Kerthelység

2010. jún 30.

Zimizáró

Írta: admin Kategória: GYEREKSAROK

Néhány nappal a hivatalos év végi záróünnepségek előtt, immár hagyományosan, rendhagyó örömünneppel búcsúztatták a tanévet a Zimándy Ignác Általános Iskola tanárai és diákjai a Munkácsy Mihály Művelődési Ház színháztermében.

A rendezvény rendhagyó abban az értelemben, hogy itt nem egy külön az év végére összeállított ünnepi műsort láthatnak az érdeklődők. Sokkal inkább arról van szó, hogy az iskolában működő művészeti szakkörök, a suliba járó tehetséges gyerekek megmutathatják, mi mindent csináltak, tanultak ebben a tanévben: játszhatnak, énekelhetnek, megmutathatják magukat társaik és a népes nézőközönség örömére.
Az idei műsor hasonlóan a tavalyihoz egy szép színes nyári virágcsokorhoz hasonlított.
A műsor elő része a reneszánsz jegyében folyt. Hallhattak reneszánsz zenét és persze nem maradhatott el a tánc sem. Ezután az Egyszer volt Budán kutyavásár című történet eseményei elevenedtek meg a színpadon, a sajátos nevelési igényű tanulók osztályának előadásában. Volt még akrobatikus fitnesz-show, vers és próza, minden, ami szemnek és szájnak ingere.
A szünet után Palkóné Szabó Gabriella igazgató asszony átadta a Zimándy-plaketteket, amelyet minden évben egy olyan tanuló és egy olyan felnőtt kap meg, aki munkájával az elmúlt tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Idén Veszely Noémi  8. a osztályos tanuló és Ammerné Nagymihály Emília kapta az elismerést, aki éveken át segítette az iskola munkáját és az iskolaszék elnöke volt.
A műsor „koronája” ebben az évben is az iskola Bokréta néptánccsoportjának fellépése volt. A táncosok Udvarhelyi Ildikó vezetésével kápráztatnak el minket évről évre. Mára öt korosztályban százhúsz diák tanulja a lépéseket, járja a táncot egy egész éven át, hogy aztán egy ilyen nagyszabású ünnepi műsor kerekedjék ki belőle, mint amilyen az idei is volt.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!