Kerthelység

2012. dec 28.

Folytatódhat az iskolaépítés!

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Két éve áll az Óvoda utcai területen létesítendő új iskola építése. A nyáron nagyon pozitív fejleményekről számolt be lapunknak a polgármester. Úgy hírlik, újabb – méghozzá jelentős –előrelépés történt az ügyben, hiszen megszületett a megegyezés az Állammal és a kivitelezővel, és november 23-án alá is írták a szerződést. Erről kérdeztük Turai István polgármestert.
Polgármester úr, a nyáron kezdődtek meg a tárgyalások, most meg decembert írunk. Mi tartott ennyi ideig?
Most, ha röviden kellene válaszolnom, akkor azt mondanám: a tárgyalások. A valóság az, hogy a megegyezés létrejöttéhez elég rögös út vezetett, nem is érdemes összeszámolni, hányszor és hány órát tárgyaltunk, egyeztettünk szakértőkkel, az állam és a kivitelező képviselőivel. Arról már júliusban tájékoztattam Városunk polgárait, hogy fontos döntést hozott a Kormány 1219/2012.(VI.26.) határozatában döntött több tucat – köztük kiemelten a törökbálinti projekt – további sorsáról. 15 milliárd forintot különített el több úgynevezett PPP konstrukcióban megindított építkezés állami átvételéről.
Mit is jelent ez a PPP rövidítés?
Egy angol nyelvű kifejezés-sor kezdőbetűiből alkotott fogalom: a privát szférának (tőkének) az állami, önkormányzati alapfeladatok ellátásában való partneri részvételét jelzi. Esetünkben arról van (volt) szó, hogy a magántőkével rendelkező beruházó projektcég (név szerint: a ZED-TBM Ingatlanfejlesztő Kft.) megépíti és nyolc esztendőn át üzemelteti is a létesítményt, az iskolát, a sportcsarnokot és az uszodát. Önkormányzatunk pedig ez alatt a nyolc év alatt fizeti meg az építés költségeit és a működtetést is. Ennek jogi formája egy építési koncessziós szerződés volt, amelyet a már említett ZED-TBM Kft-vel kötöttünk.
Milyen megoldást talált az állam képviselete végül ennek a projektnek az átvételére?
Az állam nevében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárával, Hegmanné Nemes Sárával, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatójával és munkatársaival tárgyaltunk. Javaslatuk az volt, hogy módosítsuk a meglévő szerződést, alakítsuk át kivitelezési szerződéssé. Ezzel megszűnhet a PPP rendszer, persze önkormányzatunknak kell majd gondoskodnia az intézmény működtetéséről. A gondolat abból indult ki, hogy nem változhat meg az építkezés, kivitelezés műszaki tartalma, hiszen akkor egy új közbeszerzés lebonyolításával kellett volna számolnia az állami oldalnak. Hozzáteszem: nekünk, törökbálintiaknak is az volt az érdekünk, hogy az eredeti épület és annak felszerelése készüljön el, ne maradjon el semmi sem az épületből, sem a berendezésből.
A polgármesteri beszámolókból az elmúlt hónapokban követhettük az eseményeket. Ebből tudjuk, hogy az Önkormányzat ingyen adta oda a több mint 7 hektáros telket az építkezés befejezéséhez. Nem jelenti ez azt, hogy a Város jelentős értékű ingatlanvagyonát áldozta fel, mondhatnánk: kótyavetyélte el?
Nem ingyen, hanem jelképes összegért, 1 forintért adta el az Államnak. Tehát nem a beruházó, kivitelezőnek. Erre formális okokból volt szükség, hiszen az Állam nem végezhet beruházást idegen tulajdonú ingatlanon. A telket az Állam vette meg ezért az összegért, odaadta nekünk a valós érték ÁFA-ját, hogy fizessük azt meg a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak. (Egyszerűsítve: rajtunk keresztül tette egyik zsebéből a másikba.) A megállapodás szerint az Állam, az intézmény elkészülte után, azt telkestül együtt visszaadja tulajdonba Törökbálintnak. Úgy gondolom, hogy szó nincs vagyonvesztésről, de az eredmény érdekében, annak érdekében, hogy az Állam jogszerűen építkezhessen a területen, ezt a lépést meg kellett tennünk.
Az épület jelenleg 44%-os készültségű, hallottuk egy korábbi nyilatkozatából. Ennek tulajdonjoga most miként alakul?
Az Állam kivásárolja ezt a kivitelezőtől. A szerződés aláírását követő 5 banki napon belül a Vállalkozó 2.351.091.600 Ft+ÁFA vállalkozói díjat kaphat meg az államtól oly módon, hogy ebből 2.055.686 Ft letétbe kerül, s a Vállalkozónak 295.405.165 Ft+ÁFA kerül kifizetésre. A letét a Vállalkozó által felvett hitel összegét fedezi az ERSTE Bank Hungary felé. A Bank – a nála letétbe helyezett hitel visszafizetése után – törölteti az építési terület ingatlanjának tulajdoni lapjáról a széljegyen szerepelő jelzálogjogot, s az így tehermentesített telekingatlanra a Magyar Állam tulajdonjoga bejegyzésre kerül.
Összesen mennyibe kerül az építkezés az Államnak és mennyibe Törökbálint Önkormányzatának?
Az Állam a projekt tényleges műszaki értékét az Önkormányzat által 2010-ben kötött szerződéses összegben ismerte el. Ez 5.343.390.000 Ft + ÁFA, azaz 6.786.105.300 Ft. Ennek az összegnek az elismerésén és elfogadásán túl az Állam nem tudott semmilyen szerepet vállalni a leállás miatt bekövetkezett többletköltségek vállalásában. A minisztériumi és vagyonkezelői tárgyalófél azt kérte, hogy a kivitelező és az Önkormányzat állapodjanak meg e költség vállalásáról. A kivitelező közel 1,5 milliárd forintot követelt, amelyet részletes kimutatással igyekezett alátámasztani. Természetesen vitattuk az összeget, hiszen Önkormányzatunk jelenlegi és várható gazdasági helyzete tartalékaink csak korlátozott felhasználását teszi lehetővé. Végül is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től kaptunk segítséget, ők bíztak meg egy független auditor szervezetet azzal, hogy tételesen mutassák ki a vállalkozói listából, mi az, ami indokolt, bizonyított s mi az ami nem. Ennek nyomán fogadta el a Képviselőtestület a leállás miatt keletkezett károk szakértő által igazolt 725.800.000 Ft összegét. Ezt téríti meg az Önkormányzat úgy, hogy ebből 500 millió Ft-ot a szerződéskötést követő 3 banki napon belül, a fennmaradó összegből 125,8 millió Ft –ot 2013. március 31-ig, míg az utolsó részlet 100 millió Ft-os összegét 2014. március 31-ig fizetjük meg.
Nem sokallja Polgármester úr ezt a közel háromnegyed milliárd forintot?
Minden közpénzből kiadott forint a vizsgálat tárgyát kell képezze, minden forinttal spórolunk. Ezért volt, hogy csak komoly szakértői vizsgálat nyomán dönthettünk az összegről. Számomra az nagyon fontos volt, hogy a Képviselőtestület ne csak éppen a szükséges szavazatszámmal fogadja el a döntést, hanem – ha egyhangú vélemény nem is alakul ki, de  – nagy többségű támogatottsága legyen a határozatnak. Végül is 10 igen szavazattal döntött a Képviselőtestület.
De vizsgáljuk meg egy másik nézőpontból a kérdést. Fogjuk fel úgy, hogy nyert Törökbálint egy pályázaton közel 6,8 milliárd forintot. Egy olyan pályázaton, melyhez alig 10%-nyi önrészt kell biztosítanunk. A kérdés az, hogy ilyen lehetőségre mondaná-e bárki, hogy nem kell Törökbálintnak!?
Mikorra várható a létesítmény átadása?
A szerződés szerint a létesítmény teljes készenléte – a használatbavételi eljárással együtt – 2013. augusztus 15., a tanuszodára vonatkozóan 2013. szeptember 30. A következő tanítási évre már ezt a létesítményt is használni fogják a törökbálinti diákok. Úgy tudjuk, hogy a szokásos országos tanévnyitó ünnepségre is itt, Törökbálinton, ebben az új iskolában kerül majd sor.

P.I.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!