Pedig egyeseknek nagyon fájt a foguk a Scheiblinger boltra, lakóházra. A sváb vagyon kellett akkoriban oly sok gazembernek – s nem számított, milyen áron… Olyannyira, hogy a torbágyi székhelyű V. számú járási igazoló bizottság öt tagja – köztük sajnos törökbálintiak is – elhatározták, hogy nagyapáméknak márpedig családostól Németországban a helye.

Ennek érdekében többek között azt is határozatba hazudták, hogy nagypapa hitlerista szervezet támogatója volt, mert 1942-ben pár hónapig német gyermek ellátásról gondoskodott… Nagyapáék azonban nem hagyták annyiban, s minden lehetséges jogorvoslati lépést megtettek ennek elkerülése érdekében. Az alábbiakban a birtokomban lévő eredeti dokumentumokból következnek szó szerinti idézetek.

„Fellebbezés a 20197/1945 B.M.I.1. szám által kijelölt V. számú járási igazoló bizottság 418/1945 számú határozata ellen. 1945. X. 19.

Belügyminiszter Úr!
Az V. számú járási igazoló bizottság aug. hó 25.-i tárgyaláson hozott határozata, elsősorban pedig ezen bizottság ügyemben való illetékessége ellen, tisztelettel benyújtom

f e l l e b b e z é s e m e t.

A 3820/1945 M. E. számú rendelet az 1710/1945. M. E. számú rendelet 2. §-ának  5. pontja alá eső személyekre vonatkozó intézkedésekről szól és annak 3. §-a kimondja, hogy a nemzethűség vizsgálata e községeknek minden az 1710/1945. M.E. számú rendelet 2 §-ának 5. pontja alá eső 16  évnél idősebb lakosára kiterjed. Az említett § 3. pontjában fasiszta németekről van szó. Miután én és családom magunkat mindenkor magyar anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek vallottuk, sem én, sem pedig családom egy tagja nem volt soha semmiféle fasiszta pártnak vagy a Volksbund-nak tagja, engem mint magyar embert az említett járási igazoló bizottság igazolás alá nem vonhatott. Birtokomban van a magyar Központi Statisztikai Hivatal hiteles igazolása, amelyből kitűnik, hogy az 1941. évi népszámlálás alkalmával, de ezt megelőzőleg minden alkalommal kitöltött számlálólapon úgy én, mint feleségem, valamint két kiskorú gyermekem magunkat magyar anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek vallottuk. Ezen igazolás egyszerű másolatát csatolom. Igazolni tudom továbbá Mária nevű leányom eredeti gymnásiumi értesítőjével, hogy nevezett magát mindenkor, így 1937-ben, de 1941-ben is magyar anyanyelvűnek vallotta. A járási igazoló bizottságnak az a megállapítása, hogy József nevű gyermekem a törökbálinti r. kath. elemi fiúiskola 1937–1938 tanévről szóló anyakönyvi naplója szerint német anyanyelvűnek van feltüntetve, nem szolgálhat alapul nemzetiségem megállapításánál, mert ugyanez a járási bizottság megállapította Käufler Mihály és dr. Felkai Ferenc ügyével kapcsolatban, hogy annak idején a törökbálinti elemi iskolákban az anyanyelv feltüntetésénél különféle visszaélések történtek. Arról, hogy az én József nevű gyermekemet német anyanyelvűnek írták be, tudtomon és akaratomon kívül, én nem tehetek. Arra, hogy József nevű gyermekem is mindenkor magyar anyanyelvűnek és magyarnak tekintettem, a legjobb bizonyíték, hogy gyermekem gymnásiumi értesítőjében 1940-től 1944-ig mindenütt magyar anyanyelvűként és magyar nemzetiségűként szerepelt, miután annak vallotta magát és az anyanyelv vallását sem a budafoki áll. gymnásiumban, sem pedig a budapesti Rákócziánumban senki meg nem hamisította. Ha én és családom 1940-ben, 1941-ben a német győzelmek és a Magyarországon a legnagyobb mértékben dúló németesítő propaganda idejében büszkén tekintettük és vallottuk magunkat magyarnak, akkor el sem képzelhető, hogy éppen egyik kiskorú gyermekemet 1937-ben német anyanyelvűnek jelentettem volna ki. Fenti állításaimra vonatkozó okiratok eredetiben mind kezeim között vannak.
Minthogy fentiek alapján nem kétséges, hogy nem vagyok az 1710/1945 M.E. számú rendelet hatálya alá eső fasiszta német, de még csak német sem, a járási bizottság ügyemben illetéktelenül járt el és ezért tisztelettel kérem határozatának hatályon kívül való helyezését.
Ezen határozat szerint én a hitlerista szervezetnek támogatója voltam, mert 1942-ben pár hónapig német gyermek volt nálam. Ez a gyermek (…) nevén volt nyilvántartva, neki adták ki, ő is vállalta, hozzá utalták át a tartásdíj összegét, nevezett azonban elfoglaltsága miatt kötelezettségének megfelelni nem tudott, a gyermeknek nem főztek rendesen és azt kiskorú leányom megsajnálta, elhozta hozzánk és mi emberi részvétből kosztoltuk. Ha ezzel el is követtem valamelyes bűnt, semmi esetre sem olyant, amely magyar nemzetiségem akaratomon kívül való németre változtatását vonhatná maga után.
Nemcsak ezt a német gyermeket támogattam, hanem ennél sokkal nagyobb mértékben támogattam anyagilag a magyar gyermekeket és ugyancsak kislányom vette pártfogásába Vincze Valéria kötönypusztai magyar leányt. Támogattam továbbá az üldözötteket. Élelemmel láttam el őket, akkor, amikor ez a legnagyobb kockázattal járt. Erről számtalan üldözött tanúskodik. (Ádám Miksa, Bp. Thököly út 16., Goldner Gyula, Törökbálint, Glück József, Bp. Eötvös utca stb.) Magyarságomat még alátámasztja az a körülmény is, hogy a törökbálinti magyar kaszinó tagja voltam.
Fentiek alapján tisztelettel kérem a járási igazoló bizottság határozatának megváltoztatását, illetve hatályon kívül való helyezését.

Tisztelettel
Scheiblinger József”

„Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye…
miniszteri biztos
462/Ámb-1946.

„ Igazolom, hogy Scheiblinger József, Scheiblinger Józsefné, szül. Schifferrel Borbála, ifj. Scheiblinger József és Scheiblinger Mária törökbálinti /Fő u. 23. sz. alatti/ lakosok, a 12.330/1945.M.E. és a 70.010/1946.B.M. sz. rendeletek értelmében nem kötelesek Németországba áttelepülni.
Bia, 1946. évi február hó 23-án.
/Dr. Benczur József/
áttelepítési miniszteri biztos.”

Mit tehetnék hozzá mindehhez? Talán ennyit még: nagypapát már a gyűjtőtáborban érte a felmentés. Akkor még nem tudta: hamarosan negyven év bolsevik rémuralom kezdődik, s kitelepítés nélkül is elveszik mindenüket…

Scheiblinger Péter