A tévében éppen mostanában vetítik újra ifjúkorom egyik kedvenc bűnügyi sorozatát, amelynek főszereplője a mindig vidám „Csupati” őrmester és kutyája, Kántor. Ez az örök páros évtizedekkel ezelőtt a szívemhez nőtt, ezért is örültem annyira a hírnek, hogy a Törökbálinti Rendőrőrs kötelékében is helyet kapott egy négylábú munkatárs. Öcsi, az ordas német juhászkutya Pállai Tamás körzeti megbízott állandó társa a járőrözés során. Izgatottan készültem az interjúra, és így utólag visszagondolva, azt hiszem, a valóság még izgalmasabb, mint a filmek.
Nem is tudtam, hogy nekünk, törökbálintiaknak is van már kutyás rendőrünk. Mióta dolgozik itt a helyi rendőrőrsön?
2010. december 17-én léptünk hivatalosan szolgálatba Törökbálinton. Azelőtt nem volt itt kutyás járőr, mi vagyunk itt az első ilyen páros.
Talán még a pontos órára és a percre is emlékszik. Jól látom, hogy ez egy fontos állomása volt a pályafutásának?
Öt éve készültem rá, kerestem a módját, hogyan tudnék kutyát kapni a munkámhoz. A lehetőség váratlanul jött, és én azonnal éltem is vele.
Tehát ez nem olyan egyszerű?
Megvan a módja, a menete, hogyan juthat valaki kutyához, valamint az is fontos, hogy az ember a közvetlen felettesei támogatását is élvezze. A kutyával folyamatosan foglalkozni kell, ami elég energia- és időigényes feladat. A kutyás járőr ideje ezért megoszlik a rendőri, járőri feladatok és a kutya képzése, gondozása között. Persze egy jól kiképzett kutya aztán sokszorosan meghálálja a rá fordított időt és fáradságot. Van olyan vezető, aki támogatja ezt a munkát, és van olyan is, aki nem. Én nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy két éve lehetőséget kaptam a feladatra. Úgy érzem, hogy Öcsivel már eddig is megszolgáltuk a bizalmat, és bízom benne, hogy ezután is így lesz.
Hogyan találtak egymásra?
Mivel a lehetőség váratlanul jött, arra nem volt idő, hogy én neveljek fel magamnak egy kiskutyát. Ezért elmentem a rendőrség központi kiképzőtelepére, ott kellett kutyát választanom. Az adott időpontban két betanulásra kész kutya volt a telepen, egy rottweiler és Öcsi, a német juhász. Őt választottam, mert talán kevésbé robusztus, és erős, de sokkal mozgékonyabb, jól bírja az időjárás viszontagságait is, és sok olyan feladatot meg tud oldani, amire egy rottweiler nem képes.
Az első perctől magától értetődő volt, hogy jól tudnak majd együtt dolgozni, vagy kellett egy kis idő, amíg megszokták egymást?
Amikor kimentem érte a telepre, velem volt még három kolléga. Öcsit elővezették a kennelből. Kilenc hónapos kis kajla növendék kutya volt akkor. Amikor elengedték, a többiekre rá sem hederített, azonnal hozzám szaladt, két lábra állva, ugrálva üdvözölt. Nem is én, hanem a telepvezető kolléga mondta ki először, hogy ez igazi „szerelem első látásra”.
Ahogyan mesél róla, az az érzésem, hogy ez a szerelem azóta is tart.
Igen. Nagyon élvezem a munkámat, amióta Öcsi velem van. Tizenöt éve vagyok rendőr, és igaz, hogy úgy hétévenként ebben a szakmában is szüksége van az embernek valami váltásra, hogy motivált legyen, hogy kedvvel tudjon dolgozni. Hát az én motiváltságom most azt hiszem, a következő évtizedre biztosítva van.
Hogyan folyt Öcsi kiképzése? Mennyi időbe telt mire „szolgálatkész” kutya lett?
A munkakutyák kiképzése attól függően, hogy milyen feladatra szánják őket, más és más módon és ideig zajlik. Öcsi járőrkutya, ezért a mi kiképzésünk három és fél hónapig tartott. Ez alatt az idő alatt bent laktunk a kiképzőközpontban, és csak hétvégékre jöttünk haza. A kiképzés végére már szolgálatra kész páros lettünk. Persze ez csak az első lépés, hiszen a tanulási folyamat tovább folytatódik a hétköznapokban is. Folyamatosan oktatjuk és trenírozzuk a kutyáinkat, és emellett persze dolgozunk, ami végül is a legjobb gyakorlat. Nagy tapasztalatú kollégáim szerint egy kutya három-négy éves kora körül éri el a teljesítőképessége csúcsát, és megfelelő edzés mellett ezt hosszú éveken át meg is tartja.
Volt már olyan éles helyzet az elmúlt másfél évben, amikor Öcsinek is dolga akadt?
Több ilyen esetre is emlékszem. Közülük talán a legemlékezetesebb az volt, amikor Törökbálint külterületén az esti órákban megállítottam egy gépkocsit, amelyben négy gyanús külsejű egyén ült. Miután rádión értesítettem a kollégákat, kiszálltam a járőrautóból, hátramentem és felnyitottam a csomagtartót, hogy Öcsit pórázra vegyem. Erre a megállított gépkocsi két első ülésről kipattant a két ember, és elég lendületesen jöttek hátra. Én az előírt módon felszólítottam őket, hogy álljanak meg, különben szolgálati kutyát alkalmazok. A kutya jelenléte meglepetésként érte őket, és bármit is forgattak a fejükben, azonnal el is vetették az ötletet. A kutya azonnal érezte a támadó szándékot, és viselkedése nem hagyott kétséget afelől, hogy ha szükség lesz rá, azonnal leszedi a nadrágot a delikvensekről. A négy ember szépen sorban állva várta az autó mellett a kollégákat, pedig Öcsi később már csak nézte őket.
Hatásosabb volt, mintha fegyvert fogott volna rájuk?
Mindenképpen. A kutya jelenléte komoly visszatartó erő. Mire én fegyvert rántanék, vagy ha az igazoltatott személy próbálkozna ilyennel, a kutya már el is kapta a kezét. Sokkal gyorsabban és pontosabban érzékeli a mozdulatokat, mint egy ember, és azonnal reagál. Menekülésre vagy támadásra nem sok esélye marad az illetőnek.
A technikával együtt a kutyakiképzési módszerek is fejlődnek. Merre tart ma ez a tudomány?
Magyarországon még kevéssé ismert a kutyák úgynevezett személykövető kiképzési módszere. Ennek az a lényege, hogy a kutya nem a földön, a talajsérüléseken hagyott szagmintát követi, hanem a vele szemben úszó „illatárból” kiválasztja azt a szagot, ami a keresett személyhez tartozik, és ezt követi. Ez a módszer a kutya vadászösztönére épít, és városi környezetben sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos nyomkövetés. Öcsivel most mi is ezt tanuljuk, és igyekszünk minél alaposabban elsajátítani.

Perjés