Weiler Róbert neve biztosan sokaknak ismerős. Aki például regisztrált Törökbálint hivatalos oldalán az elektronikus Hírlevélre, az minden héten legalább egyszer találkozik vele. Sőt talán velem együtt sokan azt gondolják, hogy születése óta itt él Törökbálinton, hiszen amióta csak ismerem, látom, milyen nagy lelkesedéssel dolgozik, legyen szó akár a városi weblapról, akár a Törökbálinti Kamarakórusról.

– A két legfontosabb dolog, ami – persze a családodon kívül – Törökbálinthoz köt, az a város weblapjának szerkesztése és a kamarakórus. Kezdjük talán az utóbbival, hiszen tudom, hogy az éneklés mindig is fontos része volt az életednek.
– Igen, ez így van. Pesten születtem a VII. kerületben. Itt jártam ének-zene tagozatos iskolába is, majd felvettek a Magyar Rádió Gyermekkórusába, ahol felsőben a „tarcsi” osztályba sikerült átrakatnom magam. Pedig tényleg nagyon szerettem énekelni, de ugyanúgy szerettem focizni, biciklizni vagy éppen az osztálytársaimmal kimenni a Népstadionba egy kettős meccsre, ahol éppen Nyilasi, Törőcsik vagy Ebedli focizott. Én Vasas-drukker voltam, vagyok, nekem Izsó és Mészáros Bubu voltak a kedvenceim. Így aztán nem az a mintagyerek voltam, aki az akkori kötöttségeket jól viselte. De az biztos, hogy Csányi Laci bácsiék nagy tehetséggel és elhivatottsággal tudták megszerettetni velünk az éneklést, a kórusban való éneklést.
– Hogyan tért vissza az éneklés az életedbe?
– Tizenhat éves voltam és a Leövey Klára Gimnáziumba jártam, amikor kaptam egy levelet a KISZ Központi Művészegyüttestől, hogy új tagokat keresnek a központi kórusba. Én mondjuk kapásból a kukába dobtam a levelet, de a nagymamám kihalászta és a lelkemre beszélt, hogy legalább menjek el a meghallgatásra. Meggyőző érveket talált, miszerint a kórussal bejárhatom a világot, biztos sok csinos lány énekel ott, valamint hogy próbanapokon nála vacsorázhatok, mivel a próbaterem csak néhány percre volt a nagyiék lakásától. Így aztán elmentem, bekopogtam, beléptem és ott ült Strausz Kálmán. Egy népdalt kellett elénekelnem, én meg belekezdtem a Tizenhárom fodor van a szoknyámba – szoprán hangon, hiszen legutóbb még szoprán voltam. Mosolyogva végighallgatták a „produkciót”, majd Kálmán kérte, hogy próbálkozzak egy oktávval mélyebben. Innen rögtön az is kiderült, hogy tudom, mi az, hogy oktáv, illetve akár még basszus is lehet egyszer belőlem. A lényeg, hogy felvettek és csodálatos tizenhat évet töltöttem a később Budapesti Ifjúsági Kórusra átalakult énekkarban. Valóban nagyon sokat utaztunk külföldre, legtöbbet NSZK-ba és Olaszországba, de voltunk Hollandiában, Spanyolországban, Svájcban és Izraelben is. Énekelhettem Magyarország szinte összes híresebb koncerthelyein, és ezek is örök emlékek.
– Tartod a kapcsolatot a régi kórustársakkal?
– Igen, sőt barátságok is szövődtek, amelyek mind a mai napig élnek. Érdekes, hogy mikor abbahagytuk a kórust, majd néhány év múlva a legtöbbünk túl volt a családalapításon, elementáris erővel jelentkezett az igény, hogy ismét csináljunk egy kórust magunknak. Nos, így keletkezett tíz éve a Budapesti Stúdió Énekkar és ugye természetes, hogy a karnagyunk ismét Strausz Kálmán lett. Ő az a zenész, aki nagyon sokunk számára a kóruskarnagyot jelenti (remélem, hogy most senkit sem sértettem meg), tudása, tehetsége, a kórusban való éneklés rejtelmeinek szinte teljes ismerete számomra mind a mai napig nagyon fontos. Hogy én ilyen elkötelezett vagyok, az nagyrészt neki is köszönhető.

Életrajz
Weiler Róbert 1962. március 21-én születtem Budapesten. Okleveles közlekedés üzemmérnöki és programozói végzettségem van. Webalkalmazásokkal és honlapkészítéssel foglalkozom a budapesti 4D SOFT Kft.-nél.
1995 óta élek Törökbálinton, feleségem informatikus, lányom az ELTE hallgatója, fiam a Zimándy ötödikes tanulója.
Törökbálint hivatalos honlapjának (www.torokbalint.hu) webmestere és a Törökbálinti Kamarakórus elnöke vagyok.

– Csak a komolyzene érdekelt?
– Áh, dehogyis. Az én korosztályomnak szerintem óriási szerencséje van, hogy élőben élvezhette az Omegát, az LGT-t, a Hobót, a KFT-t vagy Koncz Zsuzsát. Ott voltam például 1983-ban az István, a király bemutatóján. Ezek az élmények és produkciók beépültek az életünkbe. Presser, Zorán vagy Bródy János koncertjeire most is el szoktunk menni.
– Hogyan kerültél az informatika közelébe?
– Győrbe jártam a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára, ahol gépjármű-üzemmérnökként végeztem. Itt már lehetőség volt belekóstolni a számítástechnika világába, tulajdonképpen itt szerettünk egymásba az informatikával.
– Munkahelyek?
– Első munkahelyem a Főtaxi szervezési osztálya volt – ahol esténként egy kis pénzkiegészítés miatt taxizgattam is –, majd a Budapest Bank számítástechnikai osztálya következett. Időközben szereztem egy programozói diplomát is. A jelenlegi munkahelyemen, a 4D SOFT Számítástechnikai Kft.-nél 1994 óta dolgozom.
– Honnan jött az ötlet, hogy weblapot készíts Törökbálintnak?
– Fontosnak tartom, hogy az ember tegyen hozzá valami pluszt ahhoz a környezethez, ahol él. Én az informatikához értek, és úgy gondoltam, hogy egy honlap fontos lehet Törökbálintnak is. Amikor az ötletet fölvetettem Turai István polgármester úrnak – nyilván annak is köszönhetően, hogy ő is informatikus vénájú ember –, azonnal a támogatásáról biztosított. Így Törökbálintnak 1999 óta van honlapja, az egyik legelső település voltunk Pest megyében.
– És te megcsináltad. Csak úgy, csupa lelkesedésből, ellenszolgáltatás nélkül?
– Hát igen. Hosszú időn keresztül társadalmi munkában csináltam a weblapot, és örömmel láttam, hogy egyre nagyobb sikere van, egyre többen használták ezt a lehetőséget az információk megszerzésére. Miután a polgármester úr már a legelején szorgalmazta, hogy minél több testületi anyag is kerüljön föl a webre, az adatok mennyisége és tartalma egy idő után már megkövetelte, hogy rendezzük az önkormányzati honlap helyzetét is. Aztán 2006-ban jött egy nagy lépés, az addig statikus honlapot átalakítottuk nagyrészt dinamikussá. Ebben az időben a 4D SOFT is átállt a webes alkalmazások készítésére, így a Törökbálint honlap fejlesztésébe is be tudtam vonni a munkahelyemet. Ma ott tartunk, hogy a képviselő-testületi üléseken is az általunk fejlesztett Törökbálinti Testületi adatTár (TTT) rendszert használja az önkormányzat.
– Hogyan kerültél Törökbálintra?
– A feleségem révén. Ide nősültem, ahogy mondani szokás. Az ő családja ős törökbálinti, a nagyszülei házában, a Herczog házban lakunk két gyermekünkkel és a kutyusunkkal.
– Miután megnősültél és ide költöztél, azonnal utánanéztél hol lehetne itt énekelni?
– Igen, pontosan így történt. A Cantabile kórusban kezdtem énekelni. A kamarakórust 2000-ben alapítottuk, most vagyunk tízévesek, október 23-án este 7 órakor lesz az ünnepi koncertünk a katolikus templomban. Az én ötletem volt a „kamarakórus” név, ezzel is sugallva, hogy ebben a közösségben a családias örömzene a legfontosabb. Talán mondhatom, hogy az anno névtelen kórusnak csúfolt énekkarból mára Törökbálint egyik legjelentősebb kulturális tényezője, civil szervezete lett.
– Közélet, politika?
– Értelmiséginek tartom magam, tehát kötelességeim vannak a társadalomban. Például a saját eszközeimmel – nem akarok nagyképű lenni, de – segíteni hazámnak, ezen belül is szűk lakókörnyezetemnek. Hiszem, hogy az a tevékenység, amit a kamarakórusnál végzünk, ezt a célt is szolgálja. Mi a muzsikával szeretnénk megmutatni a világnak, hogy milyen nagyszerű értékeket rejt az európai és ezen belül főleg a magyar kultúra. Képletesen szólva nagyon sok hamis hang vesz körül minket – elég, ha csak a televíziót bekapcsoljuk –, amelyek ráadásul olykor hangosak és agresszívak is. Bach, Mozart, Bartók vagy Kodály zenéjét megismerve nekünk és közönségünknek egyaránt nagy esélye van, hogy ezeket megkülönböztesse, kiszűrje. Ez a mi munkánk, és nem is kevés.

Perjés Erzsi