Kerthelység

2012. feb 28.

Programokkal a fiatalokért

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Törökbálint Város Önkormányzata a Segítő Kéz Szolgálattal karöltve pályázatot nyújtott be 2011 őszén a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által közzétett Kábítószer-prevenciós programok támogatására. A „SZER-TELENÜL” című pályázatot a nemzeti erőforrás miniszter is támogatta.

A programok megvalósításában a Zimándy Ignác Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, valamint a Bálint Márton Általános és Középiskola tanulói is részt vesznek. A szervezők fontos célja a fiatalok bevonzása a Segítő Kéz Szolgálat intézményébe, hogy vegyék igénybe az itt nyújtott szolgáltatásokat.

Reményeink szerint a fiatalok a programokon való részvételt követően egészségtudatosabb személettel és mélyebb önismerettel lesznek gazdagabbak. Ezért jelentős hangsúlyt helyezünk a testi, érzelmi és lelki fejlődést elősegítő tevékenységekre.

Figyelemmel az érintett korosztályok életkori sajátosságaira, érdeklődési körükre, olyan komplex lehetőségeket ajánlunk, ahol minden társadalmi környezetből érkező fiatal szélesítheti látókörét s kapaszkodót kaphat problémái megoldásához.

V. E.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!