Kerthelység

2012. máj 31.

Majális

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

A tavalyi eső áztatta majális után sokan sokféleképpen próbáltak „ráhatni” az időjárásra, hogy idén ne kelljen sártengerben úszva megközelíteni a sátrakat és a színpadot.

Talán ez egy kicsit túl jól is sikerült, ugyanis idén nem a víz, hanem az április végén szokatlan hőség nehezítette a gondtalan szórakozást. De ez legyen a legnagyobb problémánk, hiszen sör és hideg üdítő volt bőven, és az ügyesebbek árnyékot is találhattak. A majális programja idén sem tért el az eddig megszokottól: Turai István megnyitója után egymást követték a színvonalasabbnál színvonalasabb programok a színpadon – a Csupaszív óvodától kezdve a Patyesz Tánciskolán és a Shaolin Kung-Fu bemutatón keresztül egészen a helyi harmonika zenekar koncertjéig. Természetesen idén sem maradhatott el sztárvendég, Takács Nicolas remek koncertet adott a törökbálinti közösségnek. Az estét tűzijáték zárta.
Persze ne feledkezzünk el az egyesületi sátrakról sem, hiszen a törökbálinti majális másik fő attrakciója a bográcsban készült gulyások, halászlevek, a slambucok, sült kolbászok, lángosok és egyéb finomságok, amelyeket a helyi egyesületek, testvérvárosok, intézmények készítenek a majálisra kilátogató éhes vendégeknek.
Az eseményen újságunk is képviseltette magát, sátrunknál folyamatos „élet” volt, ami a kávéházi hangulatnak és meghívott vendégeinknek, Solti Ádámnak, Seder Gábornak és Náksi Attilának volt köszönhető.
Idén először a Telenor is saját sátorral vett részt a majálison, a cég a lakossági tájékoztatás mellett akciós készülékvásárlással is várta az érdeklődőket.

Városunk önkormányzata ebben az évben is vendégül látta testvértelepüléseit a Tavaszi Napok rendezvénysorozat idejére. A Süssenből, Székelyderzsről, Nagytárkányból és Negyedről érkezők már a majálist megelőző napokat itt töltötték. Vendéglátóikkal kirándultak Székesfehérváron és környékén, Agárdon, a Pákozdi Emlékműnél, valamint részt vettek az EU csatlakozás évfordulójára szervezett ünnepségen is, melyet Törökbálint Város Ifjúsági Önkormányzata szervezett. Vendégeink a majálison is kivették részüket a munkából, hisz minden nemzet a saját eledelét kínálta az egyesületek sátránál.

Tags:


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!