Kerthelység

2012. jún 29.

Értékteremtés, ismeretterjesztés, együttműködés

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Kisebb huzavona után végre sikerült igazgatót választani a Munkácsy Mihály Művelődési Ház élére. A régi-új igazgatóval, Szabó Évával az elmúlt időszak nehézségeiről és a következő időszak lehetőségeiről beszélgettünk.
Elég hosszú ideig tartott, míg sikerült vezetőt választani a ház élére. Hogy élted meg az elmúlt időszakot?
Nem volt kellemes. Annál is inkább, mert ezt megelőzően úgy éreztem, hogy 2001 óta sokszor és folyamatosan bizonyítottam. Első ciklusomban a régi épületben működő intézmény befogadó házból interaktív közösségi színtérré vált, új rendszeres művelődési formák és hagyományteremtő, máig élő nagy rendezvénysorozatok indultak. A közösség- és értékteremtő programok kinőtték a régi épület falait, a település közterein éltek, a civil szervezetekkel való együttműködés új alapokra került. Az új művelődési ház építkezése alatt ideiglenesen két helyszínen találtunk otthonra, helyhiánnyal küszködtünk, de a ház új közösségei és nagy rendezvényei továbbéltek. A 2007-ben átadott új épület beindításához új szervezeti, működési struktúrákat, izgalmas, szép szakmai feladatokat találtam ki. A munkatársakkal közösen jelentős eredményeket tudhatunk magunk mögött, különböző igények összehangolásával alakítottuk ki az intézmény programszerkezetét és szolgáltatáspolitikáját. 2010-ben bátran állíthattuk, hogy a közönség széles programkínálattal találkozik, a rendezvénysorozatok és nagy rendezvények népszerűek, a klubok jól működnek. Ekkor jelentek meg a – nem a szakmai munkával összefüggő – jelenségek. Egy igazgatónak legitimációra van szüksége ahhoz, hogy új fejlesztési irányokat jelöljön ki, meg tudjon hozni stratégiai döntéseket és mindezek eredményét jól tudja valósítani. Örülök, hogy egy év várakozást követően megkaptam a képviselő-testülettől az újabb megbízatást és ismét belekezdhetek hosszabb távú szakmai elképzeléseim megvalósításába.
A ház többi dolgozójára mennyire volt hatással ez a procedúra? Köze van-e ahhoz, hogy több helyen cserélődtek az emberek?
Az intézményvezető-választással összefüggő rendkívüli események megtépázták az egykoron irigyelt csapatszellemet. A tavalyi státuscsökkentést követően idén tavaszig három munkatársunk távozott az intézményből. Öt évvel ezelőtt nyitottuk meg az új épületet, az új kollégák közel egy időben érkeztek, természetes is lehetne ennyi idő alatt ilyen mértékű fluktuáció, azonban úgy gondolom, csupán egyikük távozása nem függ össze e kellemetlen procedúrával. Amikor helyettesem elmondta, hogy egy rendkívül előnyös állásajánlat miatt elhagyja a művelődésszervezői szakmát, és a jövőben más területen próbálja ki magát, megpróbáltam marasztalni, de megismerve új megbízatását, beláttam, hogy kétgyermekes családapaként nem szabad visszautasítania a felajánlott lehetőséget. Rajta kívül két rendezvényszolgálatos (recepciós) kolléganő távozott. Az ő döntésük valóban kapcsolatba hozható az intézményvezetői választás megpróbáltatásaival, melyet fokozott a nem éppen család- és kapcsolatbarát munkaidő-beosztás – hétvégi, ünnepnapi, hétköznap esti ügyelet – és az, hogy az elsajátított rutinfeladatok számukra már nem jelentettek kihívást, változatosságot, motivációt.
Szerinted melyek voltak a pályázatodban azok az elemek, amelyek miatt újraválasztottak?
Pályázatomban az elért eredményekre, gyakorlatra építve új programstruktúrát, a folyamatos változás lehetőségét magában foglaló tevékenységrendszert vázoltam fel. Kiemelkedő hangsúlyt helyeztem a megváltozott fenntartói és gazdasági elvárásokra, szakmai és globális kihívásokra, közösségi együttműködésekre. Az utak kijelölésekor konkrét, de részletekre nem kiterjedő stratégiát alkottam, lehetőséget biztosítva a szüntelenül változó új elvárásokra és környezeti változásokra adandó válaszok megszületésének. A tartalomfejlesztés középpontjába a következő célokat jelöltem: az értékteremtő, alkotó-, közvetítő tevékenységek kínálata szélesedjen, a tehetséggondozás támogatása új lehetőségekben is megnyilvánuljon. Folytatódjon a közösségi értékek támogatása, ezen belül erősödjenek a művelődési ház és a civil szervezetek, valamint a civil szervezetek egymás közötti együttműködésére épülő kezdeményezések. A lakosság versenyképességének növelése érdekében a kreativitás és a problémamegoldó képesség fejlesztésének alkalmai gyarapodjanak, ezen belül a programszerkezetben jelenjenek meg az egész életen át tartó tanulás rendszeres művelődési formái, erősödjön az ismeretterjesztő tevékenység. A közösségeket kereső ifjúsági korosztály számára kínált lehetőségek szélesedjenek, az intézmény továbbra is nyújtson segítséget az oktatási intézményeknek. Az új fenntartói elvárások hangsúlyosabban jelenjenek meg a működésben. Erősödjön a településimázs-építő tevékenység, fejlődjön a kapcsolatépítő gyakorlat. A művelődési szokások alakításával szélesedjen az életminőség növelését szolgáló programstruktúra. A fejlesztési elképzelések forrásteremtéssel, az intézményi bevételek növelésével, visszafogott gazdálkodással és takarékossággal valósuljanak meg.
Öt évre választottak meg. Az elképzeléseid szerint milyen lesz a művház következő öt éve?
Törökbálint megváltozott gazdasági helyzete várhatóan egyre negatívabban befolyásolja majd a város közművelődési intézményének gazdálkodását. Fel kell készülnünk az ebből eredő új működési és szakmai kihívásokra.
És milyen lesz a művház következő pár hónapja? Mire számíthatunk a nyáron? Lesz-e ősztől például színház?
Június közepétől augusztus 10-ig kézműves (fazekas, állat- és természetbarát, néptánc, tánc- és mozgásművészeti, sport- és kaland-) táborainkba várjuk a gyerekeket. (A táborokról részletes információ a www.mmmh.hu honlapon olvasható.)
Az évadot hagyományainkhoz híven július első vasárnapján, a „Mária, segíts!” Kápolna búcsúnapjának szérűskerti világi eseményeivel zárjuk. 11 órától vidámpark és kirakodóvásár várja a város apraja-nagyját. A színpadi programokat 15 órakor térzene nyitja meg. A Római Katolikus Egyházközség programja 16 órakor kezdődik, keresztény könnyűzenével. Az ezt követő bábszínházi előadás után törökbálinti művészeti csoportok mutatkoznak be. 19 órától az FG-4 Illés-Fonográf Emlékzenekar koncertjével megidézzük a legendás 60-as, 70-es évek felejthetetlen dalait. Az elkövetkező hetek a labdarúgó Eb-döntő jegyében telnek, így – akárcsak négy évvel ezelőtt – az idén is a program záróeseménye a döntőmérkőzés izgalmaival telik. Óriáskivetítőn nézzük végig a mérkőzést. Tavaly a viharos idő elmosta a programokat, így idén úgy készülünk, hogy rossz idő esetén a döntőt a művelődési ház színháztermének közel 6,5×4,5 méteres vásznára vetítjük ki.
Augusztus 20-án délben ünnepi beszéd, koszorúzás és kenyérszentelés lesz a Szent István szobornál. A délutáni városi ünnepséget követően 19.30-kor Sztárból legenda címmel Cserháti Zsuzsa emlékkoncertet rendezünk a Munkácsy Udvarban Malek Andrea, Auth Csilla, Berkes Gabriella, Csonka András, Majsai Gábor, a Singer Street és a Stúdió 11 közreműködésével. A programot tűzijátékkal zárjuk.
A Turay Ida Színházbérletünk őszi szezonjában a Sári bíró zenés vígjátékot, a Van, aki forrón szereti musicalt és a Holló árnyékában című darabot láthatják vendégeink. Bérletek rendezvényszolgálatunkon már kaphatók.

Németh



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!