Kerthelység

2012. ápr 29.

Régi sár – új iszap

Írta: admin Kategória: Margóra

Majdnem üdítő volt hallgatni legutóbb a balatonfüredi polgármestert, aki nyilatkozatában abbéli reményéről adott számot, hogy minden jel szerint városának busásabb idegenforgalmi bevétele lesz az idén. Arra nyilvánvalóan már nem emlékszik, hogy más várost éppen az ő javaslatára vitt padlóra a telekommunikációs cégek telephelytől elvont adója.


Szinte bizseregtető jóérzést keltve áradt országosan és külhonilag egyaránt a hír: lemondott a plágiumbotrányba kevert magyar államelnök. Olyan jó, hogy sikerült végre továbbfröcskölve mocskolni Magyarország hírnevét, belbecsét. Miközben Európa ha recsegve-ropogva is, de ellenünk összezár – mi olimpiai bajnokunk kisdoktorijával bajlódunk. Azután nyilván következnek a pártfőiskolás diplomák, majd a marxizmus-leninizmus tanain kiműveltek kerülnek partszélre, eljutva egészen az eltűnt szakdolgozatokig. Végül aztán majd mindenki számára világossá válik: álságos, műveletlen, bunkó a magyar.
Látszólagos eufóriát okoz eközben, hogy a vélt vagy valós politika szinterein – értsd: a város ügyeivel történő foglalkozás – a vélemények sokszínűsége, a korrekt polémia helyett csupán egyetlen járható út van.
Az, amit egymással művelünk, s bizonyos esetekben: amit műveltetnek ellenünk.
E tekintetben van olyan hely, ahol az emberek közbiztonságát elősegítő, védő városőrséget kívánják iszap alá nyomni; akad, ahol a polgármesteri hivatal személyi állományának szétdagonyázásával igyekeznek slamasztikába rántani az önkormányzatot; s bizony olyanra is süt ez a közép-európai nap, ahol nagy tavaszi happeninggel saját befogadó városukat akarják képletesen eltemetni, elhamvasztani.
Csakhogy a besározott, iszappal leöntött koporsó nem ég.

Tags:


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!