Kerthelység

2012. jún 29.

„Számítanak az elismerések”

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

A Volf György-díj kitüntettjei

Törökbálint Város Önkormányzata minden évben Volf György-díjat adományoz a településen dolgozó, kiemelkedő munkát végző pedagógusainak. Idén Nagyné Tóth Mária, a Walla Óvoda óvónője és Szilágyi Gáborné, a Bálint Márton Általános és Középiskola pedagógusa részesült az elismerésben.
Mikor indult óvodapedagógiai pályája és mikor került a Walla óvodába?
Nagyné Tóth Mária: 1974-ben kerültem az óvodába, amelyet akkor még Baross utcai óvodának neveztek, és azóta dolgozom itt. Egyedül három gyermekem születésekor hagytam ki néhány évet.
Akkor már elég sok gyerek került ki a kezei közül.
Első óvodásaim az 1968-ban születettek közül kerültek ki. Mivel csak ebben az óvodában dolgoztam, nagyon sokszor előfordult, hogy egykori óvodásaim saját gyermeküket hozták vissza, sőt már olyan is van, hogy a nagyszülő és a szülő után szeptembertől a család harmadik generációja jár majd hozzám. Örülök annak, hogy van olyan egykori óvodásom, aki most a város egy másik óvodájában dolgozik. 1957 óta élek a településen, nagyon sok családot ismerek, így van, hogy a gyermekről már az első óvodai találkozásunk előtt tudom, hogy kicsoda.
Hogyan foglalná össze ezt a közel negyven évet?
Mindig pedagógusnak készültem, de nem óvónőnek. Nem bántam meg, hogy az lett belőlem. Nagyon szeretem a gyerekeket és a munkámat. Szakmailag sokat változott a pályánk, nyitott lett több nevelési módszer felé a szakma, ami a pedagógiai fejlődést segítette.
Vannak olyan kollégái, akikkel már régebben együtt dolgozik?
Igen, van. Egyik kolléganőmmel már 1980 óta dolgozunk együtt.
Lassan negyven éve van a pályán, ez azt jelenti, hogy nemsokára nyugdíjba mehet. Gondolkodott már azon, hogy milyen lesz, amikor nem kell bejárni napról napra az óvodába?
Igen, gondolkodtam. Bár szívesen vagyok gyerekek között, de már rám fér a pihenés. Férjem idén megy nyugdíjba, így lesz időnk megvalósítani közös programok keretein belül régi-új terveinket.
Negyven év alatt, gondolom, a gyerekanyag is sokat változott. Mi a legszembetűnőbb?
Az, hogy a szülőknek kevesebb idejük van a gyermekeikre. Ez kihat a mindennapi életükre, viselkedésükre. A mai gyerekek számára is a felnőtt személye a minta, ezért fontos, hogy mit adnunk át nekik, hiszen ez is kihat a személyiségük fejlődésére.
Mi az ön pedagógiai filozófiája? Mi az, amit mindenképpen át szeretne adni a gyerekeknek?
Elsősorban az odafigyelés és a tolerancia. Azt, hogy türelemmel és kedvességgel forduljanak egymáshoz, és hogy a másikban meglássák a jót.
Mit szólt ahhoz, hogy idén ön kapja a Volf György-díjat?
Meglepett. És kellemesen érintett, hogy a többi pedagógus is támogatta a díjazásomat.
Ha jól tudom, nem Törökbálinton kezdte a pedagógusi munkáját. Mikor került településünkre, milyen okból, és előtte hol tanított?
Szilágyi Gáborné: Debrecenben kezdtem tanítani. Ott végeztem az egyetemet, magyar–orosz szakon, s ezután még 13 évig ott éltem a családommal. Majd Budapestre költöztünk, s ott is tanítottam. Törökbálintra a Zsolnai iskola miatt jöttünk és már több mint húsz éve itt élünk. Nem megszakítás nélkül dogozom itt, mert közben elmentem, és csak 1997-ben tértem vissza. Folyamatosan osztályfőnök voltam, szerettem a tanítványaimat, miért hagytam volna itt őket? A kollégáimat is szeretem, jó velük dolgozni.
Mit tart a pedagógiai „filozófiájának”? Mi az, amit a megtanítandó anyagon kívül mindenképpen át szeretne adni a gyermekeknek?
Az én pedagógiai filozófiám eléggé különbözik a mostani állami iskolák „filozófiájától”. Nekem a XX. század első évtizedeiben megjelent reformpedagógiák szimpatikusak. Szerintem az a jó iskola, amelyben a gyerekek boldogok, örömmel mennek oda, nincs „stresszelés”, nincs bennük félelem. Ahol úgy érezhetik, hogy a tanulás nem kényszer, hanem a világ szenvedélyes megismerése. Az ilyen iskolában természetesen nem a „jó jegyért” tanulnak, mert nincs is osztályzás. Az ugyanis eltéríti őket a valódi céltól, s maga a jó jegy válik céllá. Az értékelés persze nem marad el, csak azt nem egy számjegyben fejezzük ki, hanem bővebben, pontosabban, érthetőbben: szavakban. Szerencsére a mi iskolánk eléggé gyerekbarát, úgyhogy – eltekintve az osztályzás kényszerétől – jó hangulatban lehet élni a mindennapokat.
Magyar nyelv és irodalom szakos vagyok, de az utóbbi négy évben újra taníthattam az orosz nyelvet is. Az irodalmi művek lehetőséget adnak arra is, hogy életbölcsességet, tisztességet tanuljunk belőlük. Az élet legfontosabb kérdéseit boncolgathatjuk, így az emberi természetről is sok mindent megtudhatunk. De ezt nem a tananyagon kívül kell megtanítani, mert benne van, ez a lényege.
Milyen érzés volt megkapni a Volf György-díjat? Számítanak önnek az ilyesfajta elismerések?
Hogy milyen érzés volt? Talán zavarba ejtő. És igen, számítanak az elismerések.

N.G.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!