Kerthelység

2011. szept 30.

„Együtt az ország”

Írta: admin Kategória: Margóra

Ez a magyar államalapítás ünnepére (augusztus 20. – jelzem naptárilag is, hogy néhány idősebb s jó néhány fiatalabb honfitársamnak a kedvébe járjak) felröppentett szlogen: igaz.


Legalábbis kétharmadosan, a parlamenti többséget illetően.
Az országos „együttlétet” már inkább szociológusokra, politikai komisszárokra, adósságcsapdába esett családokra, árvíz és vörös iszap sújtotta emberekre, az állásukat elvesztőkére, a munkát nem találókéra – jó és rossz magyar sorsokra hagyatkozva hinné a magamfajta.
S persze, mondom óvatosan, azokéra is, akiket idefújt innen-onnan a szél.
Mindenesetre alapvető hit kell ahhoz, hogy ezt a nagy (országos) együttlétet összetartozásnak is érezhessük egyben.
Méghozzá rózsaszín álom és türelmetlenség nélkül.
Felsejlik itt egy játszi gondolat bennem: ez az „együtt” kifejeződhetett volna abban is, hogy a nagy parádék-tűzijátékok országosan elmaradnak, az ünnepségek költségei megfeleződnek, s szerény méltósággal összekapaszkodik az ország minden lakója. Mert büszke nemzeti hovatartozására, büszke a múltjára, büszke államalapító királyára (Szent István) s büszke az államalapításra. Büszke arra, hogy ez a nép idáig fennmaradt, és lám, még mindig úgy áll a jelenben együtt, hogy jövője van.
Azután az így parádén-tűzijátékon megspórolt összeget a hitelörvényben fuldokló, árvízkárosult, megélhetési nehézségekkel küszködő családok javára fordítja az országlakók együttes akaratának megfelelően a többség.
Nagy bajban a kicsi segítség is óriási.
De leszűkítve a kört, jól emlékszem én még arra, amikor egy lakó- és polgártársam megleckéztetett amiatt, hogy ellene voltam a túlságosan drága díszkivilágításnak. Mint mondta, ha a faluszélen már nem jut petróleum a lámpába, a tehetőseknek azért még kijár a csicsás neonfény.
Az ilyen megfeddéseket most elkerülendő, nem bogozom tovább ezt a szálat.
Hátha az illető megtanult olvasni.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!