Kerthelység

2011. ápr 30.

Tóth István nyerte az északi-sarki maratont

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

A törökbálinti 42 éves Tóth István nyerte az Északi-sarkon rendezett maratonfutást. A magyar sportoló 4 óra 54 perc alatt teljesítette a 42,2 kilométeres távot, amelyet egy jégtáblán körözve futottak le. Tóth a másodikra közel 12 percet vert a tíz kör alatt.

A versenyt a tervezettnél egy nappal később rendezték, mert a jégen kijelölt leszállópályán egy repedés keletkezett, ráadásul a körülmények az előre jelzettnél is jóval nehezebbek lettek.
Április 8-án magyar idő szerint este 11-kor sikerült elrajtolniuk a maratonistáknak, a sötétségtől nem kellett tartaniuk, ugyanis ebben az időszakban 24 órás világosság van az Északi-sarkon. Az időjárás viszont nem kifejezetten sportolásra való volt, a futóknak mínusz 32 fokos fagyban kellett versenyezniük.
Az északi-sarki maratonon idén 27 futó indult, 22 férfi mellett 5 nő. A távot mindenki teljesíteni tudta, igaz, a legutolsó célba érő majdnem kilenc és fél órát volt a pályán.
Tóth először vett részt a versenyen, de már a világ több híres maratonjára nevezett. Futott már többek között Tokióban, Párizsban és New Yorkban is. Álma, hogy mindegyik földrészen teljesítsen legalább egy maratont.

(Forrás: Index)

Tóth Istvánnal készített interjúnkat következő számunkban olvashatják.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!