Kerthelység

2013. ápr 17.

Baden-Badenbe készül a Cantabile kórus

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Településünk népszerű vegyes kórusa, a Cantabile kórus az idei évben sem veszít lendületéből. A nyáron Németországban turnézó kórus vezetőjével, Vékey Mariannal beszélgettünk.
Körülbelül egy éve számoltunk be a Cantabile kórus körül történtekről. Hogyan telt a tavalyi évetek, melyek voltak a legkiemelkedőbb koncertjeitek?
Február 14-én, Bálint napon, részt vettünk az 1997-ben alapított Balassi Bálint-emlékkard átadásán a Gellért szálló gobelin termében. A Magyar Rádió által is közvetített ünnepségen egy magyar költőnek és egy külföldi műfordítónak adták át a kardot. Márciusban Pánti Anna, operaénekesnő szervezésében felléptünk az Óbudai Társaskörben. Április végén meghívást kaptunk a Ferences Öregdiák találkozóra Esztergomba, ahol a Ferences templomban énekeltünk. Nem először léptünk fel a Budaörsi Zenés Esték rendezvényen, idén május elején a Carmina Burana-t adtuk elő a budaörsi Vivart zenekarral, a diósdi Szent Gellért kórussal, a szintén budaörsi Pro Musica kórussal és a Leopold Mozart Kamarakórussal, a budapesti Vass Lajos kórussal valamint a Magyar Rádió énekeseivel. A kórusokat Török Géza vezényelte. Ugyanebben a hónapban ugyanezt a műsort adtuk elő Törökbálinton is a művelődési házban, illetve júniusban Vácott, ahol egy gödöllői és egy balassagyarmati kórus csatlakozott hozzánk. Az év vége volt számunkra a legmozgalmasabb. Több karácsonyi és adventi koncertet adtunk, többek között Tatán is, ahol új kapcsolatot is létesítettünk a tatai Egressy kórussal, akik majd áprilisban meg is látogatnak minket.
Akkor térjünk is rá az idei évre. 2013-ban mire számítotok? Az idei évet egy ifjúsági koncerttel kezdtétek.
Nagyon fontosnak tartom, hogy megtaláljuk a fiatalokkal a kapcsolatot, ezért adtunk közös koncertet a Zimándy Iskola gyerekkórusával, illetve a Bécsi Magyar Zeneakadémia hallgatóival. A koncert egy Carmen keresztmetszet volt, amelynek kitalálója és rendezője, lányom, Vékey Melinda volt. Külön köszönet illeti Feketéné Rendes Máriát, aki az iskola kórusát betanította. A koncertnek nagyon nagy sikere volt, nagyon sok fiatal jött el. Ezenkívül a budaörsi Leopold Mozart gyerekkórussal is tartjuk a kapcsolatot, akik majd az idei év – számunkra legnagyobb eseményének számító – baden-badeni koncertsorozatunkra is elkísérnek majd minket.
Idén a 200 évvel ezelőtt született Giuseppe Verdit ünnepeljük. Verdi személye minden zenész számára példa. Nagyon kitartó zeneszerző volt. Első művei egyáltalán nem arattak sikert, majd mikor népszerű lett, akkor a kritikusai szedték le róla a keresztvizet. Ő azt üzeni a mai zenészek számára, hogy sosem szabad feladni.
Április közepén Verdi koncert és a baden-badeni turnénk bemutatója lesz a művelődési házban, ahol vendégünk lesz természetesen a Leopold Mozart Kórus, de itt lesz a tatai Egressy Béni kórus is. A koncertre Pitti Katalint is meghívtuk, reméljük, el tud jönni.
Ezt követően a törökbálinti Holo­kauszt-megemlékezésen lépünk fel és még a németországi turné előtt énekelni fogunk Tokody Ilona születésnapi, jubileumi koncertjén, ami számunkra igen nagy megtiszteltetés.
Többször említetted a baden-badeni turnét. Pontosan miről is van szó?
Ez a négy napos turné május végén lesz. Négy nap alatt öt koncertet adunk úgy, hogy szinte minden koncert más és más lesz. Az ottani kórus, a Mannengesangverein megalakulásának 150. évfordulójára hívtak meg minket, több más kórussal egyetemben, de Magyarországot csak mi képviseljük. Öt előadásunk lesz, fellépünk a Kaszinóban, a templomban, illetve –ami az egyik legnagyobb kihívás lesz – egy háromezer fő befogadására alkalmas szabadtéri színpadon is.
Ez a turné gondolom eléggé megviselő… Az év második felében már nem vállalkoztok nagyobb fellépésre.
Dehogynem! Az Esztergomi Várszínház keresett meg minket, hogy a náluk bemutatásra kerülő István, a király darabban a színészek mellet a kórus adja a zenét, természetesen kosztümbe öltözve. Erre nagyon kíváncsi leszek, mert ilyet még nem csináltunk. Illetve Rómából jön még év végén a partnerkórusunk, akikkel egy jótékonysági koncertet adunk.
Megütötte a fülemet, hogy idén ti énekeltek a Holokauszt Emléknapon. Nem volt jellemző, hogy helyi rendezvényeken felléptek.
Ez sajnos igaz. De nem miattunk van, hiszen mi nagyon szeretünk Törökbálinton énekelni, és ha időnk engedi minden innen jövő felkérést szívesen vállalunk. Úgy gondolom, talán nem mindig mernek minket hívni, mert azt gondolják, hogy úgysem vállalnánk el. Pedig például most is, a Nyugdíjas Klub invitálásának is nagyon szívesen tettünk eleget.
Emberanyaggal hogyan álltok?
Jól állunk. Igaz, mivel mi nem profi kórus vagyunk, azaz mindenki dolgozik, vagy tanul, tehát nem könnyű napokra elszakadni, illetve heti egy-két próbán folyamatosan jelen lenni. Ezért mindig van „lemorzsolódás”, de szerencsére mindig jönnek új emberek is. Fontosnak tartom, hogy továbbra is várjuk pártoló tagok jelentkezését. Hiszen az anyagi segítség is mindig jól jön. Pártolói tagjainkat pedig magunkkal tudjuk vinni a különböző turnékra.
Mennyire bírod? Hiszen egyedül irányítod a csapatot.
Nagyon fontos, hogy legyen egy „hadvezér” akire figyelnek. Nem egyszerű, hiszen felnőtt emberek, önálló véleménnyel, ami nem baj. Fontos, hogy amikor „helyzet” van, akkor egy irányba figyeljünk és ne legyen zűrzavar. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom, hogy kórusokkal foglalkozhatok.
Nagyon sokfelé felléptek, rengeteg koncertet adtok. Van olyan álmod, ami még nem valósult meg, de nagyon szeretnéd?
Van! Egyszer nagyon szeretném, ha a kórus adhatna egy nyáresti koncertet a Szanatórium kertjében!

Németh Gergő



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!