Benkő Éva kiállítása a Falumúzeumban

Nem igazán értek az absztrakt képzőművészethez. Legtöbbször megpróbálok belelátni valamit a kusza vonalakba, keresem a felismerhető motívumokat. Most volt először olyan szerencsém, hogy maga az alkotó, Benkő Éva vezetett végig a Falumúzeumban első önálló kiállításán, és ahogy a képeket nézegetve beszélgettünk, rájöttem, mit csináltam rosszul eddig. Ahogy Szilágyi János képzőművész a kiállítás megnyitóján olyan találóan megfogalmazta: „A látogatónak, befogadónak nem aggyal, megérteni akarással kell közelíteni a képekhez, hanem szívvel-lélekkel, lélekrezdülésekkel.”
Lehet, hogy nem túl fantáziadús az első kérdés, de muszáj az elején kezdenünk a történetet! Hogyan kezd el egy képzett, praktizáló orvos egyszer csak festeni?
Két éve egy barátnőm kiállításán fogalmazódott meg bennem a vágy. Ő sem képzett festő. Lenyűgözött a képeiből áradó erő és tehetség. Akkor ébredtem rá, hogy nekem is festenem kell.
Hasonló gondolatok talán mindannyiunk fejében megfogalmazódtak már, de az elképzeléseket a legritkább estben váltjuk valóra. Neked mégis sikerült! Hogyan?
Kellett hozzá egy krízishelyzet az életemben, amikor éreztem, hogy sürgősen találnom kell valamilyen módszert, amellyel a bennem felgyülemlett kavargó érzéseket kiadhatom magamból. Ekkor kerestem meg a barátnőm mesterét, a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban működő képzőművész szakkör vezetőjét, Szilágyi Jánost.
Ahhoz, hogy valaki festeni kezdjen, először nem kell előtanulmányokat folytatni? Tanultál valaha rajzolni?
A szakkörön grafikával kezdtük, de hamar kiderült, hogy ez nekem nem nagyon megy. Sőt egyáltalán nem. Nagyon hálás is vagyok a mesteremnek, hogy néhány balul sikerült próbálkozás után hagyta, hogy nekiessek a vásznaknak és a festékeknek.
Először azt hittem, hogy olajfestékkel dolgozol, de kiderült, hogy ez akril. Miért ezt a technikát választottad?
Az akrillal könnyű dolgozni, gyorsan szárad, és a felhasznált nagy mennyiség miatt is a legolcsóbb festéket vettem meg, ennek van egy kis fénye.
Most, hogy a materiális részleteket megbeszéltük, térjünk a lényegre. A képeid tele vannak érzelmekkel. A címek is beszédesek (Fogságban…). Sikerül meggyógyítanod magad, amikor festesz?
A festés nagyon személyes dolog. Amikor festek, csak magam vagyok. Nem kell szerepet játszanom, nem kell tekintettel lennem semmire és senkire. Csak a vászon, én és a festék. Mi vagyunk jelen. Az érzelmek ilyenkor felerősödnek, és elemi erővel törnek ki, mert nincs semmilyen korlát. Nem kell hazudni, nem kell disztingválni. A mindennapok emberi kontextusaiban csak ritkán adódik ilyen mélységű, intenzitású és távlatú kapcsolódás.
Amikor egy képnek nekikezdesz, mit látsz először? A színeket, a formát vagy csupán egy érzés kavarog benned, és a kép csak az alkotás pillanatában születik meg?
Jó a kérdés, köszönöm. Te is festesz? Mintha belülről ismernéd a folyamatot. Szóval ez nem olyan dolog, mint ahogyan az ember mondjuk reggel felkel, felöltözik és elmegy dolgozni. Ha van belső érzelmi-indulati feszültség, akkor van kép. Ha nincs, akkor nem is érdemes nekikezdeni. Van egy testetlen érzésem és az annak megfelelő egy, esetleg három szín. Általában több vásznon dolgozom egyszerre. Sorban mindegyikre festek egy-egy különböző szín-forma hangulatot, amikor „elfogy” az érzés, átmegyek a következőre; ez így megy körbe-körbe, amíg valamelyiknek egyszer csak megérzem a lényegét, olyankor aztán „nekiesem” a vászonnak, és ez az érzelmi kinyílás a többi készülő képet is katalizálja. Volt, hogy több képet kezdtem el és fejeztem be így egyszerre.
Ezek a képek ilyenkor feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz, egy sorozatot képeznek?
Az első időkben sokkal gyorsabban festettem, többet, nem is igen tudtam, hogy mi ez az egész, csak engedtem történni a dolgot, és csak másnap, otthon a képeket nézegetve értettem meg igazán, hogy mi is az, ami a festés során a felszínre tört. Tulajdonképpen terápia. Ha van valamilyen problémám, a vásznon meg tudom fogalmazni, ebből adódik egy kérdés, ami további válaszokat és kérdéseket szül, amíg kiutat nem találok, míg végül a probléma e feldolgozás révén megoldódik.
A képek a megszületésük sorrendjében vannak kiállítva, vagy valamilyen más szisztéma szerint válogattad őket?
Nem kronológiai a sorrend, az emberi lélek egy érzelmi-morális ciklusát szerettem volna bemutatni. A hétköznapok sodró, embert próbáló, néha szenvedős helyzeteiből indultam, a pusztulás ábrázolása a mélypont, a hit megjelenésével indul felfelé az ív az életigenlő, boldog, szinte áttetszően tiszta emberi érzések és vágyak megjelenítéséig.
Amikor ezekben a ciklusokban egy-egy témát újra és újra kifejtesz, mindig ugyanarra a megoldásra jutsz?
Nem. Ez valahogy úgy működik, mint az élet. Amikor elkap a hétköznapok sodrása, éled az életedet, sorozatosan kompromisszumokra, kis hazugságokra kényszerülsz. Ezt meg lehet festeni. De ugyanúgy meg lehet jeleníteni azt is, ha ellen tudsz állni ennek a sodrásnak. Ezek kudarc- és sikertörténetek, ugyanakkor ott van a másik oldalon – történet nélkül – a lélek tisztaság iránti vágya, ezt is meg lehet jeleníteni a vásznon színekkel és formákkal. Ami az emberi élet a legsötétebbtől a legáttetszőbbig, azt meg lehet festeni. Egy ilyen ciklust igyekeztem bemutatni a képekkel, hogy ez sikerült-e vagy sem, a látogatók tiszte eldönteni.
Mielőtt belépnek a Falumúzeum kiállító termébe megnézni Benkő Éva festményeit, idézzék fel a varázsszót: Szívvel-lélekkel!

Nyíri Erzsi