Kerthelység

2010. okt 31.

Ahol mindig jó a hangulat: Munkácsy Mihály Nyugdíjas Klub

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Törökbálint egyik legpatinásabb, leggazdagabb hagyományokkal rendelkező civil szervezete a nyugdíjas klub, amelynek tagjai szinte minden városi fórumon képviseltetik magukat. Nem múlhat el úgy egyetlen jelentősebb városi esemény, hogy ne találnánk ott őket a szervezők vagy a résztvevők között. Mindig biztosan lehet rájuk számítani.

Ezt példázza az a tény is, hogy a majálison a Kerthelység munkatársait is a klub képviselői segítették ki egy hiányzó elektromos hosszabbítóval. Páczi Sándorné klubvezetővel, Békefi Jánosné kultúrfelelőssel és Marton Gyulával, a felügyelőbizottság elnökével a művelődési házban beszélgetünk.
– Milyen forgatókönyv szerint zajlik egy év a klub életében? Milyen programok vannak?
– Páczi Sándorné: Változatos programokkal igyekszünk színesebbé tenni a nyugdíjas éveket. Kötődünk egy-egy eseményhez, amelyek a tagság jelentős részét mozgósítják. A téli időszakban hat alkalommal szervezünk zenés délutánokat, nyáron pedig kirándulni megyünk vagy szalonnát sütünk, bográcsozunk. Mindenki szívesen vesz részt a munkában. A rendezvények általában az ünnepekhez kötődnek. Ilyen a szüreti lovas felvonulás, az Idősek Világnapja, a Mikulás-nap, a pótszilveszter, a farsang, a nőnap, az anyák napja. Fontos tudni, hogy ezek a rendezvények mindenki számára nyitottak. Az idei kezdés, a harmadik szüreti bál is nagyon jól sikerült. Sokan voltak és az időjárás is kedvezett.
– Békefi Jánosné: Az énekesek is kitettek magukért, végigénekelték az egész felvonulási utat, a táncosok pedig minden utcasarkon táncoltak.
– Marton Gyula: Mindannyian szeretettel várjuk a családtagokat, unokákat, érdeklődőket például az anyák napja alkalmával rendezett összejövetelre és a Mikulás bálra is.
– El is jönnek a város lakói a rendezvényre?
– Békefi Jánosné: Igyekszünk mindig újdonságokat, új fellépőket hozni. Együttműködünk a Hagyományőrző tánccsoporttal, de mi magunk is énekelünk és táncolunk is. A tánc- és énekkarunk neve Napsugaras Ősz Ének- és Tánccsoport. Pátkay László tanár úr segítségével már egy egészen gazdag repertoárt sikerült összeállítanunk, magyar, sváb, tiroli, görög táncokat tanultunk. Nagy megtiszteltetés ért minket a közelmúltban: meghívást kaptunk a Pest megyei jubiláló klubok egyesületek találkozójára, Szentendrére, ahol szintén fellépünk majd.
– Marton Gyula: Aktívan részt veszünk mindenben. Gyakran járunk fellépni, sokfelé hívnak bennünket, de a helyi rendezvények is mindig jó hangulatban telnek.
– Békefi Jánosné: Például a farsangi mulatságunkat még a fiatalok is megirigyelhetnék. Szinte mindenki jelmezben érkezik. Én legutóbb úttörő voltam. Nem nyugodtam addig, amíg a teljes felszerelést meg nem szereztem övestől, nyakkendőstől. Nagy sikerem volt. Szinte mindenki hasonló lelkesedéssel készül a rendezvényekre. Talán ezért is olyan jó mindig a hangulat.
– Hányan alkotják a klub „kemény magját”?
– Páczi Sándorné: Közel 130 fő a taglétszámunk és jó részük aktívan részt vesz a közös munkában és a szórakozásban is. Nemrég ünnepeltük megalakulásunk harmincéves évfordulóját.
A klub nemcsak a különböző programok szervezésében vállal aktív munkát, de jelentős szerepet játszik a város életében. Jó kapcsolatot alakítottunk ki városunk polgármesterével, a képviselő-testülettel, a civil szervezetekkel és a Munkácsy Mihály Művelődési Házzal, hiszen a klub itt működik. Kezdeményezői voltunk az Idősügyi Tanács létrehozásának, amely az idős egyedül élőket hivatott segíteni. Az elmúlt héten a Budapesti Semmelweis Orvos-továbbképző Akadémia Tudományos Egyesületének kérésére 30 fényképet készítettek tagjainkról, ezzel is segítve az orvos-továbbképző tudományos tevékenységét.

P.E.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!