Kerthelység

2012. feb 28.

EU

Írta: admin Kategória: Margóra

Sok megrázó beszámolót hallhattunk az elmúlt háborúkból. Olyat is, amikor a szövetséges nemzetek katonái együtt, egyszerre menekültek az ellenség elől. Akik már sikeresen az induló teherautón voltak, azok lemondva minden addigi bajtársiasságról, puskatussal verték a többi, menekülni-felkapaszkodni akaró kezét.

Az pedig ebben a felvetésben is duplán vérlázító, hogy a lemaradó honvédek országa később kollektívan lett háborús bűnösnek kikiáltva és megbüntetve, a világégést kirobbantó s a platón elpöfögőké pedig nem.
Igen, Magyarországról van szó.
Hát, most meg úgy tűnhet, hogy ez a büntetés még mindig tart.
A XXI. század modern, összefogó és szövetséges Európájában elegendő rémhírekkel, hamis szándékkal gerjesztett, hazug információk áradatával elborítani az Európai Parlament képviselőit – s máris ennek a törekvő, élni akaró kis országnak esnek. No persze, miért is lenne más egy osztrák, német, francia, holland stb. kommunista, szocialista, zöldpárti vagy liberális képviselő, mint egy hazája ellen óbégató hasonszőrű magyar?
A megfelelő időben és szájból előhúzott kulcsszavak, mint a rasszizmus, a cigányüldözés, a kisebbségek szegregációja, a hajléktalanok bebörtönzése, kötelező imádkozás az állami iskolákban, a baloldali sajtó betiltása, a magzati élet felesleges védelme, a házasság különneműekre való „degradálása” – és sorolhatnánk a további elképesztő hülyeségeket –, kellőképpen megalapozzák az antidemokratikus Magyarország képét.
Az, hogy mindez hazugság – kit érdekel?
Magyarország vesszőfutásának következő fejezete az oktatásügy lesz. Andrulla Vasziliu EU-biztos javaslatára az Európai Bizottság megvitatja a magyar közoktatási törvényt is. Érhető ez, ha e tekintetben nincs is európai uniós jogszabály, mert ez a terület nemzeti hatáskörbe tartozik? Dehogy érthető.
Szóval, köhög ennek a teherautónak a motorja, s jóféle összefogás helyett megint csak távolodik…



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!