Kerthelység

2011. dec 30.

Filter

Írta: admin Kategória: GYEREKSAROK

Gólyabál

Idén is hatalmas sikert aratott a gólyabál!
Mint minden évben, így most is a 10.-esek „bált” szerveztek a gólyáknak, amelyet egy fergeteges gólyahét végén tartottak meg, ahol majdnem az összes gólya jelen volt. De ejtsünk néhány szót a gólyahétről.

Mint eddig mindig, a gólyáknak egy héten keresztül teljesíteniük kellett az ifik „akaratát”, ami néha vicces, néha kreatív, de olykor elég ciki volt. Ilyennek mondható a „szerelmi vallomás” az ifiknek vagy éppen a tanároknak. Ezeknek a feladatoknak a tárházával készültek a 10.-esek (szerintem nem hiába). Mire a gólyák beleunhattak volna a feladatokba, egyből következett a hatalmas sikert arató gólyabál!
Úgy gondolom, minden gólya élvezte a bált. Idén is hatalmas sikerük volt az osztálytáncoknak, főleg az A-sok fergeteges táncának. Az egész bált egy páros vezényelte le, akik fel voltak készülve mindenre, a poénoktól kezdve a vicces aranyköpésekig, amelyek olykor betaláltak, néha nem. A karaoke most is nagyon tetszett mindenkinek, együtt énekelt mind a két osztály, meg mindenki, aki ott volt.
Az idei gólyabálnak a vége egy hatalmas átveréssel zárult, hála a két műsorvezetőnek, akik nem mások voltak, mint Nagy Alexandra és Lehoczki Csaba.
A poént Csabi lőtte le, a következőképpen:
– Az A nyert….(ekkor az A osztály fellelkesült és hatalmas őrjöngésbe kezdett).
– …tavaly – fejezte be Alex.
Majd kimondták mind a ketten, egyszerre hogy a B-sek nyertek!
Ekkor hatalmas röhögés lett úrrá az egész aulán, de ebbe sajnos az A osztály bús hangulata is belekeveredett, ám miután ezen túltették magukat, ők is elkezdtek nevetni.
Az egész bált egy fergeteges buli zárta, amit a szokásos Dj gárda vezényelt le. Itt mindenki megmutathatta tánctudását, kisebb-nagyobb sikerrel.

Kani

Boszorkányok éjszakája

Nem volt könnyű bejutni az iskolánkban rendezett Halloween-partira. Választanunk kellett, hogy megtanuljuk az ünnephez kapcsolódó szavakat, vagy verset írunk megadott kezdettel, vagy dekorációt készítünk. Végül ez utóbbit választottam, boldogan vittem haza a belépőjegyet és izgatottan vártam a délutánt. Aznap kicsit boszorkányosra „vettük a figurát”, fekete ruhákban jöttünk, néhányan kalapot is hoztak magukkal. A délután tökfaragással kezdődött, majd következtek a különböző vetélkedők, kvízjátékok a mi dekorációinkkal feldíszített ebédlőben. A játékok végén lámpásainkat meggyújtva mentünk ki a sötét udvarra, hogy elijesszük a gonosz szellemeket. Igazán remek délután volt.

Maja

Suli hét

Az idei iskolahét november 8-án, kedden vette kezdetét a sorversenyekkel, a főzőcskével és a csapatépítő feladatokkal.
A szerdai nap folyamán az osztályok közművelődni mentek, ami a kiállítás alapjául szolgált. A kulcstéma a környezetvédelem és a környezettudatos életmód, amely egyébként az egész iskolahét alapgondolata is volt.
A csütörtöki nap kivételes volt, ugyanis a Duna Szimfonikus Zenekar tett látogatást az iskolánkba. A nap többi részében tanítás, illetve az előadásra és kiállításra való készülés foglalta le a diákságot és tanárokat egyaránt.
Pénteken tanítás volt és készülődés a hétfői napra.
Az iskolahét utolsó napja, a hétfő következett. Minden osztály bemutatta az elkészült kiállítását, hulladékszobrát, asszamblázsát és találmányát (ha volt). Még egy utolsó próba, aztán az osztályok átvonultak a művelődési házba. Idén József története volt a középpontban, amelyet más-más korokba kellett átírniuk az osztályoknak. Az őskor után az ókor, majd a középkor következett, a sort a gólyák futurisztikus előadása zárta.
A hét záró momentuma a társadalmi célú hirdetések levetítése volt, amelyek igényes munkát tükröztek.
Gratulálunk mindenkinek!

Kitti

Almamese

Ne húzzuk az időt,
egyszer volt, vagy mégse,
alma napra ébredt,
a Bálint Márton bése.
Akár így is lehetne, hiszen november 10-én reggel almás csatadaloktól volt hangos az átvezető folyosó. Minden osztály bemutatta az almáját, amelyről plakátot készített, és már kezdődött is a vetélkedő. Mindegyik osztályteremben egy feladat várt minket. Nekem különösen tetszettek a harisnyakígyók, amelyeknek a gyomrából almabáránykákat mentettünk. A barátom pedig igen vizes lett az almahalászós feladatnál. A tudásunkat is próbára tették az alma-találóskérdések. Becsülettel küzdött minden osztály. Délután terítési verseny volt. Almás ételeket kínáltak a gyerekek. Edzésre kellett mennem. Ki kóstol almát helyettem? Másnap reggel a tornateremben várt minket Ancsi néni. A sorversenyek izgalomban tartottak minket fél tízig, aztán kézműveskedni mentünk. Judit néni só-liszt  almafái gyönyörűek lettek. Rengeteg almás kulcstartót készítettek az osztálytársaim. Alig vártuk a délutánt. A suli buliban igazán jó zenék szóltak, fények, mint az igazi dizsiben! Egész délután táncoltunk. Szomorúak voltunk, amikor vége lett.
Egyszer volt, vagy mégse,
emlék már a vége,
ismét jót játszott
sok  Bálint Mártonos legényke!

(Legény)



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!