Kerthelység

2011. jún 30.

Az eddigi legsikeresebb évadot zárták a kosárlabdázók

Írta: admin Kategória: SPORT

Történetének legsikeresebb bajnoki évadját zárták az ELITE Basket Törökbálint kosárlabdázói. Mind a felnőtt csapat, mind az utánpótlás-együttesek kitettek magukért. Ezúttal a felnőtt és az U20 eredményeit foglaljuk össze, a többi utánpótlás korosztályos csapatról a következő lapszámban számolunk be.
NB I/B – felnőtt
Befejeződött a 2010/2011-es férfi kosárlabda NB I/B bajnokság. Az ELITE Basket Törökbálint jól hajrázott, és (a középső sáv legjobbjaként) a 24 csapat közül végeredményben a bajnokság 9. helyén végzett.
Ez az ELITE Basket történetének eddigi legjobb helyezése, amiért gratuláció jár a játékosoknak és a szakvezetésnek egyaránt!
Az alapszakaszt az igen erős Nyugati csoport 7. helyén fejezte be az együttes, és ezzel a rájátszásban a középső sávban, a 9–16. helyért folytathatta a küzdelmeket.
A rájátszás nyolc mérkőzéséből hatszor is győzni tudott együttesünk, és remek hajrával sikerült elcsípni a középső sáv első helyezését, ami az összesített 9. helyet jelenti.
A rájátszás mérkőzéseinek eredményei:
ELITE Basket Törökbálint–Ceglédi KE: 106–83
Óbudai Kaszások–ELITE Basket Törökbálint: 86–89
Kecskeméti Fõiskola–ELITE Basket Törökbálint: 90–66
ELITE Basket Törökbálint–Bajai Bácska FKE: 103–70
ELITE Basket Törökbálint–Ceglédi KE: 92–80
ELITE Basket Törökbálint–Óbudai Kaszások: 108–88
ELITE Basket Törökbálint–Kecskeméti Főiskola: 90–69
Bajai Bácska FKE–ELITE Basket Törökbálint: 59–68

A férfi kosárlabda NB I/B végeredménye (2010/2011):
1. Jászberényi KSE – 59 pont
2. B-BETON Bonyhádi KSE – 53 pont
3. Veszprémi Egyetem – 53 pont
4. Soproni MAFC–NYME– 51 pont
5. EKF-Eger–HÉSZ SE – 51 pont
6. MKB Euroleasing Fehérvár KCs – 49 pont
7. Bp. Honvéd SE – 47 pont
8. EnterNet Vásárhely – 46 pont
9. ELITE Basket Törökbálint  – 47 pont
10. Óbudai Kaszások – 47 pont
11. Pápai Motax Autó KC – 46 pont
12. TF-Hegyvidék – 46 pont
13. Kecskeméti Főiskola – 44 pont
14. Ceglédi KE – 44 pont
15. Újbuda TC – 43 pont
16. Bajai Bácska FKE – 38 pont
17. Kanizsa KK DKG-EAST – 46 pont
18. Ceragem Kozármisleny SE – 42 pont
19. Nagykállói KE – 41 pont
20. Tiszaújvárosi Tisza Tv–Phoenix KK – 39 pont
21. Debreceni EAC – 38 pont
22. BOCI Travel-Budafok-Csepel – 38 pont
23. Győrszol-SZESE Győr – 37 pont
24. Velanira-FKSZC-Sárvár – 34 pont
A bajnok Jászberény jogot szerzett az NB I/A csoportjában való indulásra, míg a 23–24. helyen végzett Győr és Sárvár kiesett az NB I/B-ből.

U20

A fotón a bronzérmes csapat tagjai. Állnak: Spiriev Olivér, Kárpáti Zsolt, Nedelcu Gergő, Czakó Tamás, Merza Domonkos,  Molnár Tamás edző. Guggolnak: Finy Marcell, Magyari Viktor, Fülöp Botond, Bíró Péter, Parkánszki Soma, Czégel Dániel

A fotón a bronzérmes csapat tagjai. Állnak: Spiriev Olivér, Kárpáti Zsolt, Nedelcu Gergő, Czakó Tamás, Merza Domonkos, Molnár Tamás edző. Guggolnak: Finy Marcell, Magyari Viktor, Fülöp Botond, Bíró Péter, Parkánszki Soma, Czégel Dániel

A tavalyi remek 4. helyezésen tovább javítva az ELITE Basket Törökbálint U20-as együttese az NB I/B 24 csapata közül végeredményben az országos 3. helyezést és ezzel a bronzérmet szerezte meg!
Az alapszakaszban a Nyugati csoportban a második helyen végzett törökbálinti együttes a Keleti csoport harmadikja, a Tiszaújváros elleni játszott oda-visszavágó párharcot a négyes döntőbe jutásért.
Az első mérkőzésen egészen az utolsó három percig fej-fej mellett haladt a két gárda, néhány pont volt a különbség. A végjátékban a hazaiak ritkán látható bírói segítséget kaptak, éppen csak kosarat nem dobtak a játékvezetők.
A törökbálinti visszavágón sikerült ledolgozni a hátrányt, így a csapat ismét az országos négyes döntő résztvevőjének mondhatta magát. A döntőre Óbudán került sor. Az első mérkőzésen a Keleti csoportban győztes hazaiak voltak az ellenfelek. Sajnos az első perctől fogva nem ment a játék, és az esélyesebb hazaiak sima győzelmet arattak. A másik találkozón a TF-Hegyvidék nagy csatában győzte le az Újbuda TC (MAFC) gárdáját.
A bronzmérkőzésen sokáig az Újbuda vezetett, de a törökbálinti csapat végül nagy küzdelemben felülkerekedett.
Ezzel az ELITE Basket Törökbálint U20-as együttese története eddigi legjobb eredményét elérve, megszerezte a bajnokság bronzérmét!

Az ELITE Basket számára nagyon fontos az utánpótlás-nevelés is.
Ezért Törökbálinton két helyen,
a Bálint Márton iskolában és
a Zimándy iskolában is vannak kosárlabdaedzések gyermekeknek.
Telefon: 06-30-289-9650
• E-mail: info@elite-basket.hu
www.elite-basket.hu
www.facebook.com/EliteBasket



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!