Kerthelység

2008. márc 30.

Az élet elérheti célját

Írta: admin Kategória: Olajág

Lapunk olvasóival megosztotta húsvét üzenetéhez kapcsolódó gondolatait Bohn István plébános. Az atya szólt a hamis prófétákról, akik a pillanat örömét állítják szembe az örök élettel és az igazi boldogsággal.

Húsvétkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Akit nagypénteken megöltek, három napig volt a sírban és húsvét vasárnapján feltámadt. Közölünk az első és egyetlen volt, aki legyőzte a halált. Bár nyilvános működése során feltámasztott halottakat, de ők erre a világra támadtak fel, és újra meg kellett halniuk. Jézus feltámadása azonban már a túlvilágra történt. Mert bár tanítványainak valóságos emberként jelent meg, de már egy megdicsőült testben, amelyre nem voltak érvényesek e világ fizikai törvényei. Már átment a megdicsőült világba.
Mi a jelentősége mindennek? Az, hogy megnyilvánult számunkra: nemcsak ez a világ létezik, amiben most élünk, hanem van ennél egy sokkal tökéletesebb világ, az örök élet világa, amely leküzdi a halált, elpusztíthatatlan és örök.
Miért jelentős ez minden ember számára?  Azt gondolom, hogy függetlenül attól, hogy ki mikor született, milyen a bőre színe, milyen a műveltsége, kultúrája és anyagi helyzete, minden ember szeretne hiánytalanul élni. Azaz testi, lelki igényeit szeretné kielégíteni. Nem lenne szomjas, éhes, nem fázna és lenne lakása. Szeretnék és elfogadnák. Megismerhetné a világot. Amikor e javakban részesülünk, akkor mondjuk, hogy boldog vagyok. Minden ember szeretne boldog lenni. Ugyanakkor azt is felfedezzük, hogy nem minden vágyunk teljesül. Meg kell halnunk, és a szeretteinket sem tudjuk megmenteni a haláltól, őket is látjuk szenvedni. Nagyon nagy ellentmondásokkal szembesülünk. Egyrészt azt tapasztaljuk, hogy szeretnénk örökké élni ezen a világon, ahova megkérdezésünk nélkül megszülettünk, másrést ez a világ nem képes örök életet adni nekünk. Nincs esélyünk a célunk elérésére. Márpedig egy célját soha el nem érő élet abszurd, értelmetlen, fájdalmaknak és szenvedéseknek van alávetve. Éppen ezért felmerül a kérdés: ez tényleg így van? Nincs esetleg lehetőségünk arra, hogy mégiscsak örökké éljünk? Keressük ezt az örökvalóságot. Kérdéseinkre és keresésünkre ad választ Krisztus húsvétvasárnap hajnalán, amikor feltámad és bebizonyítja – történelmi ténnyel –, hogy létezik az örök élet.
Húsvét vasárnapja bizonyítja, hogy van értelme az életünknek, az élet nem abszurd, és elérheti a célját. Úgy gondolom, hogy ez minden ember számára ajándék. Ilyenkor nemcsak a keresztények ünnepelhetnek, hanem mindenki előtt ott van a feltámadott Jézus alakja. Minden embert meghív, hogy legyen a követője, ezáltal az örök élet részese. A boldogságunk tehát tőlünk függ. Bár itt a földön azt tapasztaljuk, hogy az emberi gonoszság és a saját gyengeségünk befolyásol minket, és mintha nem lenne esélyünk a boldogságra. Ám az örök sorsunk ezektől a körülményektől független, annak ellenére, hogy a világban tapasztalható  rossz megkeserítheti életünket. Aki úgy dönt, hogy elfogadja a Názáreti Jézust és követi őt, az le tud győzni minden életet pusztító erőt, hiszen Jézus megígérte, hogy mindenkit feltámaszt, aki őt elfogadja. Ezért mondhatjuk, hogy Jézusban az élet jelent meg, ami az emberek világossága. Mindenkinek saját felelőssége, hogy elfogadja-e és követi-e Jézust.
Mit tanít húsvét azoknak, akik a hamis prófétákat követik? Kik ezek a hamis próféták? Akik azt ígérik, ha hiszel, nem lesz semmi szenvedés az életedben, a hit a földi életed során minden rossztól megment téged.
Miért hamis az ígéret? Hogy erre választ adhassunk, fel kell idéznünk, miként alakult Jézus Krisztus sorsa e világban. Születésétől kezdve feltámadásáig meg kell ismernünk életének eseményeit. Amikor megszületett a betlehemi istállóban – nyomorban, szegénységben –, akkor a karácsony számára nem idillikus ünnep volt – ahogy mi ünnepeljük fenyőfával, meleg szobában –, hanem a rideg valóság. Már kisgyerekként menekülnie kellett Heródes gyilkos haragja elől. Majd következett harminc esztendő, amit rejtetten, kétkezi munkásként élt át, vállalva a szegények sorsát. A hagyomány szerint harmincévesen elkezd tanítani Isten szeretetéről, az örök életről. Nemcsak tanít, hanem embereket gyógyít, feltámasztja a halottakat, megbocsátja a bűnöket. Nagy tömeg követi, de sokan vannak, akik nem értik meg a szeretetről szóló tanítást. A zsidó nép vallási vezetői azt látják, hogy hatalmas tömeg veszi körül Jézust, aki számukra elfogadhatatlan tanítást hirdet. Ellenséget látnak benne és érlelődik az elhatározásuk, hogy megölik. A népet ellene lázítják, ami azért járt sikerrel, mert nem elégítette ki elvárásukat, nem mentette meg őket fegyveres erővel a hódító rómaiaktól, és nem biztosított számukra gazdagabb életet.
Jézus élete szüntelen küzdelem, ami a kereszthalálban végződik. Elkerülhette volna ezt a sorsot, ha megöli vagy megöleti az ellenségeit, ha abbahagyja a tanítást. Ezt azonban nem tette, mert szerette az ellenségeit is, és nem akarta cserbenhagyni a testi-lelki bajokban szenvedőket sem. Ezért vállalta a kereszthalált. Isten azonban nem hagyta el az ő Fiát, hanem harmadnapon feltámasztotta, mivel Jézus vállalta a szeretet áldozatait. Ezért lett része a feltámadás dicsőségében. Arra tanít a példája, hogy az örök életre a szeretet áldozatainak vállalásával vezet az út. Aki ezt tagadja, az hamis próféta, meghamisítja a valóságot.
Vannak olyanok is, akik halogatják a Jézus melletti döntést. Úgy gondolják, hogy majd életük végén szánják rá magukat a követésére, addig élvezik az életet. A kérdés: ha folyamatosan elutasítják Jézus követését, nem keményedik-e meg a szívük, képesek lesznek-e megtérni? Igaz, Jézus mindenkinek megbocsát, de az örök életre jutáshoz megtérés kell, és az életünk Jézushoz igazítása. E nélkül nem lehet miénk a feltámadás dicsősége.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!