Kerthelység

2008. szept 21.

Az oktatás a fiatalok jövőjéről szól

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Becsengettek…

Szeptember elsején a diákok újra vállukra csapták nehéz iskolatáskájukat. Mint minden évben, most is akad olyan változás, amitől nem féltétlenül boldogok a tanárok. Palkóné Szabó Gabriellával, OKSB-elnökkel, a Zimándy iskola igazgatójával az új tanévben életbe lépő törvényi változásokról, a kompetenciaalapú oktatásról és az iskola sikeres pályázatáról beszélgettünk.

– Igazgató asszony hány éve van a pályán? Változtak-e az iskolakezdéssel kapcsolatos érzelmei, illetve várakozásai?
– Tanárként számomra a 27. tanév, és lám, még mindig izgalommal tölt el. Persze más, egészen más izgalom ez, mint az a gyermekkori, amikor augusztus második felében már nagyon vártuk az iskolakezdés napját, hogy újra találkozhassunk az osztálytársakkal, a megszokott közösséggel. A várakozás érzését csak tovább erősítette a tankönyvosztás napja, mikor hazavihettük az új könyveket, és kíváncsian lapozgattuk, mi mindenről tanulunk majd a következő hónapokban. És nem csak mi voltunk ezzel így évtizedekkel ezelőtt. A gyerekek nagy része ma is várja az iskolakezdést, és de jó lenne, ha ez a várakozás a munkás hétköznapokban sem szelídülne! Nagyon jó lenne azt hinni, hogy tanítóink, tanáraink és tanítványaink javának testi-lelki-szellemi feltöltődést hozott a nyár. Hogy új ismeretekkel gazdagabban, élményekkel feltöltődve, jókedvvel kezdhessék a tanévet.

– Mi az új tanévre szóló útravalója?
– Elkezdődik az új tanév, fiatal, pályakezdő kollégákkal, együtt gondolkodni és együtt munkálkodni tudó lelkes tantestülettel, több mint 600 örökmozgó és kíváncsi tanulóval, hétköznapokkal, ünnepi alkalmakkal és elnyert pályázatokból adódó feladatokkal.
A ma iskolájának nem lehet csak az a feladata, hogy meggyőződéseket, ismereteket közvetítsen: képességeket kell felébresztenie, kreativitásra kell nevelnie. A tanítók-tanárok felelőssége, hogy az adott 45 percekben mennyire veszik figyelembe a gyermekek életkori sajátosságait, mennyire játékosak, figyelemfelkeltők a foglalkozások, ahol a tanulók nem folyton „kész igazságokat” kapnak, hanem a fantáziájukat is megmozgathatják.

„A tanár tanít – a nevelő alakít.
A tanár tudományt nyújt
– a nevelő életet.
A tanár a jelennel foglalkozik
– a nevelő a jövőt
is figyelembe veszi.
A tanár információval szolgál
– a nevelő értékekkel.
Tanár vagy-e, vagy nevelő?”

– Milyen változásokat hozott az új iskolaév?
– Miközben a pártok oktatásügyi szakemberei politikai csörtéket folytatnak a pedagógusok létszámának csökkentéséről, a kistelepülések iskoláinak megszüntetéséről, a csökkenő normatív támogatásokról és az iskolafelújítási programról, mindeközben megint hozott néhány törvényi változást az új tanév. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említenék: először is ebben a tanévben az 5. évfolyamon megkezdődik az úgynevezett nem szakrendszerű oktatás a tanítási órák 25-50 százalékában. Ennek mértékéről korábban döntöttek a nevelőtestületek helyi tanterveik módosításakor. A törvényhozó nem foglalt állást abban, hogy milyen módon, milyen tanulásszervezési eljárásokkal, milyen módszerek alkalmazásával kell megtölteni ezt az időkeretet, ugyanakkor egységesen elvárja és minden intézmény kötelezettségévé teszi, hogy az 1–6. évfolyamig alapozza és szilárdítsa meg a kulcskompetenciákat, tárja fel a tanulók tanulási nehézségeit, problémáit, segítse azok megoldását, alkalmazzon adaptív tanulásszervezési eljárásokat, az adott tanulócsoport szintjén egységes, ám differenciált és egyénre szabott tanulási követelményeket állapítson meg, s eszerint végezze az ellenőrzési-értékelési folyamatokat is. A második nagy horderejű változás, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű diákok intézménybeli arányát a települések szociális összetételéhez igazítják. A törvényalkotónak ezzel a szabályozással az a célja, hogy települési szinten megakadályozza az úgynevezett elit iskolák kialakulását. Arra törekednek, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya közel azonos legyen az iskolák között. (Az eltérés nem haladhatja meg a 15 százalékot.) Emiatt – amennyiben az új szabályoknak nem felelnek meg a már meglévő kötelező beiskolázási körzetek – a fenntartónak 2008. december 31-éig ki kell alakítania az új, a törvényi feltételeknek már megfelelő beiskolázási körzeteket. Egy harmadik változás, hogy bővültek a szülői kötelezettségek: e szerint a szülő kötelessége, hogy gyermekével megjelenjen nevelési tanácsadáson, továbbá biztosítsa gyermekének az iskolapszichológusi vizsgálaton és a fejlesztő foglalkozáson való részvételt, amennyiben azt a tanulóval foglalkozó pedagógus kezdeményezi, s erre a nevelőtestület is javaslatot tesz. ­Amennyiben a szülő ennek önként nem tesz eleget, a jogszabály felhatalmazást ad, hogy a jegyző hatósági úton kötelezze erre. És végül, de nem utolsósorban ettől a tanévtől kezdve az iskolák csak a jogszabályi keretek között határozhatják meg a tanulói jogviszony létesítésének tanulmányi feltételeit. Ez lényegében a központi felvételi vizsga kizárólagossá tételét jelenti. Új elem az is, hogy a hat vagy nyolc évfolyamos iskolák nem szervezhetnek szóbeli vizsgát.
– Hogyan lehet segíteni a férőhelyhiány problémáján?
– Míg az ország településeinek döntő többségében csökkenő tanulólétszámokkal tervezik az új tanévet, addig – néhány Budapest környéki agglomerációs településsel együtt – Törökbálint üdítő kivételnek számít. S bár annak örülnünk kell, hogy településünkön nem fogyatkozik az óvodások-iskolások száma, ez édes – pénzügyi szempontból pedig keserű – terhet ró a fenntartó önkormányzatra. Aki a város életével kapcsolatos híreket figyelemmel kíséri, az tudja, hogy a város intézményrendszere – valamennyi korosztályt figyelembe véve – férőhelyhiányos. Az önkormányzat a következő két-három évben komoly intézményhálózat-fejlesztésre készül: hatcsoportos bölcsőde, négycsoportos óvoda a Rudák-telepen, hatcsoportos óvoda az Árpád utcában, 16+8 tantermes iskola a Mérleg téren. S addig, míg ezek az intézmények „csatasorba” tudnak állni, addig a fenntartó „tűzoltással” próbálkozik. Ilyen például az óvodai férőhelyhiány enyhítésére a Bálint Márton iskolában indított iskola-előkészítő osztály működtetése, illetve a 20 százalékkal megemelt csoportlétszám működtetése az óvodákban.

– Milyen munícióval kezdik az új iskolaévet?
– Befejeztük a kompetenciaalapú oktatásra való felkészülésünket a HEFOP3.1.3 pályázat kapcsán. Az új tanévben már hat évfolyamon találkozhatnak tanulóink a készség- és képességfejlesztésnek e módszertanával, oktatási formájával. Örömünkbe azonban üröm is vegyül, hiszen ismét megtapasztalhattuk, hogy országunkban mindent a pénz irányít: a tankönyvkiadás területén érdekeltek közül néhányan mindent megtettek azért, hogy a kompetenciaalapú oktatáshoz szükséges taneszközöknek csak egy igen csekélyke része érkezik meg tanulóinkhoz. Szomorú, de tény, hogy még egy sikeres pedagógiai innovációt is ellehetetleníthet ma Magyarországon a haszonszerzés! Sikerként könyvelhetjük el, hogy a Közép-magyarországi Regionális Operatív Program keretében sikeres lett az Iskola a XXI. században, azaz eszközbeszerzések a Zimándy Ignác Általános Iskolában című pályázatunk. Ez nagy örömünkre azt jelenti, hogy közel 12 millió forint összegben a következő beruházások, beszerzések valósulhatnak meg a következő fél évben: udvari fajátékok, bútorok telepítése ütéscsillapító burkolatokkal; egy újonnan kialakításra kerülő számítástechnika tanterem teljes eszközbeszerzése; három interaktív táblaszett (interaktív tábla+projektor+laptop), amely segíti az infokommunikációs technológia (ikt) alkalmazását az oktatásban; kialakításra kerül az iskola valamennyi tantermében az internet-elérhetőség, ami szintén jelentősen megkönnyíti majd az ikt alkalmazását.
– Milyen testvériskolai programok lesznek ebben a tanévben?
– Még meg sem melegszünk az iskolapadokban, máris vendégeket fogadunk: szeptember 3. hetében iskolánk legrégebbi partneriskolájából, a süsseni Johann Georg Fischer Schuleból érkezik 22 tanuló és 4 pedagógus egy hétre; október közepén pedig iskolánkból utazik egy tanulócsoport Székelyudvarhelyre, hogy együtt ünnepelje az ottani Bethlen Gábor iskolás kisdiákokkal az iskola fennállásának 30 éves évfordulóját.

Kívánom minden törökbálinti diáknak, hogy az új tanévben keltsék fel a tudás iránti étvágyát, ismerjék meg a tudás és a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, a közösség összetartó erejét; minden szülőnek, hogy érezzék, gyermekeik jó kezekben, biztonságban nevelődnek; minden városunkban tanító kollégámnak, hogy az új tanévben ne csak tanár, hanem igazi nevelő is váljék belőle!

K.I.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!