Okos, felvilágosult, huszonegyedik századbeli magyar lapokban írják, többek között, hogy: „…tudatos tervezéssel, okos fogyasztói magatartással egy-egy áremelkedés elleni csata megnyerhető, de a háború megnyeréséhez teljes szemlélet- és életmódváltás kellene. Ágazati szereplők egybehangzóan azzal számolnak, hogy jelentős emelkedés várható az év hátralevő részében és a jövő év első felében az élelmiszereknél is…”.
Már nem fáj, ha húzunk egyet
a nadrágszíjon.
Sőt eme divatosságunk biztos tudatában perdülünk a tükör elé: ilyenek akartunk lenni!
Dehogy jó a téliszalámi, meg az
a sok hús. Ugyan, ki akar tajvani csirkét enni? A párizsi vég – kissé megvizezve, piros pultlámpafénynél – ínyencség, a leárazott, kiszáradtan is ízesen ropogós sóskiflivel.
Fonnyasszunk, szárítsunk almát, aszaljunk mindenféle gyümölcsöt télire. Minden zsiradékot – már ha olykori ebédünkből marad – ürítsünk befőttesüvegbe: falatka husikák tartósíthatóak így a hűtőszekrény áramfogyasztása nélkül.
Különben is, ha üres a hűtő, minek menne?
Vegyünk gyertyát, sokat. Biztos forrású kutatások szerint, ha a lobosodó gyertyalángot tenyerünk öblével határoljuk körül, melegség érzete támad pokrócba bugyolált testünknek is.
A gyertya fénye, úgy egyébként, barátságos, jó hangulatot kelt. Olykor még meghittséget, örömünnepet is hozhat. Tehát ne foglalkozzunk a gáz árával, a villamos energia (esetleges, nem elvárt) drágulásával: gyertyalángot
a kéz közé!
Ne küldjük a gyereket iskolába, úgyis sztrájkolnak a pedagógusok. Hozzuk fel nagymamát, nagypapát vidékről, sőt hívjuk át a barátokat és (ha van ilyen) kedves szomszédunkat. Szoruljunk össze a legkisebb szobába: garantáltan további forintokat spórolhatunk a fűtéssel.
Ha pedig mindeközben olykor mégis megéheznénk: nyugodtan rágcsáljuk el bőrből készült csupa lyuk nadrágszíjunkat.
Jövőre elég lesz a gatyamadzag.