Kerthelység

2013. feb 17.

Család, színpad, drámaszakkör

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Beszélgetés Tóth Auguszta színművésznővel

Augusztával évekkel ezelőtt találkoztam először egy kaotikus péntek délutánon egy családi napköziben. A kisfiáért jött. A gyerekek éppen befejezték az ebédet, zajlott az élet, folyt a fogmosás, az ágyazás, és egy új csapattag bánatos zokogása hallatszott. Az elcsigázott óvónénik próbálták csendre inteni a gyereket, de egy felbolydult méhkast is könnyebb lett volna megnyugtatni. Ekkor lépett közbe Auguszta. Nem csinált semmi különöset, csak beszélni kezdett a síró kisfiúhoz, aki szinte azonnal elhallgatott, és rövid idő múlva már az összes gyerek őket figyelte. Pedig nem történt semmi különös. Ők ketten csak beszélgettek. Azóta Auguszta hangját ezer közül is felismerem. A színpad és a filmezés mellett szeptember óta drámafoglalkozásokat is tart a Bálint Márton iskolában.  Hogy fér bele ennyi minden egy kétgyermekes édesanya életébe? Erről kérdeztük Tóth Auguszta színművésznőt.
Gyakorolni és tanítani a színészmesterséget, a drámát, nem ugyanaz. Hogy jött az ötlet?
Kezdjük ott, hogy a gimnázium elvégzése után először a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára jelentkeztem, és el is kezdtem ott tanulni. Közben felvettek a Színművészeti Főiskolára is, egy ideig együtt végeztem a két kart. Később, amikor már nem fért az életembe mindkét iskola, úgy döntöttem, hogy a színművészetet választom, de a tanítás iránti érdeklődésem mindig megmaradt.
A drámatanítás a Bálint Mártonban a Te ötleted volt?
Szülőtársak kerestek meg azzal, hogy hamarosan megüresedik egy drámapedagógusi státusz az iskolában, és nagyon örülnének, ha elvállalnám a drámaszakkör vezetését. Így tehát beadtam a pályázatomat Keszler Márton igazgató úrnak, aki hamarosan meg is keresett. Így kezdtem el a drámaórákat.
Hogyan tudod a tanítást összeegyeztetni a színházi próbákkal?
Nem egykönnyen. Főleg, hogy még a Székesfehérvári Színházban is van kötelezettségem, de azért mindenre lehet megoldást találni, amit az ember igazán csinálni szeretne.
Ha választani kellene színház, és tanítás között melyiket választanád?
Természetesen, ha nagyon muszáj lenne választani, akkor a szakmámat csinálnám tovább, de remélem nem állít az élet ilyen döntés elé.
Mondhatjuk, hogy a tanítás csak egy kis játék, kaland az életedben?
Játék? Dehogy! A tanításnál felelősségteljesebb munkát elképzelni sem tudok! Azt gondolom, hogy bárhol, bármilyen korosztálynak tanítani valamit, az elképesztő felelősség! A gyerekek és köztem csak magasságbeli különbségek vannak. Nem kevésbé érzékenyek, nem kevésbé okosak, nem kevésbé empatikusak, mint én. Azt hiszem, inkább kihívásnak nevezném ezt a feladatot. Emellett izgalmas is, hogy képes vagyok-e úgy játszani velük, hogy közben tanuljanak, és fejlődjenek.
Hogy boldogulsz a különböző korosztályokkal?
Negyediktől felfelé minden korosztályból vannak diákjaim, és azt tapasztaltam, hogy talán a nyolcadikosok és a gimnazisták azok, akiket nehezebb megszólítani. Annyira más világban élnek, más dolgok érdeklik ezt a korosztályt, hogy néha nem könnyű együttműködésre bírni őket. Nem szeretnek szerepelni, de még idegenek előtt beszélgetni sem. Az internet, a számítástechnika olyan világ, amely mögé jól el lehet bújni. Nem vagy rászorulva, hogy kiállj, hogy hangosan, érthetően megfogalmazd és előadd a gondolataidat. Ezzel szemben a negyedikesek még mernek játszani. Nekik van a legkönnyebb dolguk, mert még nem fogja őket vissza a kamaszkornak az a szele, ami sokszor zárkózottságot, szégyenlősséget hoz.
Melyik feladatokat élvezik a legjobban a gyerekek?
Szeretnek beszélgetni. Élvezik, ha nem kell koncentrációs-, vagy beszédgyakorlatokat végezni, ha nem kell improvizálni, hanem „csak úgy” lehet beszélgetni. És örülnek, ha meghallgatják őket.
Mi a célja egy ilyen foglalkozásnak?
Semmiképpen sem a színészcsemeték nevelése. Talán inkább az, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan lehet a gátlások alól felszabadulva, érthetően, és bátran előadni a mondandójukat.
Mesélj még egy kicsit magadról is! Semmit nem változtál a tíz év alatt, mióta megismertelek! Sokat dolgozol? Merre játszottál az elmúlt években?
2010-ben szerződtem a Székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz, ahol játszottam a Portugál című darabban, a Mágnás Miskában, és eljátszhattam Lady Macbethet is. Tavaly, ugyanitt játszottuk Israela Margarit Trio című darabját, amellyel a Pécsi Országos Színháztalálkozóról elhoztuk a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb harminc év alatti szereplőnek, és a legjobb női alakításnak járó díjat.
Nagyon szép kis csokor, és akkor a Jászai Mari Díjadat még nem is említetted, ami szintén a tavalyi év termése!
Igen, az elmúlt év mondhatom, tényleg sikeres volt. Természetesen az ilyen szakmai elismerések nagyon jól esnek. Az idén Pesten is vállaltam vendégszereplést. Az Új Színházban Csurka István Deficit című darabjában, és a „Mert a Mamának így jó” című darabban is szerepelek.
Tudom, hogy nagyszerű édesanya, és feleség is vagy egy személyben. Tényleg nem értem, hogy jut időd, és energiád ennyi mindenre!
Még egy intenzív angol tanfolyamra is járok. Amikor nem próbálok, akkor azért napközben több időm van. Szereptanulásra meg ott vannak az éjszakák, amikor már otthon is minden csendes.
Végül kérlek, áruld el, a titkodat! Hogy csinálod, hogy múlnak az évek, a gyerekeid nőnek, a szerepek jönnek-mennek és Te mégsem változol?
Amikor az ember egyszer már átélte a harmónia élményét, attól kezdve nem szeret már nélküle élni. Ezért kicsit átrendezi az életét. Fontossági sorrendet állít fel, és igyekszik ehhez igazítani a dolgokat. Próbálja a problémákat más oldalról is megvizsgálni, hátha kiderül, hogy nem is olyan nagy a baj, mint azt először gondolta. Ezt én tudatosan tanulom. Igyekszem formálni az elmémet, a lelkemet, és ezáltal az életemet. Bízom benne, hogy mindig sikerül megtalálni az utamat, és sikerül továbbra is jól választani az elágazásoknál.

Perjés Erzsi



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!