Valószínűleg ez az egész már a gyermekkorban, a mesékkel és a mondókákkal kezdődik. Csupa rémség. Piroska nagymamáját lenyeli a farkas, akinek a bendője olyan ormótlan nagy, hogy később Piroska is belefér, aztán a farkas – gonoszságáért meglakolva – egy mély kútban végzi.

Piroska és a nagyi boldog.
Hófehérkét megmérgezik, persze megmenekül, s remek házasságot köt egy fehér paripán grasszáló daliás királyfival.
Sikertörténet.
Csipkerózsikát pereputtyostól megátkozzák, mély, tetszhalott állapotba taszítva egészen az ismert vérpezsdítő csókig.
Igazán erotikus.
Azután itt van a mondókabeli égő házú csiga, a véres lábú gólya meg gilice, a törött végtaggal sántikáló mókuska, mert a dalocska arra kéri a doktor bácsit, hogy ne gyógyítsa meg.
Pazar.
A felnőttkor e tekintetben meg részint és időnként úgy folytatódik, hogy az ember, ha bekapcsolja a (most éppen) hűvös, őszi esték fénypontját, a televíziót, kitágítandó és kielégítendő természetes információéhségét  – akkor mit is láthat bármelyik csatorna hírműsorában?
Megtámadták, elfoglalták, felrobbantották, kivégezték, megcsonkították. Összedőlt, kisiklott, lezuhant, elsüllyedt. Becsapták, kirúgták, feljelentették. Felderítették, elfogták, megbilincselték. Megfenyegették, meggyilkolták, elítélték. Tüntettek, összecsaptak, vízágyúztak. Csalt, lopott, hazudott.
Romlás, csőd, válság.
Teljesen megszokott dolgok ezek, mondhatni hétköznapiak.
Már az is csupán egy tunya hír, ha egy volt magyar miniszterelnök kihallgatása abból áll, hogy verbálisan letámadja az ügyészeket, és vöröslő fejjel esküszegőnek titulálja őket.
Miért is érdekes ez a semmiség?