Lassan közeledik a nyári szünet az oktatási intézményekben. Az elmúlt időszak történéseiről, eredményeiről, esetleges kudarcairól beszélgettünk az oktatási és kulturális ágazatért felelős alpolgármesterrel, Hajdu Ferenccel.
– Alpolgármester úr, mindenekelőtt a hamarosan lezáruló tanévről szeretnék hallani öntől egy rövid értékelést.
– Miután a tanév még tényleg nem zárult le, s előtte vagyunk intézményeinkben a tanévzáró értekezleteknek is, konkrét statisztikai adatokkal természetesen ebben a pillanatban nem szolgálhatok. A jelenleg birtokomban lévő információk alapján azt azonban kijelenthetem, hogy rendben, az ilyenkor megszokott „kettőségben” zajlanak a folyamatok. Hogy mi ez a kettősség? Az évzáró vizsgák, értékelések, központi kompetenciamérések, statisztikák s leltárok mellett már elő kell készíteni a következő, a szeptemberben induló tanévet is: beiratkozások adminisztrációja, tankönyvrendelés, eszközlista vagy éppen vezetői szinten a pedagógusokra vonatkozó, kötelező óraszámokat figyelembe vevő tantárgyfelosztás kialakítása. Emellett, pontosabban eközben kell lebonyolítani az erdei iskolákat, osztálykirándulásokat, s nyilvánvalóan előkészíteni a tanulmányaikat ezen a szinten befejezők ballagását. Az életkori tényezőknek megfelelően más színtereken, ám hasonlóan szerteágazó feladatokkal kell megbirkóznia a bölcsődének, megbirkózniuk az óvodáknak.
– Említette az erdei iskolákat, osztálykirándulásokat, így hát megkérdezem: okozott-e problémát e tekintetben a szélsőséges időjárás?
– Sajnos erre igennel kell válaszolnom. Több kirándulás elmaradt, félbeszakadt az óriási esőzések okozta áradások miatt, néhányat pedig tönkretett a szakadatlanul zuhogó eső, a hűvös idő. Persze azért az hozzátartozik, hogy a gyerekek ezt másképpen élik meg, mint a felnőttek. Nekik egy-egy ilyen helyzet leginkább kaland. De van ebben a történetben egy szomorú tapasztalat is. Az üdültetők, táborvezetők vagy éppen erdei iskolát üzemeltetők nem minden esetben jelezték őszintén a környezetükben kialakult időjárási, árvízi helyzetet, így bizony előfordult, hogy az odautazó csoportok megérkezésüket követően már fordulhattak is vissza. Tisztában vagyok azzal, hogy a szabadidős programok gyakorlatilag kizárólag üzleti alapon szerveződnek (bár nem örülök neki), de azért ilyen helyzetben a haszonszerzésnek ez a módja minimum tisztességtelen. Hadd tegyem hozzá – mert a kép így kerek –, hogy általánosítani szerencsére e tekintetben sem kell.
– Mi a helyzet az első osztályosok beiratkozásával?
– Rendben megtörtént.
– Rendben?
– Sejtem, miért kérdez vissza. Nos, valóban felmerült egy olyan problémakör, amelyet – legalábbis fenntartói szinten mindenképpen – a későbbiekre való tekintettel orvosolni kell. De kezdjük az elején. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a következő tanévben a Bálint Márton Általános és Középiskola négy, a Zimándy Ignác Általános Iskola pedig három első osztályt indíthat, osztályonként maximum huszonnégy tanulóval. Az előzményekhez az is szorosan hozzátartozik, hogy az óvodai férőhelygondok miatt a Bálint Mártonban több óvodai csoport is működik. Az ide járó iskolaérett gyermekek szülei zömmel úgy döntöttek, hogy csemetéjük az általános iskolát is ebben az intézményben kezdi, függetlenül attól, hogy körzetileg hova tartozik.
– Nyilván azért, mert az itt működő óvodai nagycsoportban iskola-előkészítő jelleggel tartották a foglalkozásokat.
– Nem csak itt. Ha ez egyáltalán felmerülhetett, az csupán egy félreértés lehetett, amelyet az óvodapedagógiai munkában való tájékozatlanság okozhatott. Az az alaphelyzet ugyanis, hogy minden óvodai nagycsoportban iskola-előkészítés folyik, hiszen ennek az intézményrendszernek ez az egyik legfontosabb feladata. Tehát ennél a félreértésnél vagy egyéb oknál fogva, sokan döntöttek a Bálint Márton mellett. Az persze emberileg teljesen érthető, hogy a szülő abba az iskolába kívánja járatni gyermekét, amelyikben már óvodásként szocializálódott, amelyiknek környezetében otthonosan mozog. Ám a településen meglévő kötelező felvételit jelentő körzethatárokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azért sem lehet, mert ezek biztosítják az iskolák fenntarthatóságát lélekszámarányosan, s azért sem, mert nem vezetne jóra, ha egyik vagy másik iskolánkat hagynánk „elsorvadni”. Ha ugyanis megsérülne a létszám jelentette egyensúly, az mindenképpen pedagógus státusok megszűnését jelentené. Ez pedig értékvesztéssel járna, amit csak hosszú idő elteltével lehetne helyreállítani.
– Ha jól értem, akkor most nem áll fenn ilyen veszély?
– Ahogy említettem, a probléma – igaz, nem mindenki megnyugvására, de – megoldódott. Ám kétségtelen, hogy a városvezetésnek figyelnie kell az ilyen helyzetekre. Hasonló túljelentkezés volt már egyébként óvodai szinten is (amikor a Nyitnikék óvoda felépült), és pár éve fordítottan szintén felmerült, akkor a Zimándynak kellett öt osztályt indítania. Meggyőződésem, hogy a jövőben több beiskolázási tájékoztatóra, felvilágosításra lesz szükség a szülők felé, s még azt is megkockáztatom, e tekintetben lesznek olyan feladatok, amelyeket az óvodáknak kell felvállalniuk, a meglévőket pedig jobban teljesíteniük.
– Hallani lehetett ügyeskedésekről is…
– Valóban. Miután kipostázták az iskolai felvételről szóló elutasításokat, amelyekben a másik körzetbe tartozásra hivatkozott az intézmény, néhány szülő igyekezett trükközni, azaz pánikszerű gyorsasággal átjelentkezni a számára éppen megfelelő, aktuális körzetbe. Ez nem túl becsületes eljárás a többi szülővel szemben.
– Terveznek-e az ilyen esetek megakadályozására lépéseket?
– Feltétlenül.
– Említene erről konkrétumot is?
– Hát… ami megtörtént, az megtörtént. Nincs az önkormányzatnak jogszabályi lehetősége a lezárt ügyek vizsgálatára. Nem is lenne ez jó, mert nem az egyenlő elvek alapját felrúgó szülőt érné vegzatúra, hanem az ártatlan gyermeket. A következő tanévtől azonban szeretnénk ennek rendelet útján az elejét venni, de hogy hogyan, arról most nem szeretnék többet elárulni.
– Alpolgármester úr, az áprilisi választásokat követően új oktatáspolitikai vezetése is van az országnak. Ön mit vár ettől a változástól?
– Sokat. Mindenekelőtt Klebersberg Kunó mondását idézném, aki 1920-at követően így szólt néhány munkatársához: „Uraim, Trianon után az oktatásügy – hadügyi tárca!” Azóta minden épkézláb magyar generációnak megvolt a maga „Trianonja”, néhánynak élete során több is kijutott. A magyar oktatásügy hosszú senyvesztés, ráadásul nyolcévnyi gyalázat után van, komoly kormányzati segítség és társadalmi összefogás kell ahhoz, hogy talpra állhasson újra. Ugyanolyan határozott, gyors intézkedéseket várok a tárcától, mint amilyeneket más területeken is alkalmaz a jobboldali kormány. Nincs idő a kivárásra, lamentálgatásra, a mi gyermekeinkről, a jövőjükről, a sikerességükről van szó.

K.I.