(új versek)

Marsall László költészete, verseinek nyelvezete, azok veretessége olyan, mint valami üledékes kőzet, egymásra rakódnak a legősibb nyelvi rétegek, a nyelvújítás korának furcsa leleményei, valamint mai társadalmunk zsargon hadarékai.

Ennek a költészetnek legfontosabb jellemzője a rend.
A rend mint fegyelem és igényesség: hibátlanul feszesek a sorok, pontosak a rímek, de szilárd, következetes a versek összefoglaló értéktudat is. Még akkor is, ha mindez elsősorban örökség és hagyománytisztelet, azaz Marsall nem csinálja a rendet, hanem keresi, illetve a már megtaláltat őrzi. Az elmúlt évszázad(!) hetvenes–nyolcvanas éveiben oly szívesen és több irányba is kísérletező költő tehát amolyan konzervatív lírikussá vált, aki nem szívesen vállal kockázatot, és ma már a neoavantgárd törekvésekből is inkább csak a klasszikussá váltakat vallja sajátjának.
A kívánt rend a mai kor hétköznapjainak káoszával, áttekinthetetlenségével és bizonytalanságával áll élesen szemben. S Marsall László meglátása szerint szinte mindennel gond van: a közélettel, a társadalmi érzékenységgel, a gazdagokkal, a fiatalokkal és természetesen a kultúrával, az irodalommal. Ebben a szakadatlan perlekedésben a József Attila- és Kossuth-díjas költő mindvégig vitathatatlanul lírikus marad, versszövegei elkerülik a didakszis és a közhelyes demagógia csapdáit.
Marsall László írásművészetében kifejezetten mellőzi a bonyolult mondatszerkezeteket, és újfent bizonyítja, hogy a vers szép; egyszerűségében, játékosságában is lehet hatékony, hogy az áttekinthető forma is képes mély, egzisztenciális érintettségű problémákat hordozni. (Széphalom Könyvműhely)

Hajdu Ferenc