Kerthelység

2012. dec 28.

Takács Tibor: Aranykereszt a félhold fölött

Írta: admin Kategória: KULTÚRA

Jó és hiteles történelmi regényt nehéz írni. Több dolog is okozhatja ezt, elsődlegesen talán az, hogy a történelem – sajnos – ezen az „éghajlaton” nem állandó, lerögzült tényszerűség, hanem gyúrható, alakítható és aktualizálható matéria.


Takács Tibor azonban a jó és hiteles történelmi regényt írók közé tartozik; ismerve a jelenlegi palettát, megkockáztatom, ő a mérce. Pablo Neruda írta valamelyik versében, hogy „útból és szerelemből lesznek a könyvek”. Ennek az állításnak az első része most végképp igaz, hiszen Takács Tibor írói munkamódszerének egyik alapvetését takarja. Ahogy erről mondja: „A tatárjárás korától végigírtam hazám múltját úgy, hogy mindig bejártam a helyszíneket, úgy éreztem, ezzel tartozom olvasóimnak”.
A harmincadik történelmi regényével jelentkező író (legalább ilyen számú szépprózai és lírai művel a háta mögött), ebben a kötetében ismét jelentőségteljeset alkotott. Maga a témaválasztás, a törökök felett aratott nándorfehérvári győzelem megjelenítése is üdvözlendő, hiszen az iskolai történelemkönyveken kívül alig olvashatunk erről a nevezetes eseményről. Ám az egyenesen sziporkázó, ahogy ezt a diadalt s a korszak elő- és utóéletét elmeséli az író, hús-vér emberekkel, remek karakter-ábrázolásokkal, csillogóan okos párbeszédekkel. Takács regényét olvasva megelevenedik a múlt, kézzelfoghatóvá válik egy-egy történelmi adat, „ablak nyílik” 1456. Magyarországára.
Megtanulhatjuk, megtudhatjuk az író jóvoltából, hogy milyen emberek voltak az általunk hősöknek tiszteltek, milyen hétköznapi gondokkal, esendőséggel küszködtek életük során s hogy hogyan lettek – hazafiak.
Erre pedig most is nagy szükségünk lehet.
(Hungarovox Kiadó, 2012.)

Hajdu Ferenc



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!