Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt valamelyik televíziós csatorna az augusztus 20-ai műsorának részeként készített egy rövid összeállítást, amelyben a riporter az „utca emberét” arról kérdezte: mit ünneplünk augusztus 20-án? A válaszok különbözősége és tartalmi sokszínűsége meghökkentő volt, életkortól, szocializációtól, vallási vagy ideológiai nézettől függően szinte minden megkérdezett másként válaszolt.
Augusztus 20-a eredetileg államalapító királyunk, I. István szentté avatásának ünnepe. Az 1038-ban elhunyt István földi maradványait 1083-ban emelték ki a sírból és azt László király abban az évben, augusztus 20-án, pápai engedéllyel oltárra is emeltette, ami akkor a szentté avatás rítusának felelt meg. Szent István tisztelete gyorsan átlépte az ország határait és hamarosan az egész Kárpát-medencében elterjedt.
Augusztus 20-a Nagy Lajos uralkodásától kezdve egyházi ünnep lett. 1771-ben Mária Terézia diplomáciai tárgyalásainak köszönhetően a Szent Jobb visszakerült Raguzából Budára. A királynő az ereklyét az Angolkisasszonyokra bízta és elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának megünneplését, amely így egészen 1848-ig egyházi és nemzeti ünnep volt egyben. A szabadságharc leverése után az ünneplést betiltották, de a kiegyezést követően ismét visszakapta méltóságát.
Először a két világháború között társult új jelentés e naphoz; az ünnep ugyanis alkalmat adott a Szent Istváni (azaz a Trianon előtti) Magyarország visszaállítását célzó törekvések össznemzeti megnyilvánítására. 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján szent királyunk tiszteletét törvénybe iktatták és augusztus 20-át nemzeti ünneppé nyilvánították. 1945-ben ezt persze azonnal eltörölték.
Ekkor kezdődött el az ünnep átpolitizálása, átalakítása, új jelentéstartalmak keresése és azok meggyökereztetése. Az ünnepet a néptől ugyanis nem lett volna célszerű elvenni, de az akkori politikai ideológia számára a kifejezetten keresztény és nemzeti tartalom teljességgel elfogadhatatlan volt, tehát „tartalmi megújulásra” volt szükség. Így a régi aratóünnepek felelevenítéseként 1947-től augusztus 20-a „hirtelen” az új kenyér ünnepévé lett, majd 1949-ben az ország új alkotmányának – mint a szocialista államalapítás szimbólumának – elfogadását szintén e napra időzítették. Így tehát újabb tartalom kapcsolódott ehhez a naphoz, ettől kezdve augusztus 20-a már az alkotmány ünnepét is jelentette. Micsoda metamorfózis!
Végül, a rendszerváltás után az ünnep ismét visszakapta eredeti jelentését, 1991-től augusztus 20-a, Szent István napja Magyarország állami ünnepe. Persze a tartalmi kavalkád – amint azt az a bizonyos televíziós összeállítás is megmutatta – egyelőre még él bennünk és ingatag tudásunk van arról, hogy mit is ünneplünk tulajdonképpen augusztus 20-án?
A „legegyszerűbb megoldás” akár az is lehetne, hogy (a biztonság kedvéért) mindent „jól” megünneplünk: Szent Istvánt, az államalapítást, az új kenyeret, az alkotmányt… És furcsa módon ez most nem is áll messze a valóságtól. Ebben az évben teljesen új alkotmánya (Alaptörvénye) lett Magyarországnak, ami egy nemzeti hitvallással kezdődik:
„MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat :
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.
Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.
Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.
Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.
Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. A velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők. […]”
A hitvallás és az Alaptörvény olyan, akár az elvetett mag, amely bár munkát, gondos odafigyelést igényel, hogy szárba szökkenjen és kalászt teremjen, de hordozza annak ígéretét, sőt bizonyosságát, hogy a kalászban új magok érlelődnek, amelyet ha megérnek, betakaríthatunk és abból új, friss kenyér kerül mindannyiunk asztalára.
Ezért tehát ünnepeljünk együtt!
Menus Zsófia
