Kerthelység

2010. dec 30.

A városnak egyéni kompenzációs megoldás kell

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

A távközlési cégek újradefiniált telephely-fogalmának következményei

Hat hónap telt el az áprilisi parlamenti választások óta. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy megkérjük parlamenti képviselőnket, Csenger-Zalán Zsoltot, meséljen az elmúlt fél év munkájáról, eredményeiről. Az interjú időpontjának egyeztetésekor még nem gondoltuk, hogy a parlamentben elfogadott adótörvények közül egy különösen érzékenyen érinti majd Törökbálint költségvetését és így minden polgárát. A távközlési cégek iparűzési adójának megosztásáról szóló törvény különös aktualitást adott a beszélgetésnek.

– Az interjúra készülve azt gondoltam, elsőként megkérdezem: véleménye szerint a kormány mely intézkedéseinek van a legnagyobb jelentőségük térségünk lakóinak életében. Mára ez a kérdés különös jelentőséget kapott.
– Kétségtelenül Törökbálint önkormányzatát és ezen keresztül természetesen a lakóit is nagyon érzékenyen érinti a Bóka István képviselőtársam által beterjesztett és azóta elfogadott törvényjavaslat, amely a távközlési cégek iparűzési adóját az előfizetők száma alapján osztja el az ország összes települése között. Ez Törökbálintot különösen hátrányosan érinti, hiszen a Telenor cég iparűzési adója a város költségvetésének jelentős hányadát képviseli. Amikor a törvényjavaslatot előterjesztették, őszintén szólva mindenki nagy lelkesedéssel fogadta, hiszen a távközlési cégek – és itt nemcsak a mobilszolgáltatókról, de az összes többi távközlési cégről, például a kábeltévé-szolgáltatókról, műholdas műsorszolgáltatókról is szó van – bevételeiket az egész ország területén szerzik, tehát az az igazságos, hogy az ezután fizetendő iparűzési adót is osszák meg. Ezeknek a cégeknek a jelentős része Budapesten van bejegyezve, tehát az adókiesés is elsősorban a budapesti önkormányzatoknál keletkezik. Mivel azonban a legtöbb előfizető is itt található, az új elosztás alapján is jelentős bevétel keletkezik. Törökbálint helyzete egészen más, hiszen a lakosok számához viszonyítva a Telenor által fizetett iparűzési adó a város költségvetésének sokkal jelentősebb hányadát képviseli.
– Ön mint Törökbálint parlamenti képviselője mit tudott tenni Törökbálint érdekében, illetve mit tesz most, a törvény elfogadása után?
– Már a beterjesztés után elkezdtem az egyeztetéseket az illetékes bizottságokkal, illetve a kormány tagjaival, hogy tekintettel Törökbálint különleges helyzetére, valamilyen módon enyhítsünk a keletkező nehézségeken. Meg kell mondanom, hogy nem volt könnyű dolgom. Módosító indítványomat, amely szerint a keletkező adó fele maradt volna a törökbálinti önkormányzatnál, a bizottságok nem támogatták. Mivel Törökbálinton kívül a törvény minden más önkormányzatot előnyösen érint, nem sikerült elérnem, hogy módosítsunk az eredeti elképzelésen. Parlamenti képviselőként a választókörzetem másik nyolc településén élő emberek érdekeit is szem előtt kell tartanom, ezért kénytelen voltam elfogadni azt a javaslatot, hogy Törökbálint számára valamilyen egyéni kompenzációs megoldást kell találni. Természetesen folyamatosan folynak a tárgyalások, rengeteg egyeztetésre van szükség. Innen éppen a Telenorhoz megyek, hogy adatokat kérjek a további tárgyalásokon érveink alátámasztásához.
– A törvénymódosítás szavazásakor ön melyik gombot nyomta meg?
– Selmeczi Gabriella képviselőtársammal ketten nyomtuk meg a nem gombot másik 303 igen szavazat ellenében. Ami azt jelenti, hogy nemcsak a Fidesz, de az ellenzék képviselői is támogatták a javaslatot. Ennek ellenére én nem tettem le arról, hogy Törökbálint számára egyéni kompenzációt harcoljak ki. Természetesen a város vezetése is folyamatosan keresi a lehetőségeket a károk enyhítésére. Úgy érzem, a szándék mindenképpen megvan a kormányzat részéről. Remélem, hogy hamarosan kedvezőbb kilátásokról számolhatok be.
– Eltekintve az új törvénytől, amely ilyen fájdalmasan érint minket, mi a válasza az eredeti kérdésre? Mit gondol, a kormány mely intézkedései érintik majd közvetlenül a lakosságot az elkövetkezendő hónapokban?
– Több, a családi költségvetéseket közvetlenül is kedvezően érintő törvényt fogadott el a parlament az elmúlt hónapokban, és ezt már a jövő év elején érezni lehet. Az új családi adótörvényeknek köszönhetően jóval több pénz marad majd a háztartások kasszáiban. A társasági adó csökkentése is jelentősen befolyásolhatja, pozitív irányban, a helyi vállalkozások működését. A nők nyugdíjkorhatárának szabályozása, a cafeteriarendszer adóztatásának enyhítése mind a családok terheinek enyhítését szolgálja. Emellett nagyon fontosnak tartom az új állampolgárságról szóló törvény elfogadását, amellyel régi adósságunkat törlesztettük a határokon túl élő magyarság felé.
– A parlament szinte megalakulása óta feszített tempóban dolgozik. Hogyan változott meg az élete amióta képviselő lett?
– A magánéletem gyakorlatilag elfogyott. Persze nem szeretnék panaszkodni, hiszen ezt vállaltam, a választók ezért tiszteltek meg a bizalmukkal. Hetente két-három, néha négy napon át ülésezik a parlament, és mivel nagyon fontos, többször kétharmados törvényeket tárgyalnak, ez folyamatos jelenlétet igényel. Tagja vagyok a Nemzetbiztonsági és a Külügyi Bizottságnak, illetve ezen belül egy albizottságnak is, amely az elmúlt évek visszaéléseit vizsgálja a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Emellett Zsámbék polgármestereként szűkebb lakókörnyezetem ügyeinek intézése is sok feladatot ad.
– Hogy fér meg együtt a polgármesterség és a képviselőség? Hogy jut ideje mindenre?
– A parlamentben, illetve a települések önkormányzati munkájában nagyon hasonló kérdések merülnek fel, hasonló problémákat kell megoldani. A különbség a nagyságrendekben van. Sokat kell dolgozni itt is, ott is. De az egyik helyen szerzett tapasztalatok kölcsönösen segíthetik a másik helyen folyó munkát. Nem akarom magam olyan nagy tapasztalatú képviselőtársamhoz hasonlítani, mint például Kósa Lajos, aki a képviselőség mellett Debrecen váro­sát vezeti évek óta jelentős sikerrel. De többen megmutatták már előttem, hogy ezt a két pozíciót sikeresen össze lehet hangolni úgy, hogy a két helyen párhuzamosan folyó munka inkább erősítse, mintsem gyengítse egymást.
– Végezetül mit üzen Törökbálint lakóinak?
– Azt, hogy ne keseredjenek el, bízzanak bennünk. A parlament azért dolgozik, hogy a családok terhei már a közeljövőben jelentősen csökkenjenek. Nagyon fontos munkát végeztünk el már eddig is, és még jelentős döntések állnak előttünk. Az iparűzési adóval kapcsolatos törvénymódosítással kapcsolatban pedig folyamatosan folynak a tárgyalások, és azon dolgozom, hogy mielőbb megnyugtató megoldást találjunk a város gondjainak enyhítésére.

P.E.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!