Kerthelység

2010. szept 30.

Közbiztonsági körkép a törökbálinti éjszakából

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Akár világrekorderek is lehetnénk. Hazánkban közel 10 millió ember tökéletesen tudja, hogy a rendőrségnek mi lenne a dolga ahelyett, amit most tesznek. Sőt! Hajszálpontosan tudja, hogy mi mást kellene tenniük azoknak a rendőröknek, akik őt éppen fülön csípték (szabálysértésben vagy éppen bűn elkövetésben). No, ilyenkor kell tényfeltáró, realitást ismertető képet adni. Erre teszünk most kísérletet száguldó riportereink (Pál Imre tollnok és Hopka László fotós) jóvoltából. Brecsok rendőr századostól kért és kapott engedély birtokában fotós kollégámmal beülhettünk a rendőrőrs méltóságteljes terepjárójának hátsó ülésére, hogy onnan próbáljunk reális képeket festeni.


Este hatkor 34 fokos rekkenő hőségben a rendőrőrs épülete előtt találkozunk a két körzeti megbízott ügyeletessel, Pállai Tamás rendőr főtörzszászlós és Szarvas Levente rendőrzászlós személyében. Éppen fekete szalagot kötnek szolgálati autójukra, hiszen néhány órával ezelőtt halt megy egy 30 éves kollégájuk Budapesten szolgálat végzése közben, egy akció során. Gyertyát is gyújtanak az őrs kapujában az autós ámokfutó áldozataként elhunyt kollégájuk emlékére. Nehéz sóhajukban érződik: „Talán nekik is áll egy ilyen zászló.”
A rövid főhajtás után kezdődik a munka, mert az élet nem áll meg.
Az ő illetékességi területeik a város két ellenpontján található Pistály és a Cora környéke. Elmondják: a Cora áruház a helyi „légycsapda”, vonzza a bűnöző elemeket: árcímke-átragasztók, tolvajok, zsebesek, trükkös parkoló tolvajok, gépjárműtolvajok stb. Az áruház saját biztonsági szolgálata fejlett videotechnikai eszközökkel, ügyes technikusokkal egészen jól állja a sarat. Akad munka bőven, de itt is szükség van az egyenruhásokra, hiszen végső soron nekik kell eljárniuk. Együtt megszámoljuk a videomegfigyelő eszközöket, amit most itt nem számszerűsíthetek, de higgyék el, mindent látnak, amit és akit akarnak.
A megtörtént bűncselekmények utólagos felderítéséhez is nagy segítséget nyújt a rendszer.
Amint a parkolóban cikázunk, jó szemű rendőreink kiszúrnak egy gyanús csapatot. Én nem vettem volna észre őket a sokaságban, ők viszont nagy távolságból is. Azt hiszem, ez a „szakma”. Pontos személyleírást adva átrádióznak a biztonsági szolgálatnak, akik tisztelettel megköszönik és jelzik, hogy „szárnyaik alá vették” a jelenséget, és ha kell, majd szólnak. Tovább megyünk.
Egy külföldinek a körforgalomból való kihajtóban jut eszébe érdeklődni a járókelőktől. Balesetveszélyes a helyzet, ezért félreállítják és jön az iratellenőrzés. Az EDR rendszer segítségével a járműről és személyről egyaránt pontos képet nyernek. Itt minden rendben volt, de figyelmeztetik a magyarul azért valamit tudót tettének veszélyességére, aki elnézést kérve elköszön.
Kimegyünk a lakott területen kívülre, mivel terménylopást jelentettek a környékről a gazdák. Az egyik károsult tulajdonost még éppen kint találjuk családjával (Gáspár Sándor). Látszik a rendőrökkel folytatott, szinte kollegiális beszélgetésből, hogy rendszeres a kapcsolatuk. Egyik rendőrünk kis testmozgásként elkéri a kaszát, hogy kipróbálja, tudja-e még kezelni. Úgy négyest kaphat érte. Gazduram is meg van elégedve. Kérik Gáspárékat, hogy munkavégzés közben továbbra is fokozottan figyeljék az idegeneket. A nemrég megerősített mezőőri szolgálattól is eredményt remélnek.
Besötétedik, mire beérünk a városunkba. Most az ifjúság által használt köztéri gyülekezőhelyeket keressük fel. Mindenütt tisztelettudóan köszöntik rendőreinket a fiatalok. Szinte haveri stílusban folytatódik a beszélgetés. A fiatalok elpanaszolják, hogy a környékbeliek nem nézik őket jó szemmel, mert néha bizony nehéz megállni, hogy egy-egy hangos megnyilvánulás (nevetés, élénk vita) ne hangozzék el.
Mennének ők szívesen – mondják – valami olyan közösségi helyiségbe, ahol szórakozhatnak, halkan zenét hallgathatnak, sportolhatnak. De ilyen hely nincs. Csak a nyilvános szórakozóhelyek, de hát az számukra megfizethetetlen.
Rendőreink megkérik őket, hogy amikor elhagyják a teret, tegyenek maguk után rendet, mert különben legközelebb nem biztos, hogy meg tudják őket védeni a környék lakóival szemben.
Máris készségesen ugranak fel és szedik össze az apró szemeteket és teszik zsebre, mert kukatárolót sehol nem lehet látni.
Mikor elköszönnek, vidáman kiáltják utánunk a megtanult leckét: „Igen! Tudjuk! Bármi gyanúsat látunk, azonnal telefonálunk!”
A Kazinczy utcában kivilágítatlan kerékpárost állítunk meg. Nem vitatkozik, elismeri. Most figyelmeztetéssel megússza, de a járdán kell tovább tolnia a kerékpárját.
Kissé arrébb egy kiégett helyzetjelzővel közlekedő kisteherautót állítunk meg. Vita nélkül elismeri. Figyelmeztetés. Izzót cserél.
A szolgálat végére értünk. Mindketten elmondják: szeretik, amit csinálnak, bár néha maguk sem értik, miért – az anyagiakért nem, az biztos.
Ami mégis a legjobban bosszantja őket a munkájukban: „A bűnüldözés, a rendőri munka és a másik oldalon a jog és az igazságszolgáltatás nem mindig járnak kézen fogva. Pedig kellene!”

Az éjszakai műszak
Este tíz órakor elköszönünk a „járőrtársainktól”. A szolgálati autót és „stábunkat” az éjszakai műszak veszi át, név szerint Balázs Attila rendőr főtörzsőrmester és Képes Krisztián rendőrőrmester. Az övék egész Törökbálint közbiztonsága ezen az éjszakán, bár szükség esetén azonnal kaphatnak segítséget a szomszédos települések ügyeletes járőreitől (vagy éppen ők nyújtanak segítséget, ha így szól a parancs). Ennek a szervezésnek a központja a budaörsi kapitányság.
A technikai eszközöket elnézve – járőrautó, rádiós kapcsolat, kapcsolat az országos adatbázissal, fegyverzet, egyéb eszközök – azért az megállapítható, hogy az évek során jelentős minőségi javulás történt. Rendőreink is „nem rossz” jelzővel illetik azokat.
A Cora környékére indulunk. Oda ilyenkor a szabad parkolókba kamionok érkeznek, letölteni a kötelező pihenőidőt. A gázolaj- és rakománytolvajok meg erre szakosodtak. Az alvó sofőrök tankját csendben leszívják. Egy-egy ilyen akciójuk 50-60 ezer forintot hoz a csibészeknek. A rakománylopás ettől tetemesebb kárt jelent. Már nem­egyszer értek tetten itt elkövetőket, volt, hogy három napon keresztül ugyanazokat. Beviszik, átadják az igazságszolgáltatásnak. Majd onnan előbb engedik szabadon őket, mint az elfogást végző rendőr szolgálatának ideje lejárna. Tényleg nincs összhangban a rendőr és a jog, ami bizony nagy baj!
A Cora áruházhoz felvezető út egyik kivezetőjénél a forgalommal szemben parkol egy kamion. Szólok neki, álljon már át a másik oldalra, mielőtt súlyos baleset nem lesz – mondja az egyik járőrünk. Szembe a kamionnal, a villogó használatával megáll, kiszáll.
A kamionos köszönés helyett rögtön nekiáll: Mi a f…t vele foglalkoznak? Nem jár erre senki! A bűnözőket bezzeg futni hagyják! … És egyéb nyomdafestéket nem tűrő szavak – amiket nem is idézek. Az igazoltatásnál kiderül, hogy bár a papírok rendben vannak, a tilosban való várakozásért feljelentést írnak rendőreink. Majd a lakóhelye szerinti hatóság eljár az ügyben, nem kevés büntetéssel kísérve.
Mi lett volna, ha emberi hangnemben reagál a kamion sofőrje? Alapvetően csak figyelmeztetésért álltunk meg. Ez is tanulságos!
Kissé hátrébb a Városőrség megfigyelést végző autójának személyzetét (Fischer László és felesége) köszöntjük. Jelentik: esemény nem volt, gyanú nem merült fel. Hajnalig maradnak.
Végiggurulunk a parkoló kamionok mellett. A kimerülten, mélyen alvó sofőröktől akár a rakományt is lecsatolhatnák. Most azonban sehol senki. Ma talán nem ér kár senkit.
De hát miért nem mennek ezek a potenciális áldozatok a védett kamionparkolókba? – teszem fel – mint kiderült – naiv kérdésemet.
A kamionos cégek a sofőröknek nem fizetik ki az ilyen parkolók használatának nem csekély költségét. Ezért aztán ilyen kockázatos helyek maradnak.
Riasztást kapunk! Az egyik háznál civakodás, családi veszekedés folyik. Egy erősen ittas hölgy fogad. Mint kiderült, a házban élő nagyon idős és beteg asszony felügyeletével, ápolásával bízták meg a háziak (már nem először). A szomszédok külföldről hívták haza az idős néni fiát. Megérkeztek a ház lakói és felszólították a lábán állni alig tudó asszonyságot, hogy azonnal hagyja el a házat, aminek nem tett eleget, ezért hatósági segítséget kértek. Így kerültünk mi ide. A rendőrök munkáját is akadályozza az illuminált személy. Alkoholszonda nem kell a tények megállapításához. Csak a határozott, erélyes rendőri felszólításra és a közben odaérkező rokonai kérésére hagyja el a házat. A háziak megköszönik a segítséget. Később még arra megyünk, hogy meggyőződjünk a ház nyugalmáról. Végre csend van.
A Rudák-telepen teszünk egy kört. Közel éjfél. A járőrautóban is észlelhető, dübörgő zene irányába indulunk. A közeli kocsmába jutunk el, ahol egy vidám 20-25 fős csapat mulatozik. Rendőreink határozott fellépéssel, félelem nélkül lépnek a helyiségbe. Lehalkíttatják a zenét és felhívják a társaság figyelmét a csendháborításra. Bent nem vitatkoznak, elnézést kérnek. Nem úgy kint. Egy italtól erősen megokosodott egyén fenyegető hangnemben lép fel. Ezt még éppen nem hallják meg járőreink. Ekkor elmesélem neki a sztorit a viselkedni nem tudó, hőbörgő kamionosról, mire az magába roskadva leül és a szájára teszi a két kezét.
A szórakozóhely tulajdonosát felszólítják a zárásra, majd elindulunk az Anna-hegy tetejére. Egy szervizúton keresztül lejutunk az épülő M0-s munkagödrébe. Óriási munkagépek mellett gurulunk. Több helyről személyutókból villognak: Igen! Mi is itt vagyunk és figyelünk! Ők az építő társaság őrei.
Mint megtudtuk, itt is elszaporodtak a gázolajlopások. A lehetőségek pedig adottak. Ma éjszaka viszont mégsem.
A Kazinczy utcában ismét kivilágítatlan kerékpáros. Gyalog, tovább a járdán…
Sajnos sok gond van a kerékpárosokkal, tisztelet a kevés kivételnek – mondják rendőreink. Azt hiszik, hogy ennél a közlekedési eszköznél nincsenek szabályok. Azt gondolják, mindenre a gépjárművezetőknek kell figyelemmel lenniük. Mozgásuk helye és sebessége ugyanakkor rendkívül sok veszélyt hordoz. A figyelmeztetésekre pedig sokan agresszívan reagálnak. Ezen az éjszakán agresszív törökbálinti kerékpárossal nem találkoztunk – ők voltak a kivételek.
Pistály felé gurulunk. Megállunk a benzinkútnál, amelyet az utóbbi időben két alkalommal is fegyveresek kiraboltak. Tilosban parkolni vagy éjszakázni (?) szándékozó kamiont igazítunk el. Frissítőként egy kávét veszünk magunkhoz.
Éppen indulunk, amikor találkozunk a városőrség másik autójával, benne Takács Magdolna és Sarkadi Péter ügyelőkkel. Az információk cseréje után közlik, az objektum veszélyeztetettsége miatt ők itt telepednek le a benzinkút mellett.
Rendőreink is nyugtázzák, hogy valóban óriási segítség a Városőrségünk aktív működése.
Tükörhegyen tervezünk egy kört. Éppen az alsó szekcióban autózunk, amikor sürgős riasztás érkezik rádión. Akció! Budakeszin, a Cafe Gina cukrászda alagsorában lévő diszkóban súlyos, életet is veszélyeztető fegyveres (?) tömegverekedés folyik. A helyi erők embere kér maximális segítséget a környékről, és mivel a helyzet rendkívül veszélyes, megfelelő hatósági jelenlétet és erőt kíván.
A helyszínről rádiózó rendőr hangjából és a háttérzajokból egyértelműen kivehető, hogy ennek fele sem tréfa. Szirénánkkal együtt a kék villogó lámpánk beindul, a motorok felbőgnek. Ellenőrizzük a bekapcsolt öveinket. Mivel éjjel egy körül járunk, a kihalt utcákon óriási tempóban autózhatunk. Itt inkább nem írok inkább sebességadatokat, mert nem akarok senkinek sem ötletet adni. Kérem, ne feledje a tisztelt olvasó, hogy a kék villogó használata feloldja a szabályok betartása alól a jármű vezetőjét, de a felelőssége ettől még neki is fennáll.
Mint ha a filmekben lennénk. Ilyet eddig csak kívülről láttam. Látszik, hogy sofőrünk mindent tud a jármű képességeiről, a környező utakról és a terepviszonyokról. A Tükörhegy alól úgy 4,5 perc alatt Budakeszin, a buszvégállomáson vagyunk, a tett helyszínén. Aki ismeri a távolságot és az útvonalat, az már sejtheti, mitől izzadtunk le a hátsó ülésen fotós kollégámmal.
Ott már vagy három másik járőrautó is tartózkodik és sorban állnak meg mellettünk továbbiak. A környék településeiről érkeznek. Járőreink felfegyverkezésük közben figyelmeztetnek minket, hogy a műveleti területre most ne kísérjük el őket. Kívül maradunk. Közben emberek gyűlnek oda. Aztán mentőautók is jönnek. Hordágyakon súlyos, vérző sérülteket szállítanak el. Rendőreink futva érkeznek vissza járműveikhez. Mi is beugrunk gyorsan. Kipörgő kerekkel indulunk.
Ellenőrizni kell gyorsan a környező utcákat – mondják –, mivel a garázda társaság egyes tagjai megléptek, mire kiérkeztek az első rendőrök. Szűk mellékutcákat járunk végig. Egy gyanús külsejű figurát azonnal leakasztunk. Kezek az autónk motorháztetejére, lábak szét. Motozás következik. Papírjai nincsenek, de ennek ellenére nem tűnik résztvevőnek a garázdaságban.
Közben rádión visszahívnak minket a helyszínre. Ott szúrt és vágott sebbel sérülteket szállítanak a mentők. Mint kiderült, késekkel, szamuráj kardokkal vettek elégtételt a garázdák.
Míg oda voltunk, folytak a helyszíni kihallgatások, ami aztán új helyzetet teremtett. Már közel sem biztos, hogy garázdálkodó idegenek jártak a diszkóban. Egyelőre úgy fest, az áldozat volt az egyik fő garázda. Minden korábbi állításnak az ellenkezője kezd igazolódni, meg annak is az ellenkezője. Ember legyen a talpán, aki a sok ellentmondó tanúvallomás között el tud igazodni.
Nos, ezt az embert nevezik a rendőrségen nyomozónak. Az akció parancsnoka aztán úgy dönt, hogy a gyanúsítottakat elszállítják további kihallgatásokra.
Egyik rendőrünk egy ilyen alaposan gyanúsítható egyént kísér be. Tőlünk elköszön. A másik járőrünk visszaszállít minket a törökbálinti rendőrőrs elé, ahol elköszönünk. Közben az ég alja enyhén világosodik kelet felé. Itt a hajnal. Az éjszakai műszak még reggel nyolcig tart. Lesz, mit kipihenjenek a fiúk holnap – azaz ma. Pedig szerintük ez egy nyugalmas éjszaka volt.
Immár saját járművünkön, hazafelé autózva szinte egyszerre kimondva állapítjuk meg, hogy jó, hogy a mi városunkban nincs diszkó!
Jól tudom, ennek megítélésében nem mindenki osztja a nézetünket. A fiatalabbak közül sokan biztosan nem. Ugyanakkor a tények sajnos minket igazolnak. Emlékszünk még az egykor rettegett törökbálinti diszkó sorozatos botránykrónikáira?
Mondanám én szívesen: miért is ne legyen diszkó, ahol szórakozhatnak gyermekeink.
De azt hiszem, meg kell várnunk egy olyan világot, amikor nem az erőszak, az erőfitogtatás, az alkoholtól vagy tudatmódosító szerektől való befolyásoltság lesz a belépő az ilyen helyekre. Amikor kultúremberek kulturált szórakozása lesz.
Ezekre az időkre azonban még várnunk kell (reméljük, nem sokat). Addig is sok munka hárul rendőreinkre, a helyi rendőrőrsünkre, élükön Brecsok rendőr százados úrral.
De a legtöbbet mi magunk tehetjük az új generáció nevelésével, a rájuk figyeléssel, mert egykor ők lehetnek a jövő biztonságának alapjai vagy hiányának elszenvedői, netán elkövetői. Ha pedig bezárkózó, struccpolitikát próbálunk folytatni a negatív kihívásokkal szemben, a problémákat csak elmaszatoltuk, a megoldásért semmit sem tettünk és továbbra is csak potenciális áldozatok lehetünk.

Pál Imre



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!