Kerthelység

2011. nov 30.

Színvonalasabb és eredményesebb pedagógiai munkavégzés

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Mint szeptemberi számunkban, a tanévkezdéssel foglalkozó interjújában Palkóné Szabó Gabriella, a Humánpolitikai Bizottság elnöke, a Zimándy Ignác iskola igazgatója már említette, a nyár folyamán megalakult az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, amely a Zimándy Ignác Általános Iskola szervezeti egysége lett. Még mindig sokan kérdezgetik, miért változott meg az iskola neve, mit is takar pontosan a pedagógiai szakszolgálat kifejezés. Ezért úgy gondoltuk, hogy a részletesebb tájékoztatás kedvéért alaposabban körüljárjuk ezt a témát. Már csak azért is hasznos ezt megtennünk, hogy egy csokorban lássuk a különböző pedagógiai ellátási formáknak azt a széles skáláját, amelyhez a törökbálinti gyerekek helyben és ingyenesen juthatnak hozzá. Ez ugyanis egyáltalán nem magától értetődő.
Igazgató Asszony! Összefoglalná, milyen ellátási formák tartoznak a pedagógiai szakszolgálat feladatai közé?
Iskolánk szeptember elsejétől közös igazgatású többcélú intézmény lett. A fenntartó módosította alapító okiratunkat. A szakszolgálati feladatok közül mi a következőket látjuk el a városban: logopédiai ellátás, fejlesztőpedagógia, gyógytestnevelés, pályaválasztási tanácsadás és iskolapszichológia.
Ezeknek a feladatoknak az ellátása az önkormányzatok törvényi kötelezettsége? Mi a kötelezően ellátandó feladat, és mi az, amit az önkormányzat helyi döntés alapján saját költségvetésből finanszíroz?
A szakszolgálati feladatok ellátása nem kötelező önkormányzati feladat. Törökbálint Város Önkormányzata az elmúlt tizenöt évben sokat fordított arra, hogy intézményeiben – óvodáiban és iskoláiban – megfelelő szakemberek segítsék az arra rászoruló gyermekeket, tanulókat. Ez jelentősen megkönnyítette a szülők helyzetét, a szakvéleményekben előírt terápiát minden gyermek a saját intézményében kaphatta meg. A nevelési tanácsadó, illetve a szakértői bizottságok által leírt terápiákat a törvény értelmében az intézményeknek biztosítaniuk kell. Ezt kétféleképpen lehet megoldani, vagy úgy, hogy saját szakembert alkalmaznak, vagy más településről érkezik utazó gyógypedagógus. Ez mindenképpen pénzbe kerül az önkormányzatnak. Óvodáink és iskoláink zsúfolásig teltek, sok az ellátásra szoruló gyermek, indokolt tehát a jelenlegi szakemberhálózat fenntartása. Meggyőződésem, hogy a településen fennálló formában, azaz, hogy helyben, az intézményekben dolgoznak a szakemberek, minőségibb munkavégzést eredményez, hiszen a gyógypedagógus–gyermek/tanuló és a gyógypedagógus–tanító/tanár kapcsolat közvetlen, mindig elérhető. Ezek a szakemberek egyéb formában is – továbbképzések tartása, szülői értekezleteken, illetve iskolai rendezvényeken való részvétel – rendszeresen jelen vannak az intézmények életében.
Milyen költségeket ró ez a városra évente?
A költséghatékonyság érdekében döntött úgy a fenntartó, hogy nem önálló intézményként pedagógiai szakszolgálatot hoz létre. Ameddig a normatív finanszírozás fennáll, addig minden évben a szakszolgálatnál dolgozó kollégák után állami hozzájárulás hívható le. Ennek összege jelenleg 1,2 millió forint/fő/év.
Egy ismerősöm azt mondta, ilyen nehéz időkben kár ennyi pénzt költeni az oktatásra. Mit válaszolna neki? (Egy elmés helyi polgár nyilatkoztatta ki ezt az okosságot, gondoltam, válaszoljunk neki írásban… Még mindig megdöbbenek, amikor feltárulnak előttem az emberi ostobaság mélységei!)
Engedtessék meg, hogy erre ne saját, hanem a „legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István szavaival válaszoljak: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”. Olyan lesz a jövőnk, amilyenné a jelen ifjúságát neveljük. Jó lenne ezt egyszer és mindenkorra megszívlelni!
Az iskola nevének megváltozásán kívül milyen egyéb változásokat tapasztalhattak a szülők és a gyerekek az új rendszerben?
Arra törekedtünk, hogy nagyobb változásokat ne érezzenek meg se a szülők, se a gyerekek. Minden szakember maradt az eddigi feladatellátási helyén, és a korábban megszokott módon folytatja terápiás munkáját.
Milyen előnyei és hátrányai vannak az egységesítésnek?
Előző válaszaimban részben már kitértem erre, nevezetesen arra, hogy a működés jelenlegi formája költséghatékonyabb. Szakmailag talán előnyös az egységesítés, hiszen az eddig izoláltan dolgozó szakemberek mostantól rendszeresen konzultálnak egymással, segítik egymás munkáját. Részletesebb értékelést akkor lehet majd adni, ha már huzamosabb ideje működik a szakszolgálat.
Szerencsére egyre több a gyermek Törökbálinton. El tudják látni a kollégák a sűrűsödő feladatokat, vagy tervezik a jövőben a szolgálat további bővítését?
Átfogó törvényi változások előtt állunk. Jelenleg annyit már lehet tudni, hogy a szakszolgálati tevékenység ellátása mindenképpen állami feladat lesz, nagy valószínűséggel területileg központosított formában. A feladatokat jelenleg kielégítően el tudjuk látni, de a jövőre vonatkozóan tervezni nem tudunk.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!