Kerthelység

2011. aug 31.

Közlekedési tanulmány: Budaörs és Törökbálint

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Törökbálint Város vezetésével egyeztetve az AlterBMV elkészítette Törökbálint és – mivel a két település közösségi közlekedését nem lehet külön kezelni – Budaörs fejlesztési terveinek első vázlatát.
Törökbálint részéről az volt a kiemelt kérés, ha már alkotunk, akkor egy teljesen új hálózatot alkossunk a lehetőségekhez mérten.
Természetesen a mai világban mindenképpen a vasút felé szerette volna a városvezetés és az AlterBMV is elmozdítani a jelenlegi helyzetet, ám Budaörs és Törökbálint esetében erre még  a középtávú tervekben sem látunk reális lehetőséget.
A két város Budapest belvárosához való rendkívüli közelsége, valamint az 1-es vasúti fővonalon tapasztalható pályakihasználtság miatt jelenleg nem tudjuk elképzelni a jelenlegi buszhálózat elővárosi vasúttal való kiváltását.
Budaörs és Törökbálint esetében egyértelműen egy karlsruhei modell szerinti TramTrain rendszert tartanánk a legjobb megoldásnak, ám ehhez mindenképpen szükség lenne Kelenföld és Törökbálint között a 3. és 4. vágányok kiépítésére. Felmérve azonban, hogy mekkora költség lenne akár csak Budaörsig is meghosszabbítani a 4-es metrót, és az milyen haszonnal és kihasználtsággal járna, a TramTrain rendszer sokkal gazdaságosabbnak tűnik a két város számára. Jelenleg azonban ezt a megvalósítást a törökbálinti polgármester álomnak nevezte. Többek között azért is, mert a városokon belüli pályákat a váro­soknak kellene kialakítaniuk.
Ennek okán, a kéréseknek megfelelően, minél jobban elrugaszkodva a jelenlegi hálózattól, ám annak bizonyos elemeit megtartva készítettük el tanulmányunkat az új vonalhálózat kialakításáról, amit már természetesen a Volánbusszal való megállapodás keretei között tudunk elképzelni. Ennek a városokra nézve komoly anyagi haszna – ám az utasokra nézve már elenyésző különbség – lenne a jelenlegi BKV-s kiszolgáláshoz képest. Várhatóan egy sokkal színvonalasabb szolgáltatást kapnának az utasok, kisebb önkormányzati támogatás mellett is.
Tanulmányunk első olvasatos terv. A végleges tanulmányt 2012 tavaszáig kell elkészíteni, hogy 2013. január 1-jén már egy új, színvonalasabb szolgáltatást vehessenek igénybe az utasok. A tanulmány megtekinthető a
www.alterbmv.hu oldalon.

Mezei Gyula



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!