Kerthelység

2008. márc 30.

Nem zárják be a dióskerti pavilont

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

A február 28-ai képviselő-testületi ülésen határozatot fogadtak el, miszerint a Dióskertben elhárítják a balesetveszélyt. Továbbá a közparktól nem messze kialakítanak egy pihenőhelyet, ahol esténként a fiatalok találkozhatnak. A határozat előterjesztője, Csuka Attila alpolgármester azzal indokolta a javaslatot, hogy a Dióskert körül élőket zavarta a fiatalok – életkori sajátosságból fakadó – hangoskodása. A határozati előterjesztésről, annak elfogadása előtt, sokat vitatkoztak a képviselők. A Dióskert jövőjéről beszélgettünk az alpolgármesterrel.

– Mi a célja a Dióskert átalakításának?
– A Dióskertet két okból kell átalakítani. Az egyik a park balesetveszélyes pontjainak megszüntetése, a másik az esti, éjszakai nyugalom biztosítása. A problémák orvoslására már régóta várnak az ott élők.
– Mire gondol a balesetveszély említésekor?
– A kibetonozott nyitott árok helyén zárt rendszerű csapadékvíz-elvezetést kellett építeni, ezzel megszűnt az egyik baleseti forrás. A másik, amire gondolok, hogy semmi sem akadályozza meg, hogy a parkból a gyerekek kiszaladjanak az úttestre. A veszélyes helyzeten csak ront, hogy a részleges sövénytakarás miatt az autósok a területet nem láthatják be. De ide sorolom az elöregedett, megrongálódott játszóeszközöket, amelyek nem feleltek meg az uniós követelményeknek.
– Hol tart a játszótér kialakítása?
– A hintákat és játszóeszközöket az önkormányzat – más játszóterekkel együtt – közbeszerzési pályázat útján kívánja lecserélni. A 2008. évi költségvetés elfogadása után a fejlesztésekhez megnyíltak a források. A képviselő-testület februári ülésén elfogadta a játszótér-építési program első ütemét, aminek része a dióskerti játszótér is. Itt sajnos a hivatalos eljárás tovább tart, mint maga az építés, hiszen ki kell választani a közbeszerzés lebonyolítóját, meg kell hívni a pályázókat ajánlattételre, ezenkívül meg kell terveztetni a játszótereket. Ez mind idő, ami nem látványos, de megkerülhetetlen. Összességében úgy gondolom, május végén, június elején birtokba vehetik a gyerekek a játszóteret.
– Ha mindez elkészül, hogyan fog kinézni a Dióskert?
– A Dióskert átépítésénél két célt jelöltünk meg. Őrizze meg közpark jellegét, hangulatát és feleljen meg az ott élő kisgyermekes családok elvárásainak. A pavilon felől nézve egészen a volt árkot átívelő kőhídig minden változatlan marad, vagyis a park, illetve a pavilon környéke a közösségi funkcióit továbbra is betöltheti. A híd fölötti részt kisgyermekes családoknak játszótérré alakítjuk, és a biztonság érdekében lekerítjük. Kiemelten figyelünk arra, hogy a kerítés harmonizáljon a Dióskert jellegével, ezért mindössze 90 cm magas lesz, ami megóvja a kisgyermekeket, hogy a játszótérről hirtelen kiszaladva balesetet szenvedjenek. A játszótérre két bejáratot tervezünk, egyet a pavilon irányából, egyet a buszmegálló felől. A kerítést kívülről élő sövénnyel takarjuk el. A Dióskert területén minden fát szeretnénk megtartani, ezért nem építünk parkolót az árok helyére, mert ahhoz fákat kellene kivágni.
– Hallottunk híreket a pavilon esetleges bezárásáról. Valóban szerepel a terveik között?
– A pavilon miatt az ott lakók nagyon sokat panaszkodnak. Esténként, nyáron éjszakánként ott verődnek össze a fiatalok, és hangoskodásukkal zavarják az éjszakai pihenést. Sajnos az épület elég közel van a házakhoz. Ennek ellenére sem tesszük zárhatóvá a pavilont, inkább máshol építünk gyülekező helyet a fiataloknak. Már biztos, hogy a Templom utca végénél, a sorompó utáni tisztáson alakítunk ki a számukra közösségi helyet. A Pilisi Parkerdő Zrt. jóváhagyta, hogy erre a területre egy hasonló, „szaletli” jellegű építményt helyezzünk el. Szerintem a fiatalok hamar megkedvelik az új helyszínt, hiszen ott ők sem zavarnak senkit, és őket sem zavarják.

Az elsődleges cél, hogy a felújítás után a Dióskert megőrizze a hangulatát, és közösségi térként továbbra is Törökbálint egyik büszkesége maradjon. Ugyanakkor funkcionálisan a jelenleginél biztonságosabban szolgálja a pihenést és a kikapcsolódást.

D. I.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!