Idén új tagokkal bővült a törökbálinti csapat
Német testvérvárosunkban évente megrendezik a városi ünnepséget, amely leginkább a mi majálisunkhoz hasonlít. Egyesületek, nemzetiségi csoportok állítanak standokat és kínálnak ételeket, italokat a rendezvény látogatóinak, emellett színvonalas programokról, versenyekről gondoskodik a város. A kétnapos ünnepségen évről évre részt vesznek a törökbálintiak is. A július 12–13-án tartott rendezvényről Megyaszainé Mámmel Magdalenával, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnökével beszélgettünk.
– Mióta járnak a törökbálintiak a süsseni nyári rendezvényre?
– Az ötlet, hogy kimenjünk, 1998 nyarán merült föl először a Stadtfesten sétálgatva Helter Ferivel, az NKÖ akkori elnökével. 2001-ben voltunk első alkalommal, a meghívás egy esztendővel korábbról származott, 2000-ből, a millennium évéből. Ekkor ugyanis nagyszámú német küldöttséget láttunk vendégül, hiszen az év egyben a még 1990-ben kötött első kapcsolatfelvételi megállapodás aláírásának jubileuma volt. Látogatásuk kapcsán felvetődött, hogy viszonzásként mi is népesebb csapattal utazzunk a következő évben a testvérvárosba. Aztán az is hozzá járult a döntéshez, hogy 2001-ben ünnepelte Süssen várossá válásának ötödik évfordulóját. Maga a Stadtfest 1996 óta van náluk, így emlékeznek meg a városi rangot jelentő dokumentum átvételételéről.
– Hivatalosnak minősülnek ezek a látogatások?
– Abban az értelemben nem, hogy nem minden esetben kíséri a csapatot Törökbálint Város hivatalos küldöttsége. Polgármesterünk is csak háromévente látogat el a rendezvényre. 2005-ben hivatalos látogatás volt, ugyanis ekkor ünnepeltük a két település kapcsolatfelvételének 15. évfordulóját. Több kulturális csoporttal is képviseltettük magunkat, a polgármester két alkalommal beszédet mondott, és egy emlékművet is felállítottunk. Süssen erre az alkalomra meghívta Törökbálint másik két testvértelepülésének (Székelyudvarhely és Bük) vezetését. Szász Jenő, akkori udvarhelyi polgármester jelen is volt az ünnepségen. Az idei nem volt hivatalos látogatás, Wolfgang Lützner süsseni polgármester Turai Istvánt és feleségét, valamint engem hívott meg.
Törökbálint–Süssen: egy partnerkapcsolat története
A Törökbálint és Süssen közötti patronálási szerződést 1990. június 16-án Gigler József tanácselnök és Karl Müller alpolgármester írta alá. A két település kapcsolata azonban nem ekkor kezdődött, hanem akkor, amikor a hazájukból, Törökbálintról elűzöttek, kitelepítettek egy csoportja, 260 polgár 1946 februárjában Süssenbe érkezett.
A kitelepített polgárok a sváb emberek szívósságával kezdték felépíteni maguknak és családtagjaiknak Süssenben otthonaikat. A háború sújtotta Németország ekkor még nem a legszebb arcát mutatta, mind a gazdaság, mind az emberi tulajdonságok terén. Elűzött honfitársaink azonban kitartó szorgalommal elérték, hogy lassan befogadják őket, a messziről jött „Ziegeuner” embereket. Már a 40-es évek végén kapcsolatokat kezdtek keresni az itthon maradottakkal. Először dr. Léber Lajos – Törökbálint szülötte – vette fel a kapcsolatot az akkori törökbálinti vezetéssel, hogy a szétszakadt családokat egyesítse. A 60-es évek elején elindult egy folyamat, amelynek eredményeként családtagokat engedtek ki Németországba, és Süssenből is jöttek haza látogatóba rokonok.
A szervezett látogatások először a két település egyházközségei és egyesületei között kezdődtek el. Ez az egyházközségek részéről Süssenben Kilian Höhnle atyának, Törökbálinton dr. Pelsőczy Ferenc plébánosnak köszönhető. A további kapcsolatok kialakítása a Lendvay Károly Kórus elnökének, Nagy Józsefnek, Süssenben Gelmár Mihálynak, a Magyarországi Németek Helyi Egyesülete elnökének az érdeme. A zene összeköt – ezt a gondolatot igazolja a Lendvay Károly Kórus és a Liederkranz Germania közötti, 1982 óta fennálló szoros barátság. A példát követte a TTC Törökbálint és a VfR Süssen futballcsapat 1991-ben. A hivatalos partneri együttműködésen kívül a kulturális egyesületek is szorosra fonták kapcsolataikat: emlékezetesek a Hagyományőrző Tánccsoport és a Schwäbische Albverein vagy a törökbálinti Grossturwaller Musikanten és a Süsseni Zeneiskola Zenekar látogatásai. A német–magyar kapcsolatok fejlődése ösztönözte a Johann-Georg Fischer Iskola akkori igazgatóját, Josef Zeisst – akinek a szülei Törökbálintról származnak –, hogy a tanulók cserelátogatását kezdeményezze a törökbálinti Zimándy iskolával.
A Magyarországi Németek Helyi Egyesületének néhai elnöke, Gelmár Mihály és a jelenlegi elnök, Markus Czinszky, valamint az egyesület tagjai a partnerkapcsolathoz különleges értéket adnak: a régi hazához való kötődést elhozták és elterjesztették az új hazában. Elérték, hogy érdeklődés és megértés ébredt azokban az emberekben is, akiknek semmilyen személyes kapcsolatuk nincs Törökbálinttal. Múltbeli tevékenységükkel és az utóbbi években a törökbálinti ünnepségek látogatásával a kapcsolatok folytonosságát biztosítják. Ebben a munkában a Törökbálinti Német Kisebbségi Önkormányzat és a Sváb Egyesület a legfőbb támaszuk.
A törökbálinti református templom építéséhez nemcsak fizikai munkával, hanem komoly anyagi segítséggel is hozzájárultak a süsseni polgárok. A támogatási okmányok aláírása óta már mindkét oldalon változás történt a települések vezetésében. Gigler József és Elek Sándor után Turai Istvánt választották meg polgármesternek Törökbálinton. A Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke változatlanul Megyaszai Zoltánné Mámmel Magdolna. Süssenben Wolfgang Lützner vette át a hivatalt Rolf Karretől, aki Martin Bauch után volt polgármester.
Mindnyájan hozzájárultak – a választott képviselő-testületek támogatásával – a patronálási kapcsolatok kialakításához és ápolásához. Magától értetődő kedves szokássá vált, hogy a településen történt fontos események alkalmával meglátogatták egymást. A Törökbálinti Falumúzeum építéséhez a Hermann-Niermann Alapítványtól kaptak támogatást, ez az akkori polgármesternek, Rolf Karrernak köszönhető. Ezenkívül fotókiállításokat rendeztek, és a település-fenntartó dolgozók, a törökbálinti Ein Herz für Kinder Kétnyelvű Német Óvoda és a süsseni óvoda óvónői és a közigazgatási gyakornokok sűrűn látogatják egymást.
– Azt tudjuk, hogy a kintiektől igen sok segítséget kapott az elmúlt években a csapat. Így volt ez az idén is?
– A Magyarországi Németek Süsseni Egyesülete évről évre valóságos motorja a kinti működésünknek. Nélkülük aligha tudnánk eleget tenni mindazoknak az elvárásoknak és előírásoknak, amelyek egy ilyen szabadtéri rendezvényen az ételek elkészítésével, kínálásával, árusításával kapcsolatban Németországban kötelezően betartandók. Sokat segít a süsseni evangélikus egyház is, mert az ő közösségi házuk konyháját kapjuk meg, hogy gulyást főzzünk, palacsintát süssünk.
A felszerelés egy részét – meg az alapanyagokat – visszük magunkkal, más részét a süsseni magyarok adják össze, szerzik be. Fontosnak tartom itt megemlíteni Markus Czinszky nevét – ő az egyesület fiatal elnöke – és Sven Sturmét, nélkülük aligha lennénk eredményesek, de tegyünk említést a kinti csapat többi tagjáról: Heinz és Anneliese Sturm, Feri és Resi Ludwig, Gyuri, Marianne és Christine Czinszky, Hildegard és Alexander Schmidt, Maria Gentischer, Kurt Kammel és Elisabeth Kaufmann, meg többen mások is. Hálás szívvel kell megköszönnünk a segítségüket. A két napon végig velünk voltak, ők kezelték a kasszát – mi nem is nyúltunk a pénzhez –, és csak vasárnap este készítettünk elszámolást.
– Ezek szerint a csapat tagjai valójában nem is vendégek, sokkal inkább vendéglátók a Stadtfesten?
– Így van. Összesen 17-en voltunk kint, és a csapat minden tagja derekasan dolgozott. Mindkét nap elfogyott vagy 60-60 liter gulyásleves, 100-100 cső főtt kukorica, több száz palacsinta, de itták a jó magyar vörösbort és a fehérbort meg a pálinkát is. Tudni kell, hogy környezetvédelmi megfontolásból Németországban nem lehet műanyag tányérokat és evőeszközöket használni. Ezért porcelántányérokat és fém evőeszközöket, üvegpoharakat használtunk. Folyamatosan mosogattuk tehát a használt eszközöket, edényeket az evangélikus ház konyháján. Standunk mellett három sátor is állt asztalokkal és padokkal, ezek tisztán tartásáról is gondoskodnunk kellett.
Bár az időjárás hagyott kívánnivalót maga után, mégis nagy látogatottságnak örvendett a stand. Ilyenkor a város lakóinak nagy része nem főz otthon a hétvégén, hanem beülnek a sátrak valamelyikébe, elfogyasztanak valami kedvükre való ételt, italt. Így volt ez most is, úgy tűnt, a kissé nedves, hűvös idő kedvet csinált a forró gulyáslevesünkhöz.
Nagy sikere volt az új arculatú standunknak is. Különleges dekorációt vittünk magunkkal, mindannyian egyforma magyar népviseletbe öltöztünk, így is kihangsúlyozva összetartozásunkat. Magyar népzene szólt, amire rögtönzött táncbemutatókat is tartottunk.
Törökbálintért emlékplakett
Az emlékplakettet minden évben a Szent István-napi ünnepségek keretében adják át az arra érdemesnek tartott személyeknek, illetve közösségeknek. Az emlékplakettből évente legfeljebb két darab adományozható. Az elismerésben mindazon személyek, társadalmi szervezetek, intézmények, vállalatok, egyesületek részesülhetnek, akik/amelyek Törökbálint város fejlesztéséért jelentős értékű társadalmi munkát végeztek, a városért maradandót alkottak, gazdasági, társadalmi és kulturális életét jelentősen előbbre vitték, a lakosságért kiemelkedő tevékenységet végeztek, a város hírnevét bármilyen téren öregbítették. Az emlékérem odaítélésére valamennyi képviselőtől és a bizottságok nem képviselői tagjától, az önkormányzati intézmények vezetőitől, a helyi kisebbségi önkormányzattól kell javaslatot kérni, amelyet részletes indoklással írásban kell benyújtani. A javaslatokat a képviselő-testület zárt ülésen tárgyalja meg, elfogadásához minősített többség szükséges. Az emlékéremmel egy „Törökbálintért” felirattal ellátott 14 karátos 10,85 gramm súlyú arany pecsétgyűrű jár, amelybe belevésik a tulajdonos nevét és az adományozás évét, illetve civil szervezetek esetében a díjazottak a gyűrű értékének megfelelő pénzösszeget kapnak.
Az idei év díjazottjai: Megyaszainé Mámmel Magdalena a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke és a Cantabile Kórus
– Meghozta az eredményt ez a sok munka?
– Igen, minden várakozásunkat felülmúlta a bevétel. A tiszta eredmény meghaladja a 300 ezer forintot. Tudni kell, hogy ekkora bevétel eddig még sohasem született! Igaz, most nagyon vigyáztunk arra, hogy csak a legszükségesebb esetekben kínáljunk a kötelező protokoll kedvéért ételt és italt. Idén a süsseni rokonok, ismerősök, barátok is sorba álltak a pénztár előtt. Emellett meg kell említenem, hogy a csoport tagjai önzetlenül végezték munkájukat, az eredményből egyetlen eurót sem tettek zsebre. Eldöntöttük, hogy az összeget az augusztus 16-án felállításra kerülő betelepülési emlékmű létrehozásához ajánljuk fel.
– Lehet valamit azért a Stadtfestről is tudniuk a Kerthelyiség olvasóinak?
– A városi ünnep évről évre egy péntek esti koncerttel kezdődik a katolikus Marien Kircheben. A város Kolping Zeneiskolája idén Mozart és Brahms mellett népszerű musicalrészleteket is előadott. A szombat délelőtt a standállítás és a főzés ideje. Aztán kora délután csapra veri a város polgármestere az erre az alkalomra készített Stadtfestbier (városi ünnepi sör) első hordóját valamelyik egyesület sátrában. Idén a focistákon volt a sor, hiszen jeles dátumot, fennállásuk 125. évfordulóját ünnepelték. Aztán indul a városi futóverseny, több életkori kategóriában. A szombat délután és az est további része a városlakóké, körbejárják a standokat, meglátogatják a központi színpad környékét, meghallgatják a különböző együttesek műsorát. Vasárnap reggel ökumenikus istentiszteletet tart a katolikus és az evangélikus közösség. Idén szakadt az eső, de így is megtelt a frissen felújított templom a helyiekkel és a nemzetiségi ruhába öltözött vendégekkel. A süsseni Schwäbische Albverein vendége idén egy szlovák és egy afrikai (benini) tánccsoport volt. Érdekes színfolt volt jelenlétük az istentiszteleten. Délutánra kiderült az ég. Magyar népviseletbe öltözve részt vettünk az ünnepi felvonuláson. A hagyományos süsseni kakastáncra idén nem neveztünk be – jól el voltunk foglalva standunk vendégeivel, így nem jutott rá idő.
A Stadtfestnek minden évben varázslatos hangulata van, és ez a varázslat idén is mindegyikünket magával ragadott.
