Hiába kapkodunk a napok után, lassan elmúlik a nyár! De sebaj! Készülhetünk a szüreti vigasságokra! Mostanában van a te születésnapod is! Akkor a Szűz jegyében születtél (augusztus 24.–szeptember 23.). A Szűz szeret mindent jól megfigyelni és megérteni a dolgok lényegét! Nem kedveli, ha ő kerül a középpontba, inkább kívülről szemlélődik. Aprólékos, takarékos, örömét leli a dolgok rendezettségében. Szerény és csendes. Néha talán túlságosan is az!

Zsófia

Alkonyodott. A patak menti sétány fái lassan félhomályba burkolóztak, és a kinti sűrűsödő sötétségből ők is aggódva lestek be a gyerekszoba ablakán, ahol égett a villany. Gazsi az ágyában feküdt. Arca rózsás volt a felszökő láztól. Éppen a doktor bácsi hajolt a mellkasa fölé a hallgatózó készülékével. Alaposan megvizsgálta, bekukucskált a torkába is, majd fejcsóválva így szólt:
– Hát Gazsi barátom, úgy tűnik, sikerült összehoznod egy jó kis mandulagyulladást! Ez az iskolaév is jól kezdődik! Felírom a gyógyszereidet. Lázcsillapító biztosan van itthon, de az antibiotikumot is be kellene venned, ha lehet még ma. Nem telt bele tíz perc, és Apa már a kerékpárján kifelé fordult a Pataksétányról a főútra, hogy odaérjen a gyógyszertárba, még mielőtt bezár.
– Anya mi lesz, ha Apa nem ér oda időben? – kérdezte Borika megszeppenve.
– Akkor az ügyeletes patikába kell elmennie, ami messzebb van ugyan, de nyugodt lehetsz, hogy nem jön haza gyógyszer nélkül.
– Az nagy baj lenne, ha Gazsi nem kapná meg a gyógyszerét?
– Bizony az lenne kicsim, de ez a veszély igazán nem fenyeget minket!
– Volt már olyan, hogy valaki nagyon beteg volt, és kellett volna a gyógyszer, de nem tudtak venni?
– Szerencsére mostanában már nem fordul elő ilyen, de bizony volt idő, amikor nem volt ennyire egyszerű. Közben Julika lépett be, vizes borogatást hozott lázas kisöccsének. Anya hálásan és büszkén tekintett fel nagylányára. A borogatást a beteg homlokára tette, megigazította a párnáját is. Nézte a nagylányát, aki a segítségére sietett, de az a lány, akit most látott egészen máshol élt, sokkal régebben, egy kisvárosban…
– Tudjátok, ismertem egyszer egy lányt…

Zsófia mosogatott. Bár nem tartozott a kedvenc foglalatosságai közé, tulajdonképpen nem esett nehezére. Az elmosott edények kupaca már toronyként emelkedett a szárítón, de egyik húgának sem akaródzott felemelni a konyharuhát, és nekilátni a törölgetésnek, ő mégsem zsörtölődött velük. Két bátyja keveset volt otthon, a lányok pedig még nagyon szeleburdi csitrik voltak, egyszerűbb volt hát nekilátni és elvégezni a dolgot. Tizenhárom évesen már kész háziasszony volt. A szülei, akik sokat dolgoztak és csak estefelé értek haza a munkából, gyakran mondogatták, hogy nem is tudják, mi lenne a családdal nélküle. Az iskolában is megállta a helyét, bár soha nem volt kitűnő tanuló. Eredményeit elsősorban a kitartásának és szorgalmának köszönhette. Ha egy tanárát kérdezték Zsófiáról, először mindig gondolkodnia kellett, ki is az a kislány. Egy volt a sok gyerek közül. Otthon is ez volt a helyzet, egy volt az öt testvér közül.
Teltek az évek, és az országban egyre rosszabbra fordult a helyzet. Küszöbön állt a háború. Zsófia tehetetlenül és elkeseredve nézte, ahogy a történelem vihara szétszaggatja a családját. A bátyjait besorozták, és hamarosan édesapjának is be kellett vonulnia. Zsófia éppen befejezte a gimnáziumot, de továbbtanulásról egyelőre szó sem lehetett. Hiszen az életben maradásért küzdöttek. A fiúkról és édesapjukról csak ritkán jött hír. Zsófia úgy érezte, nem ülhet otthon tétlenül. Jelentkezett a közeli kórházba ápolónak. Először nehezen viselte a szörnyűségeket, amiket látott, de idővel megedződött a szíve. Úgy, mint az iskolában vagy otthon, tette a dolgát. Egy volt az ápolók közül. Közben a front egyre közeledett a városhoz. A gyógyszertartalékok kimerülőben voltak. Aztán egy napon a várost blokád alá vonta az ellenség. Se ki, se be nem mehetett senki. Éjjelenként kijárási tilalom volt érvényben, de nap közben is életveszélyes volt az utcára merészkedni. Ebben a vészterhes időben hoztak be egy kislányt a kórházba. Súlyos tüdőgyulladása volt. Az édesanyja elkeseredve könyörgött, hogy segítsenek. A kórházban azonban nem volt már egyetlen ampulla penicillin sem. Az orvosok is tehetetlenek voltak. Ekkor Zsófiának támadt egy ötlete. Talán a közeli gyógyszertárban még maradtak gyógyszerek. A tulajdonosok elmenekültek még az ostrom előtt, hetek óta zárva volt. Zsófia nem szólt senkinek. A kórház pincéjén keresztül egy rejtett kijáraton jött ki az épületből. Sötétedett, a kijárási tilalom régen életbe lépett már. Kapualjról kapualjra osont, a falhoz lapulva haladt előre. Senki sem vette észre. Elérte a patika épületét. Ismerte a házat, mert a patikusék lánya osztálytársa volt a gimnáziumban, és volt náluk néhányszor. Sőt a patikában is körülnézhetett. Nagyon tetszett neki a rend, a pontosság, ami ebben a vegyszerszagú épületben uralkodott, és az is, hogy a készülő gyógyszerekkel segíteni, gyógyítani lehet. De most nem volt idő a régi kedves beszélgetéseket felidézni. Cselekedni kellett. A hátsó kijárathoz ment és tétovázás nélkül felfeszítette. Próbálkozását siker koronázta, mert a polcokon a penicillinen kívül még egy csomó más hasznos gyógyszert is talált.  Már csak ­vissza kellett jutnia valahogy a kórházba. Úgy érezte, a szürkeség, amely egész életében kísérte, az, hogy ő csak egy a sok közül, ez az egyszerűség sietett most a segítségére. Senki sem állította meg. Sértetlenül jutott vissza a kórházba, megrakodva a kincset érő gyógyszerekkel. A kislány lehetőséget kapott a gyógyulásra, és vele együtt még sokan köszönhették az életüket ennek a csendes, egyszerű lánynak.
Aztán vége lett a háborúnak, és Zsófia gyógyszerész lett. Sohasem ment férjhez. Idővel saját gyógyszertárat alapított, jó módban élt és sokakon segített.

Nyikordult a kertkapu, Apa jött meg a gyógyszerrel. Gazsi elszundított, a lányok pedig nyújtózkodva álltak fel, hogy fürödni induljanak. Anya megnyugodva simogatta meg kisfia arcát, hogy felébressze, hiszen még be kellett venni a gyógyszert. Apa fáradtan ült le a fotelba, és a nyitott ablakon bekukucskáltak rájuk a csillagok: a Szűz csillagképe.