Gyengélkedés után erőgyűjtés a torzóhoz

Az Első Kör Alkotó Csoport korelnökével, Hadik Gyulával márciusban kellett volna beszélgetnünk, miután átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Ám hiába kerestem, P. Boros Ilonától, a kör elnökétől tudtam meg, hogy Gyula bácsi egészsége gyengélkedik, ezért csak most, nyár derekán sikerült találkoznom a művésszel, aki otthonában fogadott.

Gyula bácsi a jellegzetes hatalmas fehér szakállába burkolva mosolyát, botra támaszkodva a kertben várt, hogy betessékeljen a szobába, ahol a meghitt békebeli hangulatban az alkotásai fogadtak. A szobrász a bánsági Nagykikindán látta meg a napvilágot 1925-ben. A szerető anyai gondoskodás életre szóló tartalékkal töltötte fel a kis Gyulát. Arra kértem házigazdámat – miközben menye friss teát töltött a csészéinkbe –, hogy a beszélgetésünket kezdjük a szülőhelyénél. A művész úgy fogott bele élettörténetébe, mintha tegnap, és nem több mint nyolcvan esztendeje történtek volna az események. Amint egyre jobban beleélte magát az elbeszélésbe, úgy elevenedett meg szemében a tűz és gyakrabban koppant a járását segítő bot vége a földön, nyomatékosítva mondandóját.

A halálmadaraktól Szegedig

Azt mondják, halva születtem – emlékezett Gyula bácsi, innentől az ő szavait idézem. Az orvosunk még kamasz koromban is hátba vágott és nevetve mondta: nekem köszönheted, hogy élsz. Jó gyerekkorom volt, szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Hétévesen megtört a felhőtlen időszaka az életemnek, tüdőbeteg lettem. Annyira válságos állapotba kerültem, hogy a város mind a négy orvosa ott volt mellettem. A lázam állandóan negyven fok felett volt. Emlékszem, az orvosok halálmadárként ültek az ágyam körül, eldöntve, hogy nincs segítség. Anyám tömött, mint egy libát. Rengeteg csuka­májolajat adott, amit azóta nem szeretek. Mint abban az időben a gyerekek, én is szarvasbőr tiroli nadrágot viseltem. A sok jó ételtől úgy meghíztam, hogy egyik alkalommal, amint lehajoltam, végigrepedt az ülepemen. A családom akkor kezdett megnyugodni, hogy van remény a felépülésemre. Az alsós iskolaéveimet Nagykikindán jártam. A mai napig nem venni észre az akcentust, amikor szerbül beszélek.

Joghallgatóból lőszergyári segédmunkás

Szegedre a délvidéki magyar gyerekeknek létrehozott Szent Gellért Kollégiumba kerültem. Onnan Pestre jöttem jogot tanulni. Régen úgy volt, hogy egy tisztességes család sarjának tisztességes pályát kellett választania. 1946-ban, a háború után nem folytattam a jogi tanulmányokat, hanem beiratkoztam a bölcsészkarra, ahol Gerevichtől tanultam művészettörténetet. A rákövetkező évben pedig beiratkoztam a Képzőművészeti Főiskolára is, ott Stróblnál tanultam. Negyvennyolcban már nem engedték, hogy valaki két felsőfokú intézménybe járjon, ezért abbahagytam az egyetemet. A főiskoláról 1949-ben tettek ki, elmentem a diákbizottsághoz megtudakolni, miért kell mennem. Nem tudtak magyarázatot adni, akkor Stróblhoz, a mesterhez fordultam, aki annyit mondott: fiam, borzasztó, ami itt zajlik. Kitűnő előmenetelem ellenére nem engedtek beiratkozni a következő szemeszterre, és még csak választ se kaptam a miértre. Akkortájt akinek három hétnél tovább nem volt munkahelye, elvitték kényszermunkára. Erre nem vágytam, ezért elmentem dolgozni a törökbálinti Prékóhoz, azaz a 7038-as számú titkos fegyverüzembe. Ott tíz évet húztam le. Huszonhét évesen megnősültem, így költöztem ebbe a törökbálinti házba, ahol ma is élek. Úgy mondták ezt a helyiek: benősült a házba. A feleségem rokonai svájciak voltak. A háború után Svájcban sem fonták kolbászból a kerítést, sokan útlevéllel nekivágtak a nagyvilágnak, és letelepedtek. Anyósom évtizedekig Dunántúlon élt egy lelkész feleségeként, majd ide költözött a testvéréhez. A munkám annyiban volt jó, hogy 24 órás műszak után két napig otthon lehettem. A pihenő napokat használtam ki, hogy restauráljak és bedolgozzak az Alap Stúdióba. 1953-ban megszületett András fiam. 1956-ban találkoztam Vígh Tamással, aki gipszöntési és faragási munkákat ajánlott, én pedig örömmel fogadtam a lehetőséget, akárcsak később Martsa István megkeresését, akinek szobrokat kellett nagyítani. Ezek a munkák tartottak életben. András szerencsés volt, mert jól tanult és az osztálynaplóban az édesapja foglalkozása rovatban az állt „sm” (segédmunkás), ezért a tanárai mindig büszkélkedtek vele, hogy lám-lám még egy „ilyen” embernek is lehet rendes gyereke.

A kibontakozás

Rokoni segítségnek köszönhettem, hogy 1963-ban bejárhattam Nyugat-Európát. Eljutottam Németországba, Franciaországba, Hollandiába, Belgiumba, Olaszországba, Ausztriába és Svájcba. Az első önálló kiállításomat 1965-ben a Moszkva téren, a kerületi nőtanács épületében rendezhettem. Ott kiállítottam néhány kisebb márványszobrot és a magyar festők portréját gipszből mintázva. Attól kezdve rendszeresen állítottam ki egyénileg és csoportosan. Legutóbb 2007-ben a Dióskertben leplezték le az ’56-os emlékszobromat. Ezt egy Budaörsön kiirt pályázatra szántam. A pályázat eredményét levélben küldte ki a hivatal, miszerint senkinek a pályaművét nem fogadta el a zsűri, ezért a pályázat eredménytelen. Pikantériája a dolognak, hogy mellékelték a zsűri jegyzőkönyvét, amelyben az állt: a zsűri Hadik Gyula alkotását fogadta el megvalósíthatónak. Így lett dísze a Dióskertnek, ami nem kellett Budaörsnek.

Az erőgyűjtés

Gyula bácsi „mindenevő”, azaz nem kötődik egyetlen anyaghoz sem, vagy inkább azt mondhatni, mindegyiket szereti. A gipsztől az agyagon, a fán keresztül a márvány, a kő és a fémek egyaránt közel állnak hozzá. Azt mondta, mindegy, hogy mivel dolgozik az ember, a lényeg, hogy a választott anyaghoz illeszkedjék az alkotás. A napjairól kérdezve inkább mérgesen, semmint elkeseredetten mondta.
Betegen telnek a napjaim, bottal járok, mert bizonytalan a járásom. Az idén már kétszer voltam kórházban, az egész nyaram ráment a gyógyulásra. Az első alkalommal, mielőtt kórházba kerültem, naponta többször elestem, hiányzott az egyensúlyom.  A második alkalom óta botra támaszkodom, de szeretném elhagyni, mert dolgozni akarok, és zavar a munkában. A kórházban megpróbáltam rajzolni, de nem akart összejönni. Amikor felpanaszoltam a doktornak, megnyugtatott, hogy ez csak a gyógyszerek miatt van. Amikor hazaengedett, akkor gondoltam, kipróbálom: tényleg a gyógyszerek okozták-e a galibát vagy megbuggyant az agyam. Egy önarcképet rajzoltam a Csiliben meghirdetett kiállításra. Megnyugtattak, egyelőre nincs semmi baja az agyamnak. Sajnos még a kertbe nem jutottam ki dolgozni, pedig ott faragom a szobraimat. Még kevés az erő, gyakran kell ledőlnöm napközben. Tavaly a barátaim segítettek felállítani egy nagydarab követ, amit meg kellene faragnom, de egyelőre gyűjtöm az erőt.
A beszélgetés után Gyula bácsi kikísért a kertbe, megmutatta a helyet, ahol faragja és mintázza a szobrokat. Amikor megálltunk a tavaly felállított kőtömb előtt, hosszan nézte. Rákérdeztem, látja-e, ami benne van?  Elmosolyodott, majd mutatta és mondta: „Persze, egy torzó!”

Egyéni kiállítások
1965    II. kerületi Nőtanács
1970    VI. kerületi Hazafias Népfront Klubja, Budapest
1972    Horváth E. Galéria (Jánossy Ferenccel), Balassagyarmat
1973    Forradalmi Múzeum, Szombathely
1974    József Attila Művelődési Központ, Salgótarján
1975    Kemenesaljai Művelődési Központ, Celldömölk
1984    Munkácsy Múzeum Művelődési Központ
1988    Törökbálint; Erzsébetvárosi Galéria, Budapest;
Galerie zur Hofstatt; Gipf-Oberfrick (CH);
Galerie im Altstadthimmel, Bázel
1990    Apátsági Könyvtár, Pannonhalma
1992    Művelődési Ház, Zsámbék
1993    Duna Múzeum, Esztergom
1998    Falumúzeum, Törökbálint

Válogatott csoportos kiállítások
1971    Új művek, Műcsarnok, Budapest
1972    Állami vásárlások, Műcsarnok, Budapest
1978    Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest
1979    9. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat,
József Attila Megyei Művelődési Központ, Salgótarján
1984    Pest megyei tárlat, Szentendrei Képtár, Szentendre
1988    Józsefvárosi Galéria, Budapest
1990    Találkozások, Vigadó Galéria, Budapest
1993    Építészet érméken, OMF
1994    Tavaszi Tárlat, Petőfi Csarnok Kisszobor ’94,
Vigadó Galéria, Budapest,
Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest
1996    VIII. Szolnoki Képzőművészeti Triennálé,
Szolnoki Galéria, Szolnok
1997    Határesetek, Budapest Galéria, Budapest
Magyar Szalon ’97, Műcsarnok, Budapest
Idolok és bálványok, Jazz Galéria, Budafok

Köztéri művek
1969    Ady Endre, Szekszárd, Széchenyi u.
1978    Nagy Iván, Balassagyarmat, Palóc Múzeum
1983    Julianus barát, Esztergom, Városháza
1990    Walla József, Törökbálint, Walla tér
1997    Pihenő asszony kecskével, Törökbálint, Vár tér
Anyaság, Mataruska Banja, Park

Művek közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
Városi Galéria, Nyíregyháza

Díjak
2002    Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
2008    Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje