Kerthelység

2012. jan 31.

Alpha kurzus

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Tavaly csütörtökönként többször is megtelt idősekkel és fiatalokkal a Munkácsy Mihály Művelődési Ház kiállítóterme. Akik ott voltak, azért jöttek össze, hogy a kereszténységről, Istenről és a világ nagy kérdéseiről beszélgessenek az úgynevezett Alpha kurzus keretében. A kurzus idén is folytatódik, és hogy pontosan mi ez és kik vehetnek részt rajta, a két fő szervezőt, Murányi Zsoltot és Murányi-Széll Viktóriát kérdeztük.
Február elején újabb Alpha kurzus indul Törökbálinton. Mit takar az elnevezés?
Murányi Zsolt: Az Alpha kurzus évtizedekkel ezelőtt Angliából indult el. Egy anglikán lelkész, Nicky Gumbel fejlesztette, folyamatosan tökéletesítette a kurzus felépítését. Ma több tíz ezer kurzust tartanak a világ több mint száz országában, és már milliók életét megváltoztatta. Elsődleges célja, hogy az emberek számára megmutassa a kereszténység alapértékeit. Istent sokan egy távoli személynek képzelik el, akit nem igazán érdekel, mi van velünk. A kurzuson megtapasztalhatjuk, hogy ő nagyon is közel van hozzánk, és törődik velünk. A tanfolyam végére személyesebbé válhat az Istennel való kapcsolatunk. Az Alpha kurzus másik célkitűzése, hogy értékes emberi kapcsolatokat hozzon létre a kurzus résztvevői között, amelynek alapja az elfogadás, a tisztelet, az odafigyelés.
Miért hívják kurzusnak? Hány alkalomból áll egy ilyen „tanfolyam”?
A kurzus heti egy alkalom megtartásával tizenhárom részes tanfolyamot foglal magában. Lehetséges, hogy valaki nem tudja vállalni, hogy mindegyiken részt vegyen. Ettől függetlenül bátorítani szoktuk a jelentkezőket, hogy jöjjenek el az első két-három alkalomra, és utána meglátják, mennyi idejük marad végigjárni a kurzust. Minden alkalommal egy közösen elfogyasztott vacsora után rövid előadás hangzik el különböző, de egymásra épülő témákban. Innen ered a „kurzus”, azaz tanfolyam elnevezés. Ezt követően az asztaltársaság beszélget az előadásban hallottakról, vagy az azzal kapcsolatban felmerülő kérdésekről. Gyakran más témák is felmerülnek, amelyek nem közvetlenül az előadáshoz vagy a kereszténységhez kapcsolódnak. Például: Miért van szenvedés? Mi van a világ végével, amiről mostanában annyit beszélnek? Miért van szükség az egyházra, hiszen a vallás mindenkinek a saját ügye?
Melyik felekezethez tartozik az Alpha kurzus? Ti a helyi katolikus egyházközség tagjai vagytok, csak katolikusok vehetnek részt az előadásokon?
Murányi-Széll Viktória: Sokan megkérdezik, hogy milyen felekezethez tartozunk, kik jöhetnek el. Az Alpha kurzus indítói Nagy-Britanniában nagyon fontosnak tartották, hogy a kereszténység alapgondolatait szedjék össze, amiben minden keresztény felekezet egyetért. Ők, bár az anglikán felekezethez tartoznak, Magyarországon a kurzus fővédnöke a katolikus egyház, és szinte mindegyik keresztény felekezet örömmel használja ezt az anyagot. Mi is igyekszünk az ökumenikus oldalát megtartani.
Kiknek érdemes belevágni a kurzusba, kiknek ajánljátok?
Azoknak, akik keresik az életük értelmét vagy keresnek egy baráti társaságot, ahol elfogadják őket és bármiről lehet beszélgetni. Azoknak a nem hívőknek, akik kíváncsiak a keresztény hitre, érdeklődnek a kereszténység iránt és azoknak
a hívőknek, akik szeretnék jobban átgondolni a kereszténység alapjait. Azoknak, akik valaha keresztények voltak, de valamiért csalódtak, és szívesen megosztanák velünk érzéseiket, gondolataikat. Azoknak, akik hisznek Istenben, de nem tartoznak semmilyen felekezethez, és szívesen bepillantást nyernének a kereszténységbe, nem utolsósorban pedig azoknak, akik nem hisznek Istenben, és kíváncsiak, hogy mi az alapja a keresztények hitének
Van korbeli megkötés? Mi az eddigi tapasztalat, melyik korosztály vesz részt szívesen a kurzuson?
Az esti kurzuson közel 50 fő vesz részt. A résztvevők életkora nagyon széles, 18 évesektől egészen a nyugdíjasokig minden korosztályból vannak vendégeink. A délelőtti alkalmakon pedig 15-20 anyuka és a velük érkező gyerekek.
Ha valaki a kurzus hatására Istenhez szeretne fordulni vagy még jobban el szeretne mélyülni a vallásban, akkor segítitek őt, hogy ne maradjon magára?
M. Zs.: A kurzus vége után sokan szeretnének együtt maradni kis közösségben. Természetesen erre is van lehetőség. Mások az egyházban már meglévő közösségekhez csatlakoznak, egy befogadó közösséghez. De ezt mindig az adott kurzus után beszéljük meg.
Hogyan került ez a kurzus Törökbálintra, kik állnak a tanfolyamok mögött?
Törökbálintra három éve egy fiatal házasokból álló csapat hozta el. A tanfolyam megszervezése és lebonyolítása mögött egy kb. 20 főből álló elkötelezett közösség áll. Évente két délelőtti és két esti kurzust tartunk.
Miért van szükség délelőtti kurzusra is? Különbözik ez valamiben az estitől?
M-Sz.V.: Az esti Alpha kurzussal párhuzamosan mindig indítunk egy délelőtti csoportot is, ami kifejezetten az otthon lévő, kisgyerekes anyukáknak szól. Ők természetesen hozhatják magukkal a gyerekeiket is. Itt is egy nagyon jó, összetartó társaság alakult ki. Természetesen vacsora helyett reggelivel várjuk az anyukákat és a kisgyerekeket. Élethelyzetükből adódóan máshol is gyakran összetalálkoznak (játszótér, bölcsőde, óvoda), így talán még szorosabb kapcsolat jön létre közöttük. A kurzuson kicsit kiszakadnak a gyereknevelés és a háztartás gondolatköréből, és a lelki kérdésekre is tudnak egy kis időt szánni. Az egyik anyuka azt mondta, hogy azért kezdte el az Alpha kurzust, hogy a pelenkázás és etetés örömein kívül kicsit másról is beszélgessen. Egy másik anyuka pedig azt, hogy mindig feltöltődve megy haza, ami egy pár napig átlendíti a mindennapok nehézségein. Mint amikor a barátnőjével ment kávézni, finom falatok között, az élet nagy kérdéseiről beszélgetve.
Mikor indul a következő tanolyam, és hogyan lehet jelentkezni?
A következő esti kurzus február 9-én kezdődik, a következő délelőtti kurzus pedig március 7-én indul. Mindkét induló kurzusunkra szeretettel hívunk és várunk mindenkit.

Németh Gergő

Részvételi szándékukat kérjük, jelezzék a kurzus megkezdése előtt legalább egy héttel, hogy tudjuk, pontosan hány főre számíthatunk.
Jelentkezni e-mailben
vagy telefonon lehet.
Telefon: 06/70-579-0238,
e-mail: mszell@interware.hu
(kérjük írják meg, hogy az esti vagy
a délelőtti kurzusra jelentkeznek).



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!