A csuda se tudja, hogy miért, de itt minálunk mindig baj van. Most nem vallana valami nagy nyelvi leleményre, ha a folyamatos küzdelmet folytató magyarságot (lásd: szabadságharcok, rendszerváltás, hadakozás a verbális demokrácia és az ország kifosztása ellen stb.) alapvetően és egyszerűen „bajvívóként” határoznánk meg, mintha e nép kizárólag a kínkeserűségben élésre született volna, mintha lételeme lenne az állandó csatározás és acsarkodás.
Hiszen nem az.
Ráadásul egy fenekestül felfordított országot: fenekestül felfordítva lehet a helyére állítani. Lehet, persze, eközben kuruc–labanc ellentét, s beleszólhat ebbe a pofozkodásba még az egyre kevésbé egységesedő Európa is, meg akár a világ számos kufárja – a baj így is, úgyis csőstől dől ránk.
Mert itt minálunk baj van.
Baj az, ha az állam többségi tulajdonhoz akar jutni a Rába papírjainak felvásárlásával, mert nyilván jobb kezekben van a honi gyáróriás például a résztulajdonos malajziai DRB Hicomnál, mint a magyar államéban.
Baj, méghozzá nemzetközi kihatású, ha a budapesti főpolgármester olyan politikai meggyőződésű színházigazgatót nevez ki, aki a más politikai meggyőződésű színházigazgatóknak nem tetszik. Ezért hát a más politikai meggyőződésű színházigazgatók, színészek, újságírók olyan skandalumot rendeznek, hogy még az Óperenciás tengeren túli paloták is beleremegnek.
De itt van ám ez az eva is.
Bizony, az egyszerűsített vállalkozói adó megszüntetéséről felröppent hírek komoly kalamajkát okoztak. Alaphangon eme adónem kiterjesztéséről szólt a fáma, azután most hirtelen a megszüntetéséről, ám a kormányfő szóvivője éppen nem hallott ilyesmiről, végül mégiscsak hallott, ugyanakkor a parlamenti többség frakcióvezetője egyenesen az eva megtartása mellett érvelt.
Mi semmit sem úszunk meg baj nélkül.
