Kerthelység

2008. aug 30.

Augusztusi ünnepek

Írta: admin Kategória: Múltidéző – hagyományok

A mélyen vallásos Buda környéki németség nyári ünnepei közül kiemelkedett Nagyboldogasszony ünnepe, amikor Szűz Mária mennybevételét ünnepli a katolikus egyház.

Ez a németek számára – akik évente több alkalommal is utaztak az ausztriai Mariazellbe, illetve más belföldi Mária-kegyhelyre – kiemelkedő Szűz Mária-kultuszuk ápolását is jelentette. Az ünnep napján, augusztus 15-én sok hívő mezei virágot vitt a templomba, hogy megszenteltesse, amelyet aztán a házban őriztek, hogy védelmet nyújtson a zivatar ellen. Ehhez a naphoz hozzátartozott az ünnepi szentmise, amikor is zsúfolásig megteltek a templomok. A hagyomány inkább az volt, hogy inkább ez a nap vált kiemelkedő jelentőségűvé, mint az augusztus 20-ai Szent István-ünnep, hiszen augusztus 15-én megemlékeztek Szent István király halála előtt a Szűzanyának tett ország-felajánlásáról. Augusztus 20-án a németek egy része részt vett a budapesti Szent Jobb-körmeneten, a korszak legkiemelkedőbb eseménye azonban kétségkívül az 1938 májusában megrendezett budapesti Eucharisztikus Világkongresszus volt, amelyen számos, Budaörsről és Törökbálintról érkező küldöttség is részt vett, így a Mária-lányok helyi csoportjai is. Ez az esemény az államalapításra való méltó megemlékezés volt, és a nemzetközi figyelem középpontjába állította Magyarországot (az ünnepségsorozaton részt vett Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Pius pápa).
Augusztus folyamán zarándokoltak a hívők a fővároshoz tartozó Máriaremetére, pihenőt tartva Budakeszin. Egész nap imádkoztak, megcsodálták azt a fát, amelynél állítólag a Szűzanya megjelent. A hozzátartozóknak búcsúfiát vásároltak, majd féderes kocsival tették meg visszafelé az utat.

Grósz András


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!