Kerthelység

2010. nov 30.

A Zimándy 11. alkalommal vihette haza a vándorkupát

Írta: admin Kategória: GYEREKSAROK

Október 10-én rendezték a városban a jubileumi, 15. Kerekdomb futóversenyt. A szervezők a két törökbálinti iskola között versenyt hirdettek, vándorkupát indítottak útjára. Minden évben az az iskola viheti haza a serleget, amelyik a létszámához képest nagyobb arányban vesz részt a futóversenyen.

Az idén a Zimándy iskola – immár 11. alkalommal – vihette haza a vándorkupát. A program kapcsán Papp Ildikó testnevelő tanárnővel beszélgettünk.
– Hogyan készülnek a futóversenyre?
– Szeptembertől rendszeresen futunk ún. iskolaköröket a testnevelés órák keretében, amelyek számát fokozatosan emeljük. Egy-egy iskolakör 1,3 kilométer.
– Nehéz a tanulókat és a támogatókat részvételre buzdítani?
– A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy vasárnap délelőtt van a verseny, de szerencsére egyre több család gondolja úgy, hogy ez egy jó, közös családi program. Együtt futnak és együtt örülnek a sikereknek.
– Tudomásom szerint a támogatók részvételi aránya is befolyásolja a verseny eredményét. Kik a támogatók?
– Osztályfőnökeink nagy része természetesnek tartja, hogy részt vegyen a versenyen, együtt fusson a gyerekekkel. A szülők és családtagok is évről évre többen jönnek el.
– Mondana néhány számadatot is?
– Összesen 330-an támogatták a Zimándy iskolát a kupáért való versenyben. Ebből 189 volt a tanuló, 22 a tanár és 119 a hozzátartozó.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!