Kerthelység

2010. aug 30.

Szent István király ünnepén

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Szabadság, béke, igazság:

magyarok országa

„Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék.

Minden nép a saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen” – mondja szent királyunk fiához szólva az Intelmek egyikében. Oka, s minden erkölcsi és hitbéli alapja megvolt ahhoz, hogy így, ilyen előremutatóan – és kortársai közül egyedülállóan – fogalmazzon vagy fogalmaztasson.
A magyarságnak a keresztény hitvilággal és értékrendszerrel történő szoros összefonódása, noha sok tekintetben elvitathatatlanul István király nevéhez köthető, nem hirtelen jött, minden előzmény nélküli történet.
A keresztény magyar királyságot Istvánnak volt mire megalapoznia.
Ahogy a korabeli magyarság sem gyökértelen, néhány évtizedes nemzetként élt a Kárpát-medencében: az avar, a hun népekkel rokonságban lévő magyar törzsek (és ilyen módon törzsszövetségek) művelt, kiérlelt tudású, harcos, bátor, öntudatos népességet alkottak. Ennek köszönhetően az István előtti évszázadban, a fejedelmek korában e magyar törzsszövetség katonai ellenőrzése alatt tartotta egész Nyugat-Európát. S épp István király maradandó alkotásának alaptisztasága érdekében érdemes e helyütt is leszögezni: nem kifejezetten kalandozó-zsákmányszerző célú hadjáratokkal „sarcolták” a kontinens korabeli népeit, hiszen az akkori magyarok semmivel sem voltak szegényebbek, szükséget szenvedőbbek, mint a germánok, frankok vagy itáliaiak.
Annak a társadalmi fejlődésnek pedig, amelyen a magyar nép eközben átment, nyilvánvalóan voltak politikai kísérőjelenségei is. Azokban a századokban a politika, pontosabban a politikai ideológia az egyház és a vallás nyelvén szólt az emberekhez. Ennek egyik sajátos kifejeződése, hogy a nem barbár, nem nomád, hanem a feudális, európai, keresztény társadalom gyűjtőfogalmaként az „Európa” és a „Christianitas” (keresztény) kifejezéseket használták, gyakran egymás szinonimájaként. Az is valószínűsíthető, hogy a magyarság a kereszténységgel, mint vallással, még a Kárpát-medencébe érkezése előtt megismerkedett. S ez nem is lehetett véletlenül, hiszen azt a társadalmi, gazdasági, életformabeli átalakulást, amelyet népünk azokban az időkben átélt, s amely végső soron lehetővé tette a viszonylag többségi akarattal támogatott, kevéssé erőszakos beilleszkedését az európai, feudális államalakulatok sorába, már leginkább ez a hit, a keresztény tanítás mint értékrendszer vezette és tükrözte.
Ezt a megalapozottságot erősítette tovább – nyilvánvalóan szükségszerű, okos megfontolásból – István apjának, Gézának tevékenysége is. Még akkor is, ha Gézánál a kereszténység gondolata eleinte talán inkább politikai, fejedelmi (királyi?) és dinasztikus célokat szolgált, mintsem hitbéli eltökéltséget. Mindez semmit nem von le abból a fundamentumteremtő elhatározásból, hogy Géza beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit. E bajor papok egyike keresztelte meg fiát, Vajkot is, aki így a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta.
Az ifjú István vallásos nevelésének elmélyítése már a Prágából érkező Adalbert püspök feladata volt, aki – miután megbérmálta – gyakorlati és elméleti szempontból is nagy hatással volt rá. Később ő közvetítette (995-ben) az István és Gizella között létrejött házasságot. Bizonyára Adalbert tevékenységének is köszönhető, hogy amikor a fiatal trónörökös apja halálakor, 997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és a vallásos világnézet már visszavonhatatlanul megszilárdult benne.
Ellenfeleinek (Koppány, Ajtony) legyőzésével megteremtette annak a lehetőségét, hogy az ősök által előkészített társadalmi alapokon elkezdje annak a felépítménynek a megvalósítását, amely még napjainkban is áll; mi a hazánknak nevezzük, mások pedig úgy mondják: Magyarország.
István államépítői munkásságának, államférfiúi nagyságának köszönhetően a megszilárduló új rendben az 1000. év karácsonyán, a szimbólumokra a mi korunknál jóval érzékenyebb világban, jelképiségén túl, a hatalmi helyzetet is meghatározó eseményre került sor. Mindaz, amit a síkságokon, a nomád életforma mellett megindult gondolati és hitvilági átalakulás felvezetett, s egy keleti íjfeszítő nép Kárpát-medencébe való hazatérése megérlelt, István királlyá koronázásában nyerte el formai és tartalmi betetőzését. Az István király által alkotmányában, szerkezetében, kiterjedésében és történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország a keresztény világ előretolt bástyája lett, s hosszú századokon keresztül védte is azt, mindenféle ellenséggel szemben.
Egyházszervezői tevékenységét nagymértékben segítette az a pápától kapott apostoli kiváltság, amelynek alapján püspökségeket alapíthatott, egyházi főméltóságokat nevezhetett ki. De a keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban templomot építtetett. Eltökélt, lelke mélyéből fakadó őszinte vallásosságát jól példázza, hogy uralkodásának minden esztendejében hivatalát a templomban egy szentmise idejéig letette, azt jelezve ezzel, hogy azt csak kölcsön kapta, s hogy királyi hatalmát népe javára Istennek áldozza.
Mindezek jegyében Szent István alkotásáról elmondhatjuk: nem egyszerűen államformát hozott létre, hanem olyan alapra helyezte a nemzet életét, amelyet csorbíthatnak ugyan, de el nem pusztíthatnak a történelmi viharok. A keresztény erkölcs, a szabadság, a béke és az igazság elválaszthatatlanok országunktól.

Hajdu Ferenc
alpolgármester



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!