Kerthelység

2012. dec 28.

Advent 2012 december

Írta: admin Kategória: Olajág

Az adventi időszak liturgikus ünneplése, korábbi szokásokra épülve, a VI. század folyamán bontakozik ki a nyugati egyházban. Ekkor válik a négy vasárnap által meghatározott időkeret Krisztus születése ünneplésének előkészületi idejévé. Az adventus szó jelentésének megfelelően (eljövetel) a hívők figyelmét Krisztus második eljövetelére (paruzia) és az ószövetségi messiási várakozásokra irányítja.

Amikor Jézus az evangéliumokban a végső dolgokról szól, megfogalmazás tekintetében az ószövetségi prófétai hagyományokra és a saját korában, bizonyos vallásos körökben nagyon is élő, apokaliptikus, végidős várakozásokra épít. A prófétáknál többször találkozunk azzal, hogy Isten fenyegető, büntető ítéletét kozmikus jelek ábrázolásával szemléltetik (pl. Iz 13,9-10). Ezzel húzzák alá az ítélet komoly súlyát, sőt, ezzel érzékeltetik annak egyetemes jellegét is.
A Kr. e. II. században pedig kialakul az ószövetségi népben a történelemnek egy sajátos felfogása, amely azzal számol, hogy a világtörténelem különféle egymás utáni korszakai egyre inkább a bűn, a gonoszság erősödését hozzák, olyannyira, hogy Isten belenyúl az emberi történelembe és a gonoszság legyőzésével megalapítja tökéletes uralmát. A Kr. előtti II. század vallási üldöztetései fölerősítik az ilyen jellegű reményteli várakozásokat és határozott, nagy hatású képekben fejtik ki a régi világ pusztulásának és az új közeledésének jeleit. Ami eddig biztosítja az emberi életteret, amire eddig bizton építhet az emberi tevékenység, most katasztrofális bizonytalanságba fordul, hogy majd helyébe lépjen az Új Teremtés.
Érdekes, hogy Szent Lukács jeleket említ a kozmikus sötétséggel kapcsolatban (21,25). Máté és Márk ezt nem mondja. A jelzés pedig az embernek szól: gondolja át élete dolgait, mire épít itt, földi tartózkodása idején, mibe helyezi bizalmát. Csak e világ erőire?
Századunk mestere az ilyen gondolkodásnak. Az ember egyre jobban megérti a világmindenség titkait, erőit a maga szolgálatába állítja, ami igazából jó dolog, de ezzel azt hiszi, minden tőle függ, és Isten helyébe képzeli magát. Elfelejti milyen törékeny pontja a világmindenségnek, mennyire sebezhető még a rendben működő kozmikus erők világában is! Ám minden emberi életben adódik olyan helyzet, amikor üt az igazság órája, szembesül emberi léte törékenységével, hogy ne e világ erőibe helyezze végső bizalmát, hanem megfogja Isten kezét.
Hogy mikor lesz a végítélet, azt nem tudjuk. Számolnunk kell azzal, mint sok keresztény nemzedék előttünk, hogy nem életünkben következik be. Ezért van az, hogy több lelki tanító szívesen viszi át az evangéliumi biztatást a halál órájára. Akkor mindenképpen találkozunk a dicsőségben érkező Emberfiával és milyen jó lenne, ha e találkozás reményben, fölegyenesedve, emelt fővel történne meg.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!