbonyolultabb a gépészeti szerelés. Már ma szemmel tartjuk a készülő munka minden apró fázisát munkatársunkkal, hogy később, az üzemeltetés során ez a tapasztalat segítse, segíthesse az esetlegesen felmerülő hibák elhárítását. Hatalmas feladat vár az üzemeltetést ellátókra, ha befejeződik az építés és az üzemeltetés elkezdődik. Ebből egy kis ízelítő: a telek teljes területe 71 703 m². Ebből az épületekkel, létesítményekkel lefedett terület (bruttó beépítési terület) 18 845m². Az első építési ütem területéből iskolai célra 8 109m² használunk majd, míg az uszoda és sportcsarnok, kiszolgáló létesítmények, gépészeti terek 6 791m²- en működnek. A parkolók, belső udvarok, a tankert, műfüves teniszpálya gondozása (a második ütemben létesülő „ A” típusú műfüves focipályán kívül) 45 000m² felületen történik. Ha csak ezeket a tereket kellene gondozni, az is óriási feladat lenne.
Ehhez az üzemeltetési feladathoz szervezettségre, megfelelő személyi, tárgyi, műszaki készenlétre, felkészültségre van szükség. Ezért a létszámot illetően alapos megfontolással állítottuk össze javaslatunkat a Képviselő-testület részére, akik elgondolásunkat az április 25-i ülésen tárgyalják majd. Tervezetünk szerint a képviselő-testületi ülést követően gyors ütemben írjuk ki a létszámra vonatkozó pályázatunkat, hogy az elbírálást követően az üzemeltetés szervezetének vezetőit június 15-ével alkalmazni lehessen. A többiek felvételére némi halasztással július 1-ével, illetve augusztus elsejével kerül sor. Addig ki kell dolgoznunk a létesítmény üzemeltetési szabályzatait, az alkalmazottak munkakörét szabályozó utasításokat, és előszerződéseket kell kötnünk mindazokkal, akik a törökbálinti intézményi igények kiszolgálásán túl, a fennmaradó időben a létesítményt használni szeretnék. A működtetés sok tízmilliós havi költségét ezzel a „termelt” bevétellel tehetjük csak elviselhetővé.

Önéletrajz
Tanulmányaimat a Testnevelési Főiskola Tanári Szakán 1985-1990. között végeztem, előtte, 1980-1984 között a Bajáki Ferenc SZKI és Gimnáziumban tanultam. Egyéb szakképesítéseim, amit megszereztem még:
Deutsche Gesellschaft für Aqua Entspannung – Aqua Pad Basic tréner  2010; Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézet – aquafitness tréner 2002; Varga Jenő Közgazdasági SZKI – Irodavezető gép- és gyorsíró 1980.
Már a főiskola elvégzése előtt is aktívan sportoltam, 1976 óta, s ennek a szerelemnek még ma sincs vége, az egész életemet áthatja a mozgás.

Hol szerezte azokat a tapasztalatokat, amelyeket megbízása szerint az épülő iskola és sportcentrum üzemeltetése során kell majd hasznosítania?
Iskolai tapasztalataimat a Mechwart András Szakközépiskolában és a Biatorbágyi Általános Iskolában tanárként és osztályfőnökként szerezetem, 1990-2002 között. A Nyéki Imre Uszodába középiskolás diákjaimmal jártam. Ekkor kértek fel, hogy – az akkor még csak főként úszó programok mellé – egyéb mozgáslehetőségeket és szolgáltatásokat dolgozzak ki. Az új programoknak köszönhetően, (női tornák, aquafitness, idősek kímélő torna programja, rehabilitációs programok, nyári sporttáborok, kupák és versenyek szervezése, vezetése) az uszoda látogatóinak száma robbanásszerűen megnőtt, aminek eredményeként a létesítmény bevétele megnövekedett, évente átlagosan 20-40 millió forint pénzmaradvány képződött, amelyet az Önkormányzat az Intézménynél hagyott. Ebből az évek során mintegy 300 millió forint értékben hajtottunk végre fejlesztéseket, 4 új medencét, 1 fedett tornacsarnokot, 2 teniszpályát, mozgássérült öltözőt építettünk. Beruházási tapasztalataimat ezekben az években szereztem. Mindemellett végeztem az uszoda és a tornacsarnok üzemeltetési és sportszakmai vezetését is 2002-2012 között.
Hallottuk, hogy a vízi tornát Ön honosította meg az országban.
Igen. 15 évet töltöttem el korosztályos és felnőtt kosárlabda válogatottként az élsportban. Már ifjú tanárként feladatomnak tekintettem a mozgás megszerettetését, elsőként a rám bízott diákok körében, majd minél szélesebb körben, a felnőtt lakosság körében is. Nagy hangsúlyt fordítottam a mozgató rendszeri problémával élő gyerekek mozgatására is, úgy, hogy ezt ne egy szükséges rossznak éljék meg, hanem egészséges társaikkal együtt teljes értékű gyermekként.
Az Obezitas társaság tagjaként felméréseket végeztem a diákok körében. Az elhízott gyerekeknek vízben végezhető programokat állítottam össze, életmód tábort szerveztem. Ebben az időszakban már senior kosárlabda csapatommal jártuk a világot és szembesülhettem azzal, hogy a körülöttünk lévő országokban ez teljesen másképp működik, hogy 35 év felett is lehet versenyszerűen sportolni. Egyik versenyünk alkalmával találkoztam először a vízi tornával. Első pillanatban megláttam benne a lehetőségek tárházát. Hazatérve azonnal elkezdtem képezni magam, felkutatni a környező országokban kiadott tanulmányokat. Sajnálattal tapasztaltam, hogy túl speciális, a nagyközönség számára nehezen emészthető, egysíkú programokat dolgoztak ki idáig. 1995-től kezdtem összeállítani a nagyközönségnek élvezetes programokat. Jártam az országot és publikációkban népszerűsítettem az új sportformát. A Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézete felkért, hogy testnevelő tanároknak, edzőknek, gyógy-testnevelőknek, állítsak össze egy továbbképzési anyagot. Több esetben felkértek a Gyógypedagógia Főiskolások továbbképzésének megtartására is, 5 év alatt 350 oktatót képeztem ki. A Magyarországon fellelhető anyagokból kifejlesztettem a szükséges felszereléseket és beindítottam azok gyártását.
Ennek köszönhetően a vízi torna sokak által elérhető mozgássá vált. Szinte az ország minden uszodájában megtalálható. Dolgoztam élsportolókkal, gyerekekkel, fitnesz és rehabilitációs vízi edzéseket tartottam. Egyedül álló módon, több éve lebénult, kerekes székes betegekkel foglalkoztam.
Törökbálinti Polgárok milyen feltétellel vehetik majd igénybe a lé­tesítményeket?
A törökbálinti intézményi igények teljes körű kiszolgálása mellett, az iskolai oktatás célra használt területen kívül nyitva áll mindaz, ami közösségi célokat szolgál a létesítményben. A nyitás után minden érdeklődőt figyelmes kiszolgálással, szeretettel várunk. Az igénybevétel feltételeinek kidolgozása jelenleg még tart, tehát a feltételekről ma még korai beszélni.

K.J.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!