Kerthelység

2012. aug 31.

A Nap Bajnokai 2012-ben

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Törökbálint bronzérmes

Idén harmadik alkalommal vehették át a napenergia felhasználásában élenjáró magyar települések jól megérdemelt díjaikat. A Napkorona Bajnokságban évről évre egyre több önkormányzat méri össze erejét: hol használnak a legnagyobb arányban napkollektorokat vagy napelemeket.
A bajnokság a nemzetközi Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata, amelyben idén 174 település versengett három kategóriában. Az 5000 fő alatti települések között Nagypáli diadalmaskodott a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentruma épületén és lakóházakon telepített napenergiás rendszereknek köszönhetően. A második helyezést Újszilvás érte el Magyarország legnagyobb napelemes rendszerével, a harmadik helyezett pedig Csitár-Nógrádgárdony lett. A közepes települések (5000-50 000 lakos) között Tapolca nyert, ahol több társasház és az idősek otthona melegvíz-ellátását fedezik napkollektorok segítségével. A második helyezett Sümeg lett, egy hotel napkollektoros rendszerének köszönhetően, a harmadik pedig Törökbálint, ahol a Pannon-házban, a tüdőgondozóban és egy óvodában is hasznosítják a Nap energiáját. Városunk nevében a helyezéssel járó elismerést Hajdu Ferenc alpolgármester vette át.
Az 50 000 főt meghaladó települések bajnoka idén Sopron lett, ahol a családi és társasházak mellett a Lővér strandon és a büntetés-végrehajtási intézet épületén is található napkollektor. A számos közintézményen telepített napkollektoros rendszernek (pl. Piarista Gimnázium) köszönhetően Szeged futott be a második helyre, a bronzérmes Pesterzsébet (Budapest XX. kerülete) lett.
A három díjazott kategória legjobbjai egy-egy településtáblát is kaptak, valamint átvehették a zsűri, a Napkorona Tanács tagjaink különdíjait. A bajnokság tavalyi különdíjasai, Martfű és Nagypáli önkormányzata felajánlásuknak megfelelően egy tanulmányút keretében osztják majd meg tapasztalataikat településkategóriájuk dobogósaival. Varga Pál egy lakossági szemléletformáló program szervezését ajánlotta fel Sopron településének a MÉGSZ Napenergia Tagozata nevében. Az elmúlt évben telepített egy főre jutó legnagyobb napelem-kapacitásért Zsana önkormányzata a MANAP különdíjában (egyéves MANAP-tagság) részesült. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, Kiss Ernő egyéves MNNSZ-tagságot ajánlott fel minden díjazott településnek, egy-egy lakossági információs nap megszervezését pedig a legnagyobb településkategória díjazottjainak.
A bajnokságban elért előkelő helyezés és a díjak nemcsak a napenergia és más megújuló energiaforrások helyben történő népszerűsítéséhez nyújtanak jó apropót, de a lakosság és az önkormányza­tok felé is egyértelműen pozitív visszajelzés, amellyel a szervező, az Energiaklub a fenntartható energiagazdálkodás útján tett törekvéseket kívánja elismerni.
„Az, hogy egyre több önkormányzat számára fontos a napenergia hasznosítása, világosan látszik a napenergiás cégek körében végzett felmérésünkből és a KEOP, illettve KMOP pályázóinak listájából. Az viszont, hogy mennyi megújuló energia iránt elkötelezett polgármester van, az nekünk, a szervezőknek is meglepetés volt” – mondta Csanaky Lilla az Energiaklub projektvezetője.
A Napkorona Bajnokság jövőre is folytatódik. A szervezők bíznak abban, hogy az immár 11 európai ország részvételével zajló nemzetközi bajnokság mellett hazánkban is egyre több önkormányzat él a napenergia nyújtotta lehetőségekkel.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!