Kerthelység

2011. ápr 30.

Rágcsálók

Írta: admin Kategória: Margóra

Mondják, még alig tavaszodik, máris panaszkodnak a gazdák, hogy a szárazság meg az állandó szél rengeteg kárt okoz. Ettől azonban nagyobb baj (hiszen szélcsend, eső később bősséggel megjöhet), hogy az efféle időjárás kedvez a mezőgazdasági területeken igencsak nemkívánatos jövevények elszaporodásának is. Márpedig a jobbára rejtett életmódot folytató rágcsálók túlzott jelenléte, hát, finoman szólva, aligha sokak érdeke.


De, hogy ne legyen semmiképpen se jobb kedvünk, az egyik híresen pártatlan (viszont kizárólag HD minőségű) televíziós csatorna vitaműsorában remekül kifigurázták hazánk legmagasabb közjogi méltóságát, a köztársasági elnököt. Méghozzá csak úgy, mellékvágányon, poénkodva, finomkodó röhécselés közben osztogatva a taslikat neki.
Nekünk.
Persze, ha már úgyis forog a gyomrunk, akkor azon se csodálkozzunk, hogy a valamikor információs robbanást hozó internet fórumain szinte vég- és aljnélküli lett mára a gyalázkodás. Névtelenül, természetesen, hiszen ebben rejlik a rejtett életmódban tobzódó, őszinte szavú, minden tutit megmondók ereje.
Valahogy, egyébként, egy ideje megszaporodtak a határon túl élő megmondók is. Valami furcsa késztetésre, azt a célt tűzték ki, hogy Magyarországot, valamikori hazájukat ellehetetlenítsék, lejárassák külhonban. Hol a médiatörvény, hol a filozófusbotrány, hol az alkotmányozás, hol pedig a romahelyzet ürügyén. Ha esetleg e témák kifulladnának, akkor, uccu, esnek neki az uniós elnökségnek. Mintha valami balliberális üregrendszer futna szét ezer szállal Európán, hol itt, hol ott dugják ki – összekacsintva – a fejüket.
Valamit mindig kell csócsálni.
Mindezek alighanem érthető, sajátságos folyamatok, sokat talán nem is érdemes vesződni velük. Ami viszont ijesztő: kritikus mértékben megcsappant itthon az üregi és a mezei nyulak populációja.
Pedig vigyáznunk kellene rájuk: őshonosak.

Tags:


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!