Kerthelység

2011. aug 31.

Magyar hangja: Seder Gábor

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Mi a közös Melmanben, a Madagaszkár zsiráfjában, Warrick Brownban, a CSI a Helyszínelők figurájában vagy Glenn Quagmire-ben a Family Guyból? Mindhármuknak, mint ahogy számos több filmszereplőnek is a Törökbálinton élő színész, szinkronszínész, Seder Gábor kölcsönözte a hangját. Vele beszélgettünk.
Már egész fiatalon belecsöppentél a színház, az előadó-művészet világába. Hogyan indult a színészi karriered?
Még gyerekkoromban, amikor a nagyszüleimnél éltünk Kárpátalján, sokat néztük fekete-fehér tévénken a színházi és operaközvetítéseket. Ezek nagyon tetszettek, és ettől fogva vonzódom a színházhoz. Úgy gondoltam, ha megnövök, akkor én is valami hasonlót szeretnék csinálni. Persze időről időre nekem is voltak más vágyaim, de édesanyám mindig mondogatta, hogy ne felejtsem el, mi szerettem volna lenni kiskoromban. Az általános iskola harmadik osztályában Magyarországra költöztünk, és édesanyám – a tudtom nélkül – beadta a jelentkezésemet a Magyar Rádió Gyermekkórusába.
Az, hogy valaki jelentkezik, még nem jelent automatikusan felvételt. Ezek szerint már akkor megvolt a tehetséged.
Csányi Laci bácsi és Botka Vali néni hallgatta végig az összes jelentkezőt és szelektálták ki az embereket. Szerencsére én is a felvettek közé kerültem, és egészen nyolcadik osztályig a kórus tagja voltam. Ez idő alatt zongorázni is tanultam, ami a későbbiekben igen jól jött.
A kórus után pedig elkezdted megvalósítani a gyermekkori álmodat és színésznek álltál.
Általános iskola után szakközépiskolába jelentkeztem, de már a középiskola mellett, 15 éves koromtól tagja voltam a Harlekin Gyermekszínpadnak, és egészen az érettségiig oda jártam. A Színművészeti Főiskolának többször is nekifutottam, de legtovább a harmadik rostáig jutottam el. Akkor ez nagyon fájt, de az idő megmutatta, hogy jobb így. Ezért hát egy másik úton indultam el. Gór Nagy Mária színi tanodájába kezdtem járni, mellette pedig színházban léptem fel. Voltam az Arany János Színháznál, ezután pedig a Ruszt József vezette Független Színpadhoz, majd a Budapesti Kamaraszínházhoz kerültem. Ezzel egy időben, körülbelül 1994-ben kezdtem szinkronizálással foglalkozni, ami egy ideig együtt ment a színészettel. Most munkáim java részét a szinkronizálás teszi ki, emellett egy kis társulatnál, a Batyu Színháznál dolgozom, amely nem állandó, és nem kőszínház, hanem egy országjáró társaság.
Érdekesség, hogy a pályafutásod elején egy pillanatra feltűntél a Szomszédokban is. Ez gondolom, abban az időben nagy szám volt.
Julcsinak volt valamilyen születésnapi bulija, ahol vendégként jelentem meg. Nem volt ez olyan nagy jelenet, de a családnak nagyon fontos volt. Amúgy érdekes módon a televíziós szereplések nem jellemzők az életemben.
1994-ben kezdtél el szinkronizálni, azóta pedig jó pár rajzfilm- és filmszereplőnek adtad a magyar hangját. Villantsunk fel egy párat, hogy az olvasó is be tudjon azonosítani.
Egyik nagy kedvencem a CSI a Helyszínelők egyik szereplője, Warrick Brown volt, ami azért is érdekes, mert a szereplő egy afroamerikai figura, és ez én szőkeségemmel elég bátor szinkronrendezői húzásnak tűnt. A gyilkos elmék című sorozatban Reid professzornak, a Family Guy című rajzfilmben pedig az őrült olasz digónak, Quegmire-nek kölcsönöztem, kölcsönzöm a hangomat.
Írják rólad, hogy többféle karakternek is nagyon jól tudod hozni a hangját. Ez hogyan alakult?
A kezdetekben sokáig „tömegeztem”, vagyis tömegjelenetekben éljeneztem, féltem, harcoltam együtt sok kollégámmal, majd később már kaptam egy-két mondatos szerepeket is. Többször előfordult, hogy egy filmen belül több figurát is kellett szinkronizálnom, és zavart, hogy ezt ugyanazzal a hanggal szólaltatom meg. Ekkor elkezdtem kísérletezni a hangommal, és kiderült, hogy elég széles skálán tudok mozogni.
Rajzfilmsorozatok végén is gyakran felcsendül a neved. Hogyan kerültél a rajzfilmek közelébe?
A szinkronszínészet egy szakma, itt nem nézzük, hogy játékfilm, rajz- vagy dokumentumfilm a szinkronizálandó feladat. Mindent le kell szinkronizálni. Amúgy pont a gyermekfilmek szinkronizálásánál jöttem rá, hogy mekkora hatalom a televízió. Nagyon sok szülő odajön hozzám különböző élethelyzetekben, hogy „maga a Seder Gábor?”. Gratulálnak és biztatnak.
Melyek a legismertebb rajzfilmhangjaid?
A Madagaszkár című egész estés animációs filmben én voltam Melman, a zsiráf, de nagyon szerettem a George, a neveletlen majom című filmet, ahol én voltam a Sárga ruhás ember, vagy ott a Csimpilóták című mese főhőse. Ezenkívül volt egy időszak, mikor jó néhány animefilm szereplőjének adtam a hangját.
Nehéz szakma a szinkronszínészet? Mennyi idő beletanulni?
Eltelt néhány év, mire kijelenthettem, hogy már stabilan megy a dolog. Itt is van lámpaláz, itt is remeg a kéz, de belejöttem. Meg kell találni a beszélő ritmusát, de igen nehéz a színészi játék is, hiszen itt csak a hangommal tudok játszani, és csak azt tudom használni kifejezésre.
Most éppen min dolgozol?
Jelenleg az Ezel című sorozaton dolgozunk, itt Tevfiknek adom a hangomat. Elképesztő, hogy a törököknél milyen jó dolgok is vannak. Ahogy látom, egyre több török sorozat jön be Magyarországra, ők érzelmi skálán közelebb állnak hozzánk, mint a dél-amerikaiak.
Törökbálintra hogyan kerültetek?
A XI. kerületben laktunk, amikor kicsit nagyobb lakásba szerettünk volna költözni. Nem terveztük, hogy Törökbálintra jövünk, de itt találtunk arra az időre albérletet, amíg az egyik lakásból a másikba át tudtunk költözni. Végül annyira beleszerettünk a településbe, hogy itt maradtunk. Imádjuk a város hangulatát, a régi és új szomszédainkat, szeretjük, hogy minden rendezett, mindennek van gazdája, falugazdája. Tetszik, hogy mindent megtalálhatunk, az igazi, régi sváb hangulattól a modernig, mint amilyen Tükörhegy, ahol megleltük az otthonunkat.
Sajnos a régebben Törökbálinton lakókban az a kép él a tükörhegyiekről, hogy csak aludni járnak a városba, az életüket nem itt élik. Ezek szerin ti nem ezek közé tartoztok.
Tükörhegy gyakran alvóvárosnak tűnik, bár itt is van közösségi élet. Mi is tagjai vagyunk például a Közéleti Egyesületnek. Míg albérletben laktunk, bebarangoltuk az egész várost, és ezt gyakran megtesszük most is. Van itt élet!
Mikor láthatnak a település lakói szerepelni? Mikor lép fel a Batyu Színház a művelődési házban?
Nem csak rajtunk múlik, mi szívesen jövünk. Én nagyon szeretném.

N.G.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!