Érezted-e már porcelánjaid mögül
A vályú szagát?
Ittál-e vályúból kristály pohár után?
Tudod-e mi a lent,
Ha megun a szárnyalás, s levet?
Kértél-e reszkető tenyérrel,
Bélyegként arcodon hordva
A rászorultság alázatát?
Tudod-e mi a magány,
Ha önmagadhoz láncolva
Tömeggel sokkos éjszakáid rettentenek,
S kétségbeesetten, küldesz követ,
Szelet, követként,
Megbocsátásért, valaki után?

Törik a porcelán,
Törik a porcelán,
Multja édes, jelene sáros.
Bizony, bizony, messze  az Éden,
S a pokol szirén-éneke csábos,
Nagyon csábos!