Kerthelység

2012. jan 31.

A 35. év alattiak lakástulajdon-szerzése

Írta: admin Kategória: Fogyasztó és állampolgár

Az ingatlanpiac jelenlegi helyzete kedvez a vásárlóknak, tekintettel arra, hogy az árak csökkentek, és sok eladó kényszerhelyzetben van a hitelproblémák, valamint a végtörlesztés határideje miatt. Akiknek van megtakarításuk, most nagyobb hajlandóságot mutatnak az ingatlanvásárlásra, és megnövekedett azon családok száma is, amelyek a fiatal felnőtt korú, életkezdés előtt álló gyermeküknek ilyen kedvező körülmények között kívánnak ingatlant vásárolni. Az alábbiakban állandó jogi szakértőnk, dr. Moravcsik Krisztina ügyvéd segítségével áttekintjük a 35. év alatti lakásszerzőkre vonatkozó speciális szabályokat

A fiatal felnőtt korú ingatlanszerzőkre az illetéktörvény tartalmaz speciális előírásokat, kedvezményeket. Azok az első lakástulajdont szerző személyek, akik az illetékkötelezettség keletkezésekor, tehát a szerzés alapjául szolgáló okirat keletkezésekor a 35. életévüket még nem töltötték be, az egyébként fizetendő illeték 50 százalékáig terjedő, de legfeljebb 40 000 forint kedvezményre jogosultak abban az esetben, ha az egész lakástulajdon forgalmi értéke a 8 millió forintot nem haladja meg. Ilyen forgalmi értékű lakás részaránytulajdonának megszerzése esetén a vagyonszerzőt a szerzett tulajdoni hányaddal arányos mértékű kedvezmény illeti meg.
Felhívom a figyelmet arra, hogy nem részesül kedvezményben, aki nem lakóingatlant vásárol, hanem például nyaralót, garázst, egyéb minősítésű ingatlant. Így tehát feltétlenül figyeljünk oda arra, hogy az ingatlan minősítése lakás, lakóház stb. legyen. Gondot okoz például, ha az ingatlanon létesített lakóépület még nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel és nincs feltüntetve az ingatlan térképén. Más kérdés, hogy ezen ingatlanok értéke Törökbálinton és környékén ritkán van 8 millió forint alatt, márpedig ha az ingatlan értéke meghaladja a 8 milliót, akkor még az esetben sem jár a kedvezmény, ha egyébként a megszerzett tulajdoni illetőség értéke 8 millió alatt van. Első lakástulajdont szerzőnek az minősül, akinek nincs és nem is volt lakástulajdona, lakástulajdonban 50 százalékot elérő tulajdoni hányada, lakástulajdonhoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joga (pl. haszonélvezeti jog). Nem veszti el azonban a kedvezmény lehetőségét az, akinek olyan lakástulajdona volt, vagy van az éppen megszerzetten kívül, ami özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt. Ez akkor fordul elő, ha valamelyik szülő halála miatt a gyermek lakástulajdont örököl, amin azonban a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogot szerez. Ugyanígy nem jelent gondot a kedvezményre jogosultság szempontjából, ha a vagyonszerző az előző lakástulajdonát kiskorúként szerezte és azt még kiskorúságának ideje alatt el is idegenítette. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy aki az illetékkedvezményt egyszer már igénybe vette, az még egyszer semmiképpen nem élhet a lehetőséggel. Hangsúlyozni kívánom, hogy az illetékkedvezmény csak akkor jár, ha a kedvezmény igénybevételéről, valamint a kedvezményre jogosító feltételek fennállásáról a szerződő fél az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozik. További kedvezmény a 35. év alatti első lakásszerzőknek, hogy kérelemre legfeljebb 12 havi részletfizetést engedélyez számukra az adóhivatal az illeték megfizetésére, mely bármely részlet elmulasztása esetén érvényét veszti és egy összegben be kell fizetni a teljes fennmaradó összeget, amire még késedelmi pótlékot is fizetni kell az eredeti esedékesség időpontjától számítottan.
Természetesen minden más ugyanúgy zajlik a fiatalok adásvételénél is, például vonatkozik rájuk is az ingatlanok energetikai tanúsítványáról szóló jogszabály.
Mindazok, akik ingatlan-adásvétel előtt állnak, javaslom, hogy látogassanak el honlapomra (www.moravcsik.hu), ahol többek között tájékozódhatnak az energetikai tanúsítványt illető részletszabályokról is.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!