Kerthelység

2011. aug 31.

Mária mennybevétele a remény jele

Írta: admin Kategória: Olajág

Augusztus 15.

A hagyomány Mária mennybevételét a Szűzanya kiváltságai között szokta emlegetni. Azt szoktuk mondani, hogy voltak Mária életében olyan kiváltságok, kegyelmi adományok (szeplőtelen fogantatás, szűzi anyaság), amelyekkel őt azért ajándékozta meg az Isten, hogy benne az Egyszülött Fiú földi életét előkészítse; és voltak az életében olyanok, amelyek szinte szükségszerűen következtek az ő istenanyaságából. Az utóbbiak között szoktuk emlegetni a mennybevételét.

A kiváltságok gondolata és az illendőség már nemigen hatja meg a mai embert. Ha csak Mária istenanyaságára és az ezzel kapcsolatos kiváltságokra gondolunk, akkor Máriát csak csodálni tudjuk, és nemigen értjük, hogy számunkra miért és hogyan lehetnek fontosak ezek a Máriának adott különleges ajándékok. Túlságosan távolinak és idegennek érezzük mindazt, ami vele történt.
Mária mennybevételénél az Isten a főszereplő. Az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten az esemény cselekvő alanya. Ő az, aki test szerint is megdicsőíti Máriát, már rögtön földi életpályájának befejezése után. Nem véletlen, hogy éppen ezért Mária mennybevételéről és nem mennybemeneteléről szoktunk beszélni. Mária mennybe vétetett, vagyis nem saját erejéből jutott oda, mint Krisztus, hanem Isten erejéből lehet már most a boldogító színelátás részese. Mária is, mint minden ember, az üdvösségét Istennek köszönheti. Ő is a megváltás kegyelméből és Isten jóságából nyerte el élete beteljesedését. Ahogyan Mária földi életének kezdeténél, ugyanúgy befejezésénél is az üdvözítő Isten egyedülálló művének lehetünk tanúi. A mennybevétel Isten szuverén csodatette, aminek jel szerepe is van, ezáltal Mária mint a remény jele áll előttünk. A remény jeleként, amely nem kirekesztő, hanem példa értékű: ahogyan Isten Máriával cselekedett, úgy cselekszik minden emberrel, aki nem zárkózik el irgalmassága elől.
Nem lehet tehát távoli, idegen és közömbös számunkra, ami a Boldogságos Szűz Máriával történt. A mennybevétel nem egyedüli és kizárólagos esemény, nem azért történt, hogy azt áhítattal csodáljuk. A Szűzanya mennybevétele ébressze fel bennünk a hitet és a reményt, hogy számunkra is lehetséges a dicsőséggel teli élet, ha a földi életben Mária példája szerint Istennek tetsző módon élünk.
A II. vatikáni zsinat szerint Mária így lett a biztos remény és a vigasztalás jele Isten zarándoknépe számára Ő ott van és ott lesz az örök hazában, amikor részesülünk Krisztus dicsőségében.

Tags:


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!